Boldogságból elégtelen? Párkapcsolati választásaink buktatói
Balázs és Anett nyolcadik éve voltak már együtt, és a férfi nem akarta belátni, hogy mennyire elfáradt a lány mellett. Balázsnál a tagadás gyakran bedobta az énvédő mechanizmusokat, így ilyenkor elhitte, hogy nem is olyan rossz a közös életük. Pedig az volt.
Azt már tudta, hogy Anett mellett ugyanazok az érzések járják át, mint kis gyerekként, a válástól megkeseredett anyja mellett, de úgy gondolta, hogy képes kézben tartani ezeket. Jól akarta csinálni! Az önismereti munkák során már annyi mindenre rájött párválasztásának rejtett mozgatórugóiról, hogy azt hitte – az elég lesz. Hisz már nála volt a „bölcsek köve”! Ha ő tisztában van vele, hogy egyes hangnemekre, helyzetekre, Anett karakterének bizonyos vonásaira miért reagál érzékenyen, mi tudja bántani, akkor majd meg is tudja szelídíteni ezeket.
Balázs ebben tévedett.
Van olyan kapcsolat, amit nem lehet helyrehozni, mert annyira rossz (fel nem ismert) motivációkkal indult egykor, hogy soha nem fog jó alapot biztosítani a boldogsághoz.
Hiába volt Balázs egy intelligens, erős akaratú, határozott férfi, de a régről hozott működése a párkapcsolaton belül rendszeresen „elgáncsolta”…
Balázs gyerekkora ráment a megfelelésre. A gyakran rosszkedvű, agresszív anyját annak idején például azzal tudta kiengesztelni, ha ötösöket vitt haza. Ha az iskolában nem volt módja felelni, ha nem írtak dolgozatot, akkor szorgalmi pontokból szedte össze az ötösre valót. És ha ez három napig tartott, akkor három napig volt otthon jeges csend. Amikor már pedig kicsit nagyobb lett, akkor rendszeresen valami különleges vacsorát varázsolt az asztalra. Megdolgozott a szeretetért.
És Anett mellett is ez a működése dominált. Számtalan témában tapintatoskodnia kellett a lánnyal szemben. Nem tudott neki szinte semmit úgy elmondani, senkiről úgy mesélni, hogy a lány ne kössön bele, ne minősítse, ne véleményezze, ne mondja meg, hogy mit kellett volna Balázsnak tennie. Ahogy az anyjától sosem kapott engedélyt arra, hogy önmaga lehessen, Anett mellett sem tudott felszabadulni.
Balázs tisztelettel és méltósággal akart kilépni ebből a kapcsolatból, nem valami felfújt helyzetből fakadó vita hevében. Belátta, hogy ehhez még néhány kérdést tisztáznia kell önmagával. Tud alárendelődni, teljesíteni, és megfelelni, de milyen az, amikor önmagának kell megfelelnie? Mennyire vállalja ő a saját élete irányítását? Frusztrálja-e az ezzel járó felelősség?
Balázs rájött, hogy az érzelmei kontroll alatt tartása nem ugyanaz, mint valóban vállalni a saját élete irányítását.
Nincs töretlen fejlődés, zökkenőmentes úton-levés. Ha fel is ismerünk valamit a múltunk érzelmi dinamikájából – néha idő kell neki, mire az be is gyógyul.
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.
