Örökre szépek. A legendás virágárus házaspárnak, Aranka néninek és Béla bácsinak állít emléket Kolodko Mihály új miniszobra
Budapest 2. kerületében, a Pasaréti téren évtizedeken át szolgálta a környékbeli vásárlókat egy újságosbódéból átalakított virágüzlet, amit egy házaspár vezetett.
„1974. őszén nyílt ki, egy asztalos által készített 4 négyzetméteres, kis belvilágú fa, és lambériából készült virágárusítársa szánt házikóféleség. A Pasaréti téren., az 5-ös autóbusz fedett váróhelyiségén lett elhelyezve.”
Aranka nénit és Béla bácsit sokan ismerték és szerették. Közösségformáló erővel bírtak.
Aranka néni 2012-ben hunyt el, a virágboltot ezután 2021 februárjáig Béla bácsi vezette. A legendás virágárus 89 éves korában követte szeretett feleségét, Covid-fertőzés következtében hunyt el.
2022. augusztusában megható emlékművet kapott a házaspár: a virágüzlet helyére a napokban került ki Kolodko Mihály szobrászművész miniszobra.
Az egykori virágosbódé helyén kis zöld szigetet alakítottak ki, amelynek középpontjában áll egy nagyméretű mészkő virág, rajta pedig két apró figura látható, egy bácsi virággal és egy néni locsolókannával.
Mint azt a seniorplus.hu írja, „Béla bácsi egy legenda volt a környéken. A nyugdíjazásáig hidászmérnökként dolgozó idős férfi az elmúlt kilenc évben minden reggelét a budaörsi virágpiacon kezdte, ahol friss virágokat vásárolt, majd görbe háttal, lassan ballagva elvitte a Pasaréti térre, ahol talán ugyanazon az áron, vagy pár tíz forinttal drágábban eladta. A boltban a felesége által ültetett rózsákat is árulta, de jó párszor megtörtént, hogy ingyen is odaadta, mondván, legyen tele a váza.
Szolgálatnak tekintette, hogy színes, illatos virágokkal tegye szebbé a vevői napjait, tanácsokat adjon metszésről, virággondozásról, meséljen feleségéről, akinek tucatnyi verseskötete jelent meg, és rajongásig szerette a rózsáit.”
Nyitókép: Őrsi Gergely polgármester Facebook-oldala, masodikkerulet.hu
Béla bácsi halála annyira megrázta a helyieket, hogy egy kerületi Facebook-csoportban közösségi ötletelés kezdődött, hogyan tudnák megőrizni a házaspár emlékét. A II. kerület polgármesterét, Őrsi Gergelyt is bevonták a tervbe, aki Facebook-oldalán jelentette be, hogy emlékművet kap a házaspár.
Fotók: Őrsi Gergely, Facebook
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.