Önbizalomserleg. Mit gondolsz magadról? Mit gondolnak rólad mások? Bombasztikus önerősítő gyakorlat, próbáld ki!

Ha az önbizalmadnak lenne egy saját serlege, kupája, kancsója, pohara, hogy nézne ki? Meddig lenne megtöltve? Színültig? Netán látszik már az alja, alig maradt benne valami? Miként gondolkozol erről?

Ez egy klasszikus tréninggyakorlat, sok önismereti csoporton is előkerül, általában a csoportok záróakkordjaként kitűnő elem, mert summáz, tükröt tart, de még énerősítést is ad valamennyiünknek. Miről is van szó?

Egy üres, hófehér A4-es lapra rajzolj egy serleget, vagy valami ehhez hasonlót. Bármi megfelel, aminek űrmértéke van. Ez lesz szimbolikusan önbizalmad tárolóedénye. Második lépésként rajzold be a vízszintet. Mennyi az annyi? Harmada, negyede, netán majdnem tele?

A történetben a csavar most következik. Egy pillanatra elkérném ugyanis önbizalmad korsóját. Ígérem, vigyázok rá. Nagy kincs ez, de célom van vele.

Odamennék ugyanis a számodra fontos személyekhez, kollégákhoz, rokonokhoz, barátokhoz, ismeretlen ismerősökhöz, netán anyudhoz, apudhoz, testvérhez, régi szobatárshoz, jelenlegi cimborához, egyszóval az egész szociális hálód felkeresném. Páran persze biztos elzavarnának, de sebaj. Arra kérném őket, öntsenek be önbizalmad kupájába valami pozitív tartalmat. Valamit, amit tudnak rólad és kedvelnek miatta, vagy olyat, ami miatt becsülnek, amit szeretnek rajtad-benned-körülötted. Minden ér és minden számít, a lényeg, kapj tőlük egy visszajelzést önmagad szerethető, kedvelt oldaláról. Ezeket a gondolatmorzsákat apró, befelé mutató nyilak segítségével ráíratnám ugyanarra a lapra, amire önbizalomkancsód pingáltad az imént.

Végezetül újra találkoznék veled, és a kezedbe adnám. Nézd át, fusd át, olvasd át, először gyorsan, majd alaposan, aztán megint csak szemezgetve, el-elidőzve egynémely pozitív tartalmon.

Szerinted ezek után emelkedne, vagy csökkenne az eredeti önbizalmi szint? Jobban éreznéd magad vajon bőrödben? Elvégre ne feledd, ezt mind rólad mondták ők!

Persze, ha realizmusba csomagolt pesszimistának véled magad, akkor rögtön élnél a gyanúperrel, biztos nem gondolták komolyan. Csak úgy ráírták, de biztos rosszakat is gondolnak. Amúgy is, gyerekes ez az egész, csak nem gondoljuk, hogy egy ilyen rajztól és pár rávésett szókapcsolattól nőhet az önbizalmad! Be kell vallani, valóban nem! Egyrészt,

ha belülről azonnal visszalöksz minden egyes pozitív visszacsatolást önmagadra vonatkozóan, akkor nekünk kívülről esélyünk nincs.

Másrészt ez a gyakorlat valójában inkább az ún. szubjektív jóllétedet képes megemelni. Azt viszont elképesztő módon! És ez a kulcs. Feltéve, ha hagyod és végre nemcsak arra figyelsz, amid nincs, hanem arra is, amid van, s amit mások látnak veled kapcsolatban.

Aztán telnek-múlnak majd a napok, hetek, évek. Ez a gyakorlat, a fehér lap, a serleg, az apró gondolatok elfelejtődnek, s bekerülnek valamelyik asztalod fiókjának rejtett zugába. Egy nap azonban óvatlan módon újra kezed ügyébe kerül, s te csak mosolyogni fogsz örömödben, mert igazi énerősítés ez önmagadról, egykori énedről, amit környezeted állított rólad annak idején.

Ellenben használhatod, használhatnád mindezt akár tudatosan is! Vagy annyira bátor, hogy egy-két barátodnak a kezébe nyomod legközelebb az ábrát, hogy írjon már rá valamit? Képes vagy rá? A jövőbeli éned hálás lenne érte. Tán megéri a kockázatot.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenöt − tíz =

hirdetés