Szia Vakáció! Munka és magánélet, avagy a nyári szünet napos és árnyékos oldala
//Beköszönt a nyári szünidő, és ilyenkor humoros képek is felkerülnek a közösségi médiába, merthogy az iskolások által várva várt 10 hetes vakáció a hagyományos munkarendben dolgozó szülők jelentős részének kész téboly logisztikailag, szervezésileg, és a nagyszülők sem mindig fogadják kitörő lelkesedéssel a rájuk bízott csemetéket. Közülük sokan a fizikai távolság és/vagy az egészségi állapotuk miatt nem is tudják vállalni a „nyaraltatást”.
A nyári szünidő megszervezése komoly stresszt jelent sokaknak, ami egyben hű képet is ad a hajszoltságról, az életről, amit a munka és a magánélet egyensúlytalansága jellemez. Mert lehet szépeket mondani és írni arról, hogy igen is, akarni kell, és egyensúlyba hozható a kettő, a munka és a család világa. De ha körülnézünk, láthatjuk, a szülők nagy részének ilyenkor nyáron, komoly fejtörést okoz kiskorú gyermekének vigyázata, ezen túlmenően annak biztosítása, hogy a csemetének emlékezetes, élménydús nyara legyen.
S mivel a számlák nem mennek vakációzni, a szülőknek jobbára „hagyományos” módon – munkával – kell pénzt keresniük, hisz a pénz a kiegyensúlyozott családi élet ugyancsak lényeges feltétele. Ad abszurdum: ha az átlagfizetést nézzük, az egyik szülő bére nagyjából a nyári táborokra – augusztusban ráadásként a beiskolázásra – megy el, ha egyáltalán sikerül kigazdálkodni a plusz költségeket… És igazán hálásak lehetünk, ha tartalmas időtöltést, szép élményeket kapnak a pénzünkért cserébe a gyerekek.
Vajon hány munkaadó tolerálná, ha az alkalmazottja a nyári szünidőre kivonná magát a forgalomból? (Van erre példa, de nem ez a jellemző.) A manapság oly divatos családbarát idea nehezen egyeztethető össze a munka világával…
A 14. évét még be nem töltött gyermek jogi szempontból cselekvőképtelen, tehát a szülőt, a gondviselőt terheli a felelősség, ha bármi történik a gyerekkel, amikor egyedül marad. A szülő felelőssége a gyermek nagykorúságáig, annak 18 éves koráig fennáll.
Szóval nem egyszerű összehozni ezt a 10 hetet, és a szülőknek a gyermek társaságát a nyár nagy részében nélkülözniük kell. Bolond világunkban a szülők kapnak 1-2 hét szabadságot (már ha!), s ha nincs a családban lelkes felvigyázó (aktív nagyi) vagy házhoz jövő, fizetett „szitter”, a gyerekek ilyen-olyan (ingyenes vagy fizetős) táborokban töltik a nyarat. Bármennyire is igyekszünk körültekintően választani, sajnos nincs garancia arra, hogy a gyerek tökéletesen fogja érezni magát és egyetlen haja szála sem görbül meg.
Csak az ismeretségi körömből pár eset korábbról: bentalvós táborban egy kisfiúhoz lefekvés előtt mentőt kellett hívni, mert egy társa rácsapta az ajtót, és a kilincs telibe találta a vállát. Egy másik fiú egy mélyebb részen fejest ugrott a Balatonba, magabiztosnak nem nevezhető úszástudással…ki kellett menteni. Egy harmadik focitáborban sérült meg: olyan szerencsétlenül érte a labda, a tábor első napján, hogy eltört a singcsontja, 4 hétig gipszet viselt…
A szülői aggodalmat muszáj kontroll alatt tartani, nem szabad ráterhelni a gyerekre! Bízni kell a hozzáértő táboroztatókban, alaposan utána kell járni, hogy a csemete kikkel és hol tölti majd a napjait, legyen szó, napközis vagy bentlakásos táborról. A gyerekekre nyáron is képzett felügyelők – pedagógusok, animátorok – vigyáznak, és gyermekeink épsége, jól-léte nagyrészt az ő felkészültségükön, éberségükön, figyelmükön múlik.
A szülők felelőssége sem kerülhető meg. Az ő feladatuk, hogy a lehető legjobban felkészítsék a gyereküket, legyen szó az alapvető illemszabályokról, a lehetséges és kerülendő veszélyhelyzetekről, a napirendről stb. Nem lehet elégszer elmagyarázni nekik, hogy vigyázniuk kell magukra és a társaikra.
Stresszmentes, szép élményekkel teli nyarat kívánok!
Alapító-főszerkesztő
Több mint két évtizedet töltöttem az írott média világában, szinte minden klasszikus sajtóműfajban kipróbálhattam magam újságíróként, szerkesztőként. 2006-2012 között építészeti szakújságíróként, PR-szakemberként voltam aktív, szakmai kiadványok és rendezvények létrejöttében közreműködtem. Az eletszepitok.hu weboldalt 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszakanyarodtam eredeti hivatásomhoz; gyermekjóléti alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom, prevenciós, edukációs, pályaorientációt támogató foglalkozásokat tartok, érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a szociális kompetenciafejlesztés és a készségfejlesztés áll. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetben szereztem mesterdiplomát, okleveles szociális munkás, felsőfokú intézményi kommunikátor, újságíró és kiadványszerkesztő képesítésekkel rendelkezem.
