Önkezeddel. Van, aki az életét veszi a kezébe, és akad, aki a halálát
Előbb utóbb mindannyian meghalunk. Elmegyünk, megboldogulunk, jobblétre szenderülünk. Aki szeret élni, azt mondja: nem tudjuk, mikor. Aki nem szeret, azt mondja: dehogynem…
Van, aki az életét veszi a kezébe, és akad, aki a halálát. Ezt az eseményt a köznyelv öngyilkosságnak nevezi, s a szó maga is tartalmazza az értékítéletet. A vallások is erős indulattal reagálnak rá, a kereszténységben óriási bűn, arányos túlvilági büntetéssel, másutt „rossz karma”, szintén büntetőkörökkel egy következő létezésben. Rengeteg kérdést felvet a téma, melyekre választ keresve talán árnyaltabb képet kaphatunk az élet tudatos kioltásával kapcsolatban.
Először is, mi az öngyilkosság?
Csak az, amikor az ember főbe lövi, szíven döfi, begyógyszerezi, benarkózza magát, amikor egy látványos cselekedetben, nagyon rövid idő alatt kapcsolja le a testi funkcióit egy visszafordíthatatlan állapotba? Vagy minden, ami az élet fenntartását nem támogatja, az az élet leépítését szolgálja?
Tágabb értelemben az is öngyilkosság, ha egy krónikus betegséget nem igyekszel minden lehetséges módon gyógyítani-gyógyíttatni, hanem hagyod, hogy a kórság lassan felfalja a testedet. Az is, ha nem eszel, nem alszol kielégítően, vagy a testedet pusztító anyagokkal terheled (lásd a dohányzásellenes propagandát). Még tágabb értelemben a támadás nem is közvetlenül a testre irányul, hanem mentálisan, érzelmileg építed le magad.
Az életben nincs stagnálás. Vagy építés, vagy leépítés van. Ha valamit nem táplálsz, nem építesz, ha nem törekszel az adott terület lehető legjobb működtetésére, ott részleges öngyilkosságot követsz el – és meg is halsz részlegesen.
Mi hal meg a testtel, és mi lesz azzal a valamivel, ami továbbmegy egy másféle létezésbe?
Bár az életben maradók között sokan vannak, akik az elhunyt iránti ragaszkodásukban úgy hiszik, „ő” mindenestül megy tovább, a helyzet az, hogy az a tudat, amely az identitást adja, a testtel együtt hal meg. Ez az a tudat, amely tudja a nevedet, a lakcímedet, a kapcsolódásaidat a társadalomhoz. Az értékrendünk földi értékrend, ezen a koordináta-rendszeren kívül nem érvényes, tehát nincs jó és rossz, így bűn és büntetés sincs. A karma sem jutalmazás-büntetés szintű történet, bár könnyebben elfogadható sokak számára, ha ezt hiszik. Idő sincs a téridőn kívül, ez az, amit aztán végképp elképzelni sem tudunk. Ami ezen a földi életen kívül zajlik, annyival nagyobb, összetettebb, hogy földi elmével teljes egészében nem is fogható fel. Ezek miatt nincs értelme azt sem feszegetni, hogy egyfajta földi értékrend szerint volt-e az elhunytnak „elfogadható” indoka a tettéhez, illetve, hogy milyen tudatállapotban (bedrogozva, részegen, depressziósan vagy teljesen tiszta elmével) tette meg az utolsó lépést.
Kinek-minek a döntése egy-egy földi emberi élet befejezése?
Azt hihetnéd, semmi köze a témához, de ide tartoznak a csodás gyógyulások és túlélési sztorik is. Miért és hogyan lehetséges, hogy valaki hajnalban autózik egy kihalt úton, teljesen egyedül, és épp az ő autójára zuhan le egy felüljáróról egy vasbeton gerenda, éppen akkor, nem előtte, nem utána (és persze meghal az illető)? A másik embernek meg átfúrja a fejét egy vasrúd, és túléli! Az egyik ember egy rutinműtétbe belehal, a másik visszatér a klinikai halálból.
A földi életbe születéskor a léleknek van egy életterve. Hívják sorsfeladatnak is, de maradjunk a lélektervnél, mert valójában „saját termés”, az a lélek, amelyet a földi életben úgy hívsz, hogy „az én lelkem”, nos, ő találta ki az egészet (panaszra is hozzá lehet menni). Ha a lélek maradni akar, akkor maradni is fog – még ha a testet az utolsó kanyarból is kell visszarángatnia az életbe, mozgósít olyan belső életenergiákat, hogy sikerüljön. Mert a lélek úgy látja, a terv sínen van, kell a test és az identitás hozzá, hát minden követ megmozgat, hogy a szegény kis sérülékeny test túléljen szinte bármit.
Fotó: Andriy Kravchenko 123 RF
Ám ha a lélek feladja, mert úgy látja, a test, a tudat, a kontextus nem alkalmas a lélekterv beteljesítésére, hogy az adott életút nem segíti a tervet, vagy akkor, ha a lélekterv beteljesült (fiatalon elhunyt nagy művészeknél sokszor ez a helyzet: ezért jöttek, hogy ezt, amit tettek, megtegyék, és nincs szükségük zoknihorgolós öregkorra, mert azt nem tervezték, hát távoznak, a csúcson, ahogy stílusos), akkor a földi emberélet véget ér. Erre természetesen több módszer is akad, ezek egyike az, amit öngyilkosságnak nevezünk.
A test nem akarja a halált, hacsak teljesen el nem használódott, és már nem tud funkcionálni, de mivel neki ott vége a létezésének, nem szívesen adja fel. A tudat, amit az agyban működő elme működtet, szintén nem akar meghalni, mert a testtel együtt vész el ő is.
A látványosan sikertelen öngyilkossági próbálkozások épp ezt mutatják: „szólok, hogy gond van, de úgy intézem, hogy azért megússzam a dolgot, mert nem a halál a célom, hanem az, hogy figyeljetek rám, és segítsetek!”
Ha a lélek befejezte (sikeresen vagy sem), akkor meglesz a módja annak, hogy a test elpusztuljon. Ha nem öngyilkossággal, akkor másképp. Gondold el, vajon kicsoda-micsoda tesz róla, hogy ne vedd komolyan azt a diagnózist, vagy azt a fájdalmat, azt a dudort? Vagy kicsoda-micsoda gondoskodik arról, hogy figyelmetlen légy, és ne vedd észre azt a kamiont ott jobbról?
***
Ha támogatásra van szükséged, vagy egy ismerősöd szorul segítségre, vedd fel a kapcsolatot egy segélyvonallal. Ha aggódsz egy ismerősöd miatt, bátorítsd őt is egy segélyvonal megkeresésére.
Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége
Telefonszám: 116-123
A nap 24 órájában hívható az ország egész területéről ingyenesen, mobil- és vezetékes telefonról egyaránt.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
