Nem akarok négyesben buborékot fújni! Pasi két gyerekkel. Olvasónk története
A pasim két gyerekkel és egy sosem volt igaz házassággal a nyakában szeretett belém. Hosszú vívódás után kiléptem az én régebben igaz volt házasságomból, hogy – nem tudva mit vállalva – csukott szemmel elinduljunk az új felé.
A haladás lépteiben sosem volt koncepció, csak azt gondoltuk, megyünk előre. Mindeközben lehet, hogy hátrébb kerültünk, mint valaha voltunk, és bizonyos szempontból most kilátástalanabbnak tűnik a helyzetünk, mint azt csak elképzelni lehetett.
Igaz szívvel, teljes erőbedobással vártam a gyerekeit, hogy nehogy sérüljenek, miközben félre tettem teljes önmagamat.
Magam előtt is színjátszva, azt gondoltam, ha odafigyelek és a kedvükre teszek, menni fog. Tudományos gondossággal előkészítve applikáltuk személyemet a két gyerek lelkivilágába, oldalra söpörve minden bennem felbuggyanó érzelmet. Sikerült, csak éppen eközben erodálódtam és kilökődtem, mint egy idegen test a szervezetből. Nyilvánvalóan csak egy ideig működhetett, hogy minden érzést és gondolatot gondosan letakargatva, magamnak is hazudva kedves barátnőt játszom, viselkedek.
Már ki tudom mondani, hogy semmit nem jelent, ha a gyerekei megfogják a kezem, hogy viszolygok a piszkos ruháik mosásától, hogy idegesít, ha telemorzsázzák a konyhaasztalt és trancsírozva esznek, hogy türelmetlen vagyok a kérdéseikhez, hogy autóban sokáig együtt ülve nincs jó szaguk, hogy csúnyának látom őket, ha bömbölnek, hogy kikészít az állandó hangoskodásuk.
De mind felett a legnagyobb fájdalom, hogy – a közös felügyeletnek hála – ötven százalékban elveszik tőlem a szerelmemet. Annak a száz százalékban beígért szerelemnek a felét, ami nemrég még a jövőt jelentette. A fanatikusan űzött apasportnak hála, a négyesben töltött idő minden percét árnyékként töltöttem.
Feláldoztam és félretettem magam, majd cserébe áttetszővé váltam.
Az anyukafeladatoknak szakmai gyakorlat letöltése nélkül, főállásban eleget tettem, anélkül, hogy a pasim közben rám nézett volna, megfogta volna a kezem, támogatott volna, vagy egyszerűen észrevette volna, hogy ott vagyok és létezem. A gyerekes napokon – az átlag napok harmóniájából – beléptem egy régi kapcsolat női főszerepébe, a kizárólag szülőként funkcionáló, szigorúan a gyerekekre koncentráló felek szerződését teljesítettem.
Eltörött a mécses. Kiléptem a színjátszókörből.
A gyerekes napokat és éjszakákat egyedül töltöm, ezzel együtt felére csökkent a pasimmal töltött idő. Azt mondja, így most nehéz – de szerintem csak a teendők ellátása szakadt a nyakába. Azt mondom, így most nehéz – mert bár szerencsés vagyok, hogy (korlátozott ideig) komfortosan érzem magam egyedül is, de hiányzik a kapcsolatom. A nyári hétvégék és a meleg esték felét, úgy tűnik külön töltjük, amolyan kamionos férj módra. Ő küzd, hogy csináljuk vissza, én küzdök, hogy ne kelljen ezt újra magamra erőltetni, mert már nincs lendület, és fájdalmat okozni egy gyereknek tényleg nem szeretnék.
Nem akarok négyesben buborékot fújni, nem akarok kis csapatként biciklizni, nem akarom tudni Márti néni dicsérő szavait a nagy ó betű kerekítéséről, nem akarok hajnalban vonyításra ébredni, egyedül szeretnék a fürdőszobában lenni, nem szeretnék adni a vacsorámból, szabadidőmben szeretnék akkor káromkodni, amikor jólesik, és nem akarom várni az este kilencet, hogy végre elcsendesedjen a ház.
Nem akarok viselkedni.
Őszinte akarok lenni magammal. Így hát marad a kamionos kapcsolat.
Nyitókép: pxhere
Kapcsolódó írásunk
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
