Örökös birkózás
KÉP ALÁ ÍRÁS
És akkor föléd hajol, hátrafeszíti a karodat, megmarkolja a csuklódat, a haja kócos, mégis jó illatú a belekapó nyári széltől, szétterpesztett lábbal nehezedik az öledre és kicsit fölényeskedve nevet.
Próbálsz szabadulni, megfeszíted a csípődet, lomhán mozdul a melle, próbálsz vele nevetni, mintha kedvedre való lenne ez a szorítás, mert minden bizonnyal évődés csak, de mi van, ha nem, inkább egy régóta vágyott fölény játékba csomagolva.
Tetteted, hogy beletörődtél, elnyugszol édesen, aztán egy váratlan mozdulattal próbálod újból levetni magadról a kedvest, aki egyre jobban beleéli magát a szerepbe, betörni, uralni, irányítani. Támad egy kis fegyverszünet, a víz felől édes permettől lesz könnyes a föld, a forróság bágyadtan perceg.
Már méltatlannak érzed a helyzetet, ahogy az alteste lefeszíti a combodat, ahogy a szeme színe különös árnyalatot kap, ahogy a csuklódba belemélyednek a körmei a szorítástól és a hónaljad szőrét beárnyékolja a vad nevetése. Mi van, na, mi van? Ezt kérdezgeti, s szeretnéd azt mondani, hogy nincs semmi.
Szállj le rólam, mondanád, de nem mondasz semmit, elmész úszni, egyedül buksz le a víz alá, ahogy kinyitod a szemedet, halak álmát látod körülötted. Boldog vagy végre. Aznap délután már nem sokat beszélgettek.
Fotó: Fortepan, Lőrinczi Ákos 1932
Kommunikációs szakember, író, újságíró
Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. A Szépítők Magazin egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.
