„Péter, ez a kert rendben van”. Újságíróból kistermelő. Újratervezés karantén idején, avagy egy családi vállalkozás inspiráló története
„Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb,
hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra.”
Charles Darwin
Falussy Péter zöldségtermelő. Ez a „titulus” bizonyára sokakat nem lep meg, még azokat sem, akik a 45 éves háromgyermekes családapát régóta ismerik. Péter végzettsége szerint történelem szakos pedagógus. Miután lediplomázott, újságíróként dolgozott hosszú évekig a Vas megyei napilapnál. A kollégám volt. A nagy médiaátrendeződést követően marketingkommunikációs céget alapított. A cég jelenleg is prosperál.
Milyen indíttatás vezet egy sikeres kommunikációs szakembert arra, hogy zöldségtermelőként is megpróbáljon boldogulni, és a gyermekei bevonásával ennek érdekében családi vállalkozást alapítson? Egyebek mellett erre voltam kíváncsi, amikor felhívtam őt. Az interjú körülményei hűen visszaadják, milyen jellegű kihívásokat kell most leküzdeniük a gyermekes családoknak. Miközben beszéltünk, Péter épp a család kutyájával sétált a falu szélén, hogy ne zavarja a gyerekeket a tanulásban: a 20 éves Zsiga – az ELTE hallgatója – épp zárthelyi dolgozatot írt, a 17 éves Flórának osztályozóvizsgája volt, a 10 éves Róza pedig táv-napköziben tanult. Árnyalja a képet, hogy Péter felesége, Helga, egy szakképző iskola pedagógusa, így, miközben a gyerekek otthon online tanulnak, ő digitális tanórákat tart…
Április elején jelentek meg az első posztok a Falussy Zöldségtermelő Facebook oldalán. A tervek szerint 2020 május végétől 20-25 családot tudtok ellátni friss biozöldségekkel, amiket Szombathelyen díjmentesen házhoz is szállítotok. Bemutatkozó videótokban említed, hogy régóta dédelgetett terved a zöldségtermesztés. A járványügyi helyzet felgyorsította a megvalósítás folyamatát?
Világéletemben föld- és kert közeli ember voltam. Régóta kertészkedem, és négy-öt éve már tervezem, hogy kilépek az önellátás kereteiből. A megvalósításnak most jött el az ideje, ilyen értelemben a járvány valóban felgyorsította a folyamatot. Piac újrarendeződés előtt állunk. Meggyőződésem, hogy megnő a magyar termékek iránti érdeklődés, mivel a globális ellátási lánc helyenként akadozik, Dél-Európában komoly munkaerőgondok vannak a mezőgazdaságban, ezért valószínűleg nem fog annyi zöldség-gyümölcs érkezni külföldről, mint amennyi eddig. A hazai termékek szerepe felértékelődik, és ebben az is közrejátszik, hogy kevesebb érintkezéssel, biztonságosabban lehet eljuttatni a vásárlókhoz, mint az importot. Ez már a contactless economy, a szemünk láttára formálódó érintésmentes gazdaság része. Egyébként pedig azt az elvet vallom, hogy több lábon kell állni, és élelmiszerre mindig szükség van. Jólétben, háborúban, járványok idején egyaránt.
Mit jelent pontosan, hogy világéletedben föld- és kert közeli ember voltál?
Tokaj-Hegyalján nőttem fel, nem idegen számomra a gyümölcsös, a veteményes, a szőlő… A (nagy)szülői indíttatás régóta erősen munkál bennem. Gyerekként rendszeresen dolgoztam a szőlőben, 17 évesen szüretet vezettem és kora reggelente – mielőtt elkezdődtek a gimiben az óráim -, a piros Wartburgunkban 30 kilométerről szállítottam a szőlőt a miskolci iskolai konyhákra, hogy meglegyen a pénz a következő télen a fűtéshez használt szén árára. Gyerekként megtanultam, hogy a természet diktálja a tempót, és mindig nekünk kell hozzá alkalmazkodnunk. Bevallom, ez akkoriban, kamaszként egyáltalán nem esett jól. Lázadtam és bele is fáradtam, így amikor 18 évesen elkezdtem a főiskolát Szombathelyen, az életem addigi szakaszát egy időre el is engedtem. Fellélegeztem. Aztán egyszer csak elkezdett hiányozni. Emlékszem, ültünk a feleségemmel a szombathelyi albérletünkben a két sárga fotelben, és elkapott az érzés, hogy milyen jó lenne a lakásból kimozdulni, kimenni bogarászni a kertbe…! Meghatározó gyerekkori emlékem, hogy ülök a cseresznye- és a barackfákon, és annyi gyümölcsöt eszek, amennyi belém fér… Amikor a feleségemmel családi házat kerestünk, az volt az elsődleges cél, hogy nagy legyen a kert, hogy tudjunk magunknak zöldségeket termelni, gyümölcsfákat ültetni. 2002-ben költöztünk Zanatra. Nagy a kert. Az elmúlt 18 évben is gazdálkodtam, a szellemi munkával járó feszültséget kapálással, ásással, öntözéssel, fák gondozásával kiválóan le lehet vezetni. Legalábbis nálam ez működik. Nagy elismerés volt, amikor a falu legelismertebb öreg gazdája, Pál Laci bácsi pár éve azt mondta, „Péter, ez a kert rendben van”. Ez egy jelzés volt számomra, hogy érdemes akár nagyobb léptékben is gondolkodnom. Ha az elmúlt 18 évben itthon többet termeltem, mint ami a családnak is elegendő volt, mindig jutott belőle a barátoknak, ismerősöknek, kollégáknak is. A visszajelzések biztatóak voltak, ezért is döntöttem úgy, hogy kilépek a fényre.
Hogy a gyerekkori élmények ennyire meghatározóak – pozitív értelemben is -, hatalmas tanulság nekünk, szülőknek. Nem mindegy, hogy milyen mintát, értékeket adunk át a következő generációnak…
Anyai nagyapám, idősebb Sárossy Ferenc klasszikus falusi tanító volt, vérbeli konok paraszt ember, akinek a föld volt az első, minden más csak ezután következett. Ezt hozta a szüleitől. Falujában évtizedekig nem csak a közösségszervezésben járt az élen, de ő volt az iskolai minta példánykert ötletgazdája is. Generációknak mutatta meg, hogyan neveljük a palántát, készítsük elő a földet, vagy takarítsuk be a termést. Amikor a rendszerváltás idején egyre csak azt hajtogatta, hogy „a föld, csak a föld lesz az érték”, bizony, éretlen középiskolás fejjel megmosolyogtam. Nem kellett volna. Neki lett igaza.
A vöröshagyma már a földben
Nyilván ez nem egyértelmű azoknak a gyerekeknek, fiataloknak sem, akik leginkább piacokon, élelmiszerboltokban „találkoznak” zöldséggel, gyümölccsel… A fiadat, a lányaidat könnyű volt bevonni? Hasznosan töltitek a karantént…
Szentségtörés, amit mondani fogok, de a karanténnal kapcsolatban eddig nekem sok pozitív tapasztalatom van. Hatékonyabban dolgozom és sokkal több időm van. Nemcsak a kertemre, az emberi kapcsolatokra is… A húsz éves fiammal is tudtunk tenni egy lépést egymás felé. A járvány előtti világban mindketten türelmetlenebbek voltunk, most jobban meghalljuk és megértjük a másik szavát. Hiányzik neki Budapest, de pontosan felmérte a helyzetet; most itt, helyben kell boldogulnunk. Elkezdtünk a kertben dolgozni, jön velem, csinálja zokszó nélkül, és számomra ez nagyon pozitív. Mindhárom gyermekem kiveszi egyébként a részét a munkából. Ebben a helyzetben felértékelődnek, áthelyeződnek a hangsúlyok.
Naponta mennyi időt vesz igénybe a veteményes?
Időjárásfüggő. Ha ültetünk, az fél napba is beletelhet, a locsolás egy-két óra, bár ezt nem tekintem munkának. Nem volt eső hónapok óta, nagyon szomjas a föld, nehezen indulnak meg a növények, szükségük lenne csapadékra. Nem is kevésre. Hiába locsolok, óriási a szárazság. Az esővizet felfogom, tartályokban gyűjtöm, ha kiürülnek, kénytelen vagyok csapból pótolni. A kajszibarackot a márciusi fagyok elvitték, idén nem lesz termés. Elfogadtam. A Jóisten majd kompenzál. Megtapasztaltam, hogy aki természet közeli életet él, elfogadóbbá válik.
Gyakran hallani, hogy a falvakban leszoktak a növénytermesztésről, haszonállatokat sem tartanak…
Meg tudom erősíteni, épp a napokban beszélgettem egy ismerősömmel erről. Az negyven-ötvenes korosztály már nem veti be a kertet, az idősebbek pedig megöregedtek, nem bírják. Most láthatjuk, mennyire kiszolgáltatottá válhatunk, hogy a globális ellátási lánc sérülékeny. Nem muszáj egyébként tehetetlenül várnunk, hogy a sült galamb a szánkba repüljön, megteremthetjük magunknak is a lehetőségeket. A régi paraszti társadalom tagjai 8-9 hónapig igáslóként dolgoztak. Aztán volt bő három hónapjuk lelassulni, pihenni, maradt idejük feltöltődni. Nem rohantak december 23-án a bevásárlóközpontba, hogy legyen valami a karácsonyfa alatt… A fiatal generáció a kétkezi munkát nem értékeli, és nem érti, mert nincs erről személyes tapasztalata. Ez most változhat. Visszakanyarodunk az időben, abba a világba, ahol nem az újabb márkás cipő megszerzése lesz a fontos, hanem a fenntarthatóság. Ötvözve természetesen a digitalizációval, automatizációval. Nekem ez az ökotudatos szemlélet és a lassulás mindig is nagyon hiányzott, s szerintem a társadalom nagy részének is. Fontos, hogy kicsit hátra tudjunk lépni, átgondoljuk, hogy mi vár ránk, és hogyan tudnánk a környezetünkkel harmóniában alkalmazkodni a gyökeresen megváltozott körülményekhez. Ugyanoda nem térhetünk vissza, ahol abbahagytuk.
Sokan félnek attól, hogy az, amit eddig felépítettek, amibe eddig az energiáikat tették, az romba dőlhet. A kommunikációs munkáidat mennyiben érinti a járványügyi helyzet?
Válsághelyzetben a cégek elsők között vágják vissza a marketing költéseket, ami bár nem a legbölcsebb döntés, de sok esetben teljesen érthető, ha maga a túlélés a tét. Látom, hogy sok kolléga is megszenvedi ezt a szituációt, lesznek egyik hétről a másikra marketingesek is munkanélküliek. Bár nekem is estek ki megbízásaim, jöttek újak is helyettük, úgyhogy összességében nem panaszkodom, vannak nálam lényegesen nehezebb helyzetben is kollégák. Válságban sokszor az életben maradás múlik azon, ha valaki több lábon áll. Számomra ez a helyzet azt is üzeni, érdemes kiaknázni minden bennünk rejlő lehetőséget.
Visszaesés, válság. Szerinted hosszú távra kell ennek jegyében a „túlélésre”, „újratervezésre” berendezkednünk?
A tudósok véleményére adok. Barabási Albert László fizikust, hálózatkutatót szívesen olvasom ebben a témában. Ő azon az állásponton van, hogy a világjárvány kapcsán bevezetett óvintézkedések másfél-két évig is eltarthatnak. Egy feloldást egy újabb szigorító intézkedés követhet majd. Egészen addig, amíg meg nem lesz a koronavírus elleni vakcina és ki nem alakul a népességben az úgynevezett nyájimmunitás. Hiszek neki.
Számodra mi a járvány legfőbb üzenete?
A lassulás, az értékrendek átgondolása és annak a tudatosítása, hogy az egészségnél, az emberi kapcsolatoknál nem lehet semmi sem fontosabb.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
