Örökös birkózás

KÉP ALÁ ÍRÁS

És akkor föléd hajol, hátrafeszíti a karodat, megmarkolja a csuklódat, a haja kócos, mégis jó illatú a belekapó nyári széltől, szétterpesztett lábbal nehezedik az öledre és kicsit fölényeskedve nevet.

Próbálsz szabadulni, megfeszíted a csípődet, lomhán mozdul a melle, próbálsz vele nevetni, mintha kedvedre való lenne ez a szorítás, mert minden bizonnyal évődés csak, de mi van, ha nem, inkább egy régóta vágyott fölény játékba csomagolva.

Tetteted, hogy beletörődtél, elnyugszol édesen, aztán egy váratlan mozdulattal próbálod újból levetni magadról a kedvest, aki egyre jobban beleéli magát a szerepbe, betörni, uralni, irányítani. Támad egy kis fegyverszünet, a víz felől édes permettől lesz könnyes a föld, a forróság bágyadtan perceg.

Már méltatlannak érzed a helyzetet, ahogy az alteste lefeszíti a combodat, ahogy a szeme színe különös árnyalatot kap, ahogy a csuklódba belemélyednek a körmei a szorítástól és a hónaljad szőrét beárnyékolja a vad nevetése. Mi van, na, mi van? Ezt kérdezgeti, s szeretnéd azt mondani, hogy nincs semmi.

Szállj le rólam, mondanád, de nem mondasz semmit, elmész úszni, egyedül buksz le a víz alá, ahogy kinyitod a szemedet, halak álmát látod körülötted. Boldog vagy végre. Aznap délután már nem sokat beszélgettek.

Fotó: Fortepan, Lőrinczi Ákos 1932

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

20 − kettő =

hirdetés