Országosan az iskolai bántalmazások ellen. Megdöbbentő esetekről számolnak be a tagok a nyilvános Facebook csoportban
Országosan az iskolai bántalmazások ellen. Ez egy új – nyilvános – Facebook csoport neve. A csoportot Muhari Melinda hozta létre, ő Csenge édesanyja. Csenge novemberben súlyos iskolai atrocitást szenvedett el, az esetet sokan ismerhetik, nagy médianyilvánosságot kapott. Az anya az alábbiak szerint idézi fel a történteket: „Csengének koponyarepedése lett. Mi volt a bűne? A 11 születésnapja volt. Az iskolában többször kővel fejbe verték, majd kavicsot nyomtak a szájába, amiből lenyelt párat. Ő kapott szaktanári intőt. Az iskola nem is értesített. Annyi volt a tanárnő válasza: igyon rá vizet. Az eset fél háromkor történt, négy óra után tudtam vele rohanni a sebészetre.”
Csenge és a többi, iskolai bántalmazást elszenvedő diák miatt hozta létre Melinda az „Országosan az iskolai bántalmazások ellen” Facebook csoportot. Néhány nap leforgása alatt több százan csatlakoztak, jelenleg 2070 tagja van. A bejegyzéseket minden regisztrált Facebook felhasználó láthatja. Nagy az aktivitás. Döbbenetes esetekről számolnak be a tagok, ömlik a keserűség a szülőkből, és azokból, akik gyermekként szenvedtek iskolatársaik kiközösítő magatartása, testi-lelki bántalmazása miatt. Azok is elmesélik a történetüket, akik eddig hallgattak.
A tagok között – több, személyét felfedő segítő szakember mellett – feltűnt Dordzsceren Csingisz, aki adminisztrátorként van jelen Melinda mellett a csoportban. Az anyai ágon mongol nemzetiségű fiatalember a származása miatt kortárs bántalmazás elszenvedője volt az általános iskolában – ma már az áldozatokat segíti. Facebook oldalának – D.csingisz_official – is az erőszak elleni küzdelem a kiemelt témája. Korábbi interjúnk itt olvasható vele.
Hasznos információk (nem csak) szülők számára
KiVa bántalmazás-ellenes program szülői kézikönyve
A bántalmazás különböző formái >>
A bántalmazás az egész osztályra kihatással van >>
Mi áll a bántalmazás hátterében? >>
Miről ismerhető fel a bántalmazott tanuló? >>
Tippek tanároknak és segítőknek >>
Bántalmazásellenes iskolai program >>
Hosszú távú iskolai programok a bullying ellen >>

Alapító-főszerkesztő
Több mint két évtizedet töltöttem az írott média világában, szinte minden klasszikus sajtóműfajban kipróbálhattam magam újságíróként, szerkesztőként. 2006-2012 között leginkább építészeti szakújságíróként, PR-szakemberként voltam aktív, szakmai kiadványok és rendezvények létrejöttében közreműködtem.
Az eletszepitok.hu weboldalt 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszakanyarodtam eredeti hivatásomhoz; gyermekjóléti alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom, prevenciós, edukációs, pályaorientációt támogató foglalkozásokat tartok, érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a szociális kompetenciafejlesztés és a készségfejlesztés áll. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetben szereztem mesterdiplomát, okleveles szociális munkás, felsőfokú intézményi kommunikátor, újságíró és kiadványszerkesztő képesítésekkel rendelkezem.