Ötvenhat

A kopott fal salétromtól könnyes, az ócska matracon kimerülten alszik három fiú, bakancsban, gumicsizmában, sebtében magukra rángatott göncökben. Kint pocsék az idő, szemerkélő ősz, fagyos félelem, ködös utak. A legutolsó városban, a legutolsó napon, a legutolsó órában a negyedik fiú bámul ki az ablakon, figyeli a legutolsó képet, amit majd fölidéz Melbourne-ben, a januári hőségben, a pálmafák fülledt neszét hallgatva, és arra gondol, hogy mennyire bátrak voltak, akik nekivágtak a megfagyott földnek és átbukdácsoltak batyuikkal Ausztriába.

Aztán kortyolva egyet a wiszkis pohárból, megtáncoltatva a jégkockákat, magában azt dörmögi: de azok voltak a legbátrabbak, akik otthon maradtak.

Ötvenhat

Ata Kando / Nederlands fotomuseum, Rotterdam, 1956.

Kölykök, fiatal fiúk, és lányok, akik történelmet csináltak, és akik közé mindig jó tartozni, mert ők a legőszintébbek és a legbátrabbak. Őket még nem vezeti sunyi érdek, a kimondott szavak és a vallott gondolatok szívtájék felől kapják a muníciót. Akkor sem méricskéltek, őszintén lelkesedtek azokért a vágyott határtalanságokért, mint a megélhető szabadság. Nem volt a cselekedeteik mögött számítás, nem volt annak a pontos felmérése, hogy egy-egy megszólalásuk, nyilvános szereplésük hozhat-e valamiféle politikai, netán gazdasági előnyt, nem állították reflektorfénybe látványosan az önzetlenséget és a lemondást, önmaguktól voltak önzetlenek és mindenről lemondók. Még az életről is. Vagy a hazáról, mint ez a négy fiú egy határ menti település lepusztult, fagyos szobájában.

1956 Fodor

Drága, kicsi lányom! Szeles Erika ötvenhatos szent hite. A jegyzet a képre kattintva olvasható

Hol vannak ők, hol vannak a srácok, a lányok, a legbátrabbak, a legőszintébbek? Akik még nem számítanak semmire, akiknek csak mások számítanak. Persze hivatkoznak majd rájuk minden megrendezett ünnepségen, minden oldalról. Hogy egykoron a pesti srácok. Ott lesznek a plakátokon, a régi filmeken, hátracsavarják régi karjukat és fölmutatják őket, azok, akik szeretnének a régi pesti srácok lenni. De nem azok. Hol vannak hát ők?

Ha ötvenhat, akkor ne az idős bölcselőket keressük és ne azokat a megmondókat, akiknek minden ünnep csak a saját szempontjaik szerint ünnep. Pláne ne azokat, akik abból a hazugságból nőttek ki, ami ellen a régi srácok föllázadtak. Hagyjuk az öregeket, a saját érdekeikben potrohosodó magamfajtákat. Kérdezzétek a srácokat és kérdezzétek a finom arcélű, örökszép lányokat. Akik a legőszintébbek és a legbátrabbak.

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 × három =

hirdetés