Ökodizájn: guruló bárka – Közösségi finanszozással indulhat a gyártás
Már korábbi munkájával, egy akadálymentesített utasszállító hajó tervével is komoly nemzetközi sikereket ért el Policsányi István formatervező – megkapta többek között a világ legrangosabb formatervezői díját a Red Dot Awards-ot. A guruló bárka – Rollark – nevű környezetbarát multifunkciós játékának, dizájn tárgyának is jó a fogadtatása. Még hat napig lehet előfinanszírozni és egyúttal kedvezményes áron hozzájutni a Kickstarteren.
Az elnevezés, Rollark magában hordozza a játék két legfőbb funkcióját: bárka és gurulós járgány. Attól olyan izgalmas, hogy megjelenésében a design tárgy és a játék között helyezkedik el, ám valójában lényegesen mélyebb jelentést hordoz magában egy hétköznapi játéknál, így a vele játszó gyereket is kreativitásra ösztönzi. Minőségi használati tárgy, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.
– A tervezésnél az egyik legfontosabb szempont a klasszikus anyagokból építkező fenntarthatóság volt. Ez a szemlélet merőben más hozzáállást követel mind a tervezőtől, mind a felhasználótól. A minőségi anyaghasználat és gyártás következménye a kitolt életciklus. A guruló bárka generációkon átívelve jelen lehet a családban – mondja Policsányi István formatervező.

Rollark: multifunkciós játék és minőségi használati tárgy a fenntarthatóság jegyében
Közösségi előfinanszírozással indulna a guruló bárka gyártása

Policsányi István formatervező
Nem ő az első magyar tervező, aki közösségi finanszírozással szeretné/tudná elindítani a gyártást. A Kickstarteren augusztusban indult a Rollark kampánya, vagyis a pénz gyűjtése – az online felületen történő gyűjtésen adott időn belül kell megszereznie az ötletgazdának az összeget. Policsányi István 16 ezer eurót szeretne összegyűjteni, jelen összeállítás szerkesztésekor 13,6 ezer eurón állt a mérleg, vagyis ennyi pénz gyűlt össze a Rollarkra az oldalon. Még hat napig lehet előfinanszírozni, egyúttal kedvezményes áron megvásárolni a terméket.
Guruló bárka
Mi is a Kickstarter?
Független és anyagi forrással nem rendelkező fejlesztőknek, művészeknek kínál lehetőséget arra, hogy online felületen bemutassák a terveiket, munkájukat, s ezek megvalósulásához pénzt gyűjtsenek. A Kickstarter nagyon jó lehetőség a kreatívipar szereplői számára, megismertethetik a munkájukat, felmérhetik a keresletet, a sikeres kampánnyal fix megrendelőket szereznek. A Kickstarteren történő bemutatkozás feltétele, hogy az adott termék vagy szolgáltatás bevezethető legyen a nemzetközi piacra, és ne sértsen szerzői, szabadalmi jogokat.
Fotó: EMBER Design Manufactory

Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy Művészeti Iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok. Megoldásfókuszú mediátor képesítéssel rendelkezem.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.




