Őrült szerelem, avagy hogyan keveredtem egy pszichopata férfi hálójába? Olvasónk története (2.)
Zolival napokra elnémultunk. Bántott, hogy nem érdeklődik sem az apám, sem az új munkám felől. Roland ellenben mindenre nagyon kíváncsi volt. Képes volt átautózni a városon éjnek idején csak azért, hogy megnézze a házat, ahol felnőttem. Már rég nem laktunk benne… már rég nem úgy nézett ki, nem értettem, miért van erre szüksége. Nem találtam romantikusnak. Nem volt közös ismerősünk, a munkahelyen kerestem hozzá a támpontokat; figyeltem a jeleket, hátha kiderül róla valami, ami a bizonytalanságomat igazolja, de a kollégáktól nem mertem kérdezősködni. Láttam munka közben, elragadó lendülettel dolgozott. Hol angolul, hol franciául pörgött a nyelve. Lenyűgözött.
Nem lehet beteg, ha ennyire intelligens!
A második héten már sokat mesélt magáról. Egy mélyről indult félárva fiúról beszélt, aki önerőből ért el mindent. A kapcsolatairól is kérdeztem. Azt mondta, nincs szerencséje a nőkkel. Pár éve egy nagy szerelmi csalódás miatt költözött haza Franciaországból. És hiába vannak sokan körülötte, az a felszín, évek óta egyedül él. Magányos. Ehhez annyit tennék hozzá – utólag belátva -, hogy a nőket könnyebb érzelmileg megfogni, mint luxusélettel vagy menő autóval… Legalábbis ezek a külsőségek engem hidegen hagytak, de ahogy megnyílt, azzal megérintett. Kialakult egyfajta bizalom. Mivel nem voltam képes viszonozni, továbbra is zavart a rajongása. Az állásomat is féltettem; milyen következményei lehetnek, ha elutasítom? Megbosszulhatja középvezetőként…
A privát találkozások alkalmával kezdte nehezményezni, hogy hárítom a közeledéseit. Ha hozzám ért, ösztönösen elhúzódtam, ha meg akart csókolni, szoborrá merevedtem. Kínos volt mindkettőnknek. Nem vagy túl rajta, még mindig szereted! Mit mondhattam volna? Igaza volt…
Hívogat? Tudsz arról, hogy reggel valaki bejelentkezett a nevedben Skype-ra…? Nem veszed észre, hogy sakkban tart? Nem ilyen férfit érdemelsz…
Taktikát váltott. Elkezdte Zolit fúrni. Kitalálta, hogy menjünk Franciaországba. Nem kiruccanni – örökre! Cseréljem le a telefonszámom, hogy Zoli (!) ne érhessen el. Hagyjam nála a dolgaimat. Nem kell vinnem semmit, Párizsban majd mindent beszerzünk. Hagyjam nála a laptopomat is, kapok tőle újat. Szóljak, mikor veheti meg a repjegyeket.
Dermedten hallgattam. Új élet, új ország egy férfival, akit másfél hete ismerek? Finoman szólva cseppet sem tűnt életszerűnek. Hogy gondolja? Itt hagyná a munkáját is? Tele voltam kérdésekkel, de egy mondattal leállítottam: az apámat nem hagyom itt a halálos ágyán! Irtóztam a gondolatától is, hogy ez benne egyáltalán felmerülhetett.
Másik ötlete támadt: a pénteki költözésnél ő is ott akar lenni! Tessék? Zoli nem tudott Rolandról. Mit gondolna, ha egy ismeretlen pasi társaságában vinném el tőle a cuccaimat? És egyáltalán… nem akartam kiadni Rolandnak, hogy Zoli hol lakik. Tudomásul vette. Tombolt benne a féltékenység.
Erre kitalálta, hogy pénteken este és hétvégén sem maradhatok egyedül, mert Zoli biztosan padlóra küld. Készüljek, elvisz valahová. Ez nem tűnt rossz megoldásnak. Látogassuk meg a barátnőmet Bécsben – javasoltam -, ő úgy is tudja, mi a helyzet, be van avatva, és aggódik értem. Rolanddal madarat lehetett volna fogatni.
Egy barátnő, akin keresztül engem meg lehet ragadni?! A legjobb terep…
Lázas szervezkedésbe kezdett. Gáláns gesztusnak tűnhet, mégis megütköztem azon, amikor megkérdezte, mit vigyen Erikának. Hisz nem is találkoztatok még…minek ajándék? Ahogy nekem, Erikának is furcsa volt, hogy nem Zolival, hanem Rolanddal fog látni pénteken. Neki is voltak fenntartásai, szerette volna ő is szemügyre venni; pontosan tudta, milyen lelkiállapotban vagyok, hogy nem állok a helyzet magaslatán. Újabb furcsaságként Roland elkérte Erika telefonszámát. Erika beleegyezésével végül megadtam neki, hogy megbeszélhessék az útvonalat, s legyen valamiféle benyomásuk egymásról, mielőtt találkoznak. Megvolt az első beszélgetésük; Erika is érezte Roland túlzó igyekezetét, hogy görcsösen igyekszik jó benyomást kelteni, de alapvetően annak örültünk, hogy hamarosan találkozunk. Megbeszéltük, hogy pénteken – munka és költözés után – 20-21 óra körül érkezünk.
***
Mindeközben 59 éves apámat az intenzíven lélegeztetőgépre kapcsolták. Szombaton már szeretnék itthon lenni – közöltem Rolanddal rögtön a kórházi telefon után. Reakciója meglepett. Nem a részvét hangján szólt hozzám.
– Csillagom, már lefoglaltam a szállást két éjszakára egy soproni négycsillagosban, és szombat délután lenne egy programunk…
A programunkról utóbb kiderült, hogy egy saját biznisze. Üzlettársával fixált egy találkozót.
A történet végkifejlete a 3. befejező részében lesz olvasható hamarosan
A történet 3. része itt olvasható >>
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
