Offline, szabadon. Kikapcsoltam a közösségi médiát egy hónapra, csoda, amit tapasztaltam!
Még ha nem is akarjuk, valamilyen módon a telefon és az internet az életünk része. Ahhoz, hogy ez ne így legyen, szinte már „le kell menni a térképről”. Újságíróként és coachként jelen kell lennem az online térben, viszont néha igencsak elkap a vágy, hogy mindent hátrahagyva magam legyek. Egyre gyakrabban és hosszabb időre.
Az én generációm (Y vagy millenniumi, kinek, hogyan tetszik) még abban az időszakban született, amikor gyerekként kint lógtunk a hintán és az esti mese a tévéhez volt kötve. Könyveket olvastunk és a fantáziánkra hagyatkozva játszottunk a szabadban. Félreértés ne essék, sokan most is így nevelik a gyerekeiket, de mi még hírből sem hallottunk az internetről vagy a számítógépről. Amit életemben először láttam, az a felnőttek munkahelyén üzemelt, és fél órába telt, mire bekapcsolt – nem vicc.
És már akkor is éreztem, hogy ez engem nem vonz. Aztán az élet úgy hozta, hogy a munkám miatt sokat ülök előtte és használom, többet, mint kellene és mint szeretném. Így időnként beiktatok minden értelemben offline állapotot, és ezt rendszerré is teszem, el is mondom, miért.
Nagyon sokszor csak az unalom vagy a csendtől való félelem késztet minket arra, hogy az online térben töltsük az időnk nagy részét. Velem is megesett, hogy a You Tube-on nézelődtem, és nem értettem, miért vagyok utána pocsékul. Egyszerűen nem volt összefüggés a kettő között, egészen addig, amíg le nem álltam hosszabb időre. Nyilván nem mondok újat, számtalan helyen megírták már, szakemberek is, hogy ennek mi a jelentősége, és mi zajlik bennünk a folytonos közösségi média és internet használatától. De talán, amíg a saját bőrödön nem tapasztalod meg a jótékony hatását az offline létnek, nem foglalkozol igazán vele.
Mint említettem, nem vagyok nagy híve egyik social oldalnak sem, amikor csak tehetem, kerülöm. Nem posztolok napi szinten, ha épp nincs mondanivalóm, még a szakmai oldalra sem. A magánéletből pedig ennél is ritkábban. Nem szégyellek semmit, akármiről beszélek, írok, csupán annyi a lényeg, hogy nem érzek késztetést az online jelenlétre. Valószínűleg ebben szerepet játszik az ízig-vérig introvertált énem. Amiért nem lehetek elég hálás.
Legutóbb egy hónapig megnyomtam az off gombot, sőt, töröltem minden appot a telefonomról, és feléjük sem néztem. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy mikor újfent visszatértem, mert muszáj volt, rájöttem, semmiről sem maradtam le ebben az egy hónapban.
Miben érezhető a változás?
Azt gondolom, aki hajlamos a szorongásra, és már egy enyhe önbizalomhiánnyal is küzd, nem jöhet ki jól a social mediából. Én is ilyen vagyok, ezért szinte már szomjazott a szervezetem arra, hogy kikapcsoljam és a valós életre figyeljek. De legfőképp arra, hogy én mit akarok, miben hiszek, mi mellett akarok kiállni és hogyan akarok érezni. Nem pedig a legújabb netes őrület vagy a celebek legyenek azok, akik diktálják az életem ritmusát. Tudom, itt biztosan megint érzékeny pontra tapintok egyeseknél, de nekem abszolút az a tapasztalatom, hogy még ha nem is akarok velük foglalkozni , akkor is elém kúsznak, ha online vagyok.
Amint az életre, és a gondolataimra fókuszáltam, kezdtem rájönni, ki is vagyok. Nem ment egyik percről a másikra, mert bármennyire is ellenszenves a netes világ, abban nagyszerű, hogy könnyen az ember gondolataiba és érzelemvilágába furakodik. Így nekem is idő kellett, mire lecsupaszítottam a belső világom és elválasztottam, mi az enyém és mit diktál a külvilág.
Ne felejtsd el, hogy te használod a közösségi médiát, nem az téged!
Milyennek kellene lenni, ennyi idősen, mit kellene tudni felmutatni? Mindenki ugyanazzal pózol és ugyanazt posztolja, akkor nekem is szükségem lenne rá, akkor is, ha semmi haszna? Meg kellene idegenekkel osztanom az életem, és élőznöm kellene, hogy azt érezzem, fontos vagyok? Nézzem minden egyes poszt után, hányan lálkolják, hányan kommentelnek – ez majd növeli az önbizalmamat? Miért várom mástól, hogy emelje? Annyira lent lenne? Magamtól nem tudok ezen változtatni? Ki kellene mennem egy levendulamezőre, hogy érdekesnek tűnjek? És a többi.
Aztán rájöttem, hogy egy fenét!
Minél több nap telt el a legutolsó netes aktivitásom óta, annál jobban voltam. Nem éreztem azt a tipikus késztetést, mintha valamiről lemaradnék, és azt sem, hogy sietnem kellene. Kezdett csökkeni a frusztráltságom, ami abból fakadt, hogy mások szerint mit kellene tudnom már réges-rég felmutatni. Mostanra rájöttem, hogy csak magamra kell koncentrálnom. És ez megnyugtatott, mert nem kell olyanért tepernem, amit nem is én akarok elérni, hanem csak azért akarom, hogy mások csendben legyenek vagy jól érezzék magukat. Nézd, ő is beállt a sorba, akkor „rendesen” működik!
Nekem nagyon sokat segített az offline töltött idő, és ezalatt semmi extra dolgot nem csináltam. Nem ölelgettem fákat – pedig hasznos és jó dolog –, nem mentem el a Caminóra sem, mégis kitisztult az elmém. Csak úgy léteztem. Elvárás és ítélkezés nélkül. A médián kívüli projektemben hatalmas előrelépést értem el. Magamat is meglepve. Arra koncentráltam, amit szeretek és ennek meg volt az eredménye. Tudom, mik az én terveim, merre akarok haladni.
Persze jóra is használhatod az online világot. Tanulj, képezd magad!
Én itt vittem magasabb szintre az angolomat és kezdtem el spanyolul tanulni. A gitártudásomat – bármily kezdetleges is – a netről kapartam össze. És ez csak néhány dolog, amire jól jön az internet, a kapcsolattartás mellett.
De, ha csak teheted, te is próbáld ki nélküle az életet! Nem mondom, hogy egyből hónapokra menj offline-ra, de biztosan találsz olyan időpontokat, amikor csak megszokásból nézelődsz. Légy tudatos ebben, és használd valami hasznosra ezeket az időszakokat! Jól jársz vele. Kapcsolj ki minden appot, és csak létezz! Csendesedj el, hagyd, hogy megtaláljanak az ötleteid, a gondolataid, s te magad legyél önmagaddal a sok elvárás és káosz helyett.
Nyitókép: StockSnap, Pixabay