Praktikus gondolatrendszerező: ingyen letölthető a YearCompass évrendező
Néhány napja találtam rá erre a praktikus, magyar nyelven is elérhető online gondolatrendszerezőre, évrendezőre. YearCompass néven érhető el az interneten, PDF formátumban letölthető vagy azonnal nyomtatható. Kitöltése segítséget nyújt abban, hogy értékeljük a 2014-es évet és megfogalmazhassuk 2015-re vonatkozó terveinket, céljainkat.
– Az évrendezés egy jó szokás. Segítségével tudatosíthatod magadban sikereidet, bánataidat, és rácsodálkozhatsz, mennyi minden történhet egy év alatt. A múltadból tanulva tervezheted meg a jövődet, hogy ne ess időről-időre ugyanazokba a csapdákba, és a kezedben tudhasd saját életed irányítását – olvasható a kiadvány bevezető szövegében.
A két részes kiadvány kitöltése 2014-re és 2015-re vonatkozóan egyaránt körülbelül egy-egy órát vesz igénybe.
I. Az elmúlt év
A 2014-es évre vonatkozó füzetben többek között összefoglalhatjuk a meghatározó történéseket a következő kategóriákban: család/magánélet, munka/egyetem, körülmények (lakás, tárgyak), pihenés/kikapcsolódás/alkotás, barátok/közösség/szolgálat, fizikai/testi, mentális/szellemi, érzelmi/spirituális, pénzügyi, bakancslista (ha sikerült elérni valamit, amire mindig is vágytunk).
6 mondat az előző évről
A legbölcsebb döntés, amelyet meghoztam…
A legnagyobb lecke, amelyet megtanultam…
A legnagyobb kockázat, amelyet vállaltam…
A legnagyobb meglepetés az előző évemben…
A legnagyobb szolgálat, amelyet végeztem…
A legnagyobb dolog, amelyet befejeztem…
A füzet I. részében válaszolhatunk továbbá 6 kérdésre a 2014-es évre vonatkozóan, felidézhetjük a legszebb pillanatokat, a három legnagyobb sikert, s a sikerhez vezető utat. Rögzíthetjük azt is, hogy milyen dolgok estek rosszul másoktól, s hogy sikerült-e megbocsátanunk. A füzet I. részében az elengedést gyakorolhatjuk: mit kell még kimondanunk ahhoz, hogy lezárhassuk a mögöttünk álló évet.
II. Előtted az év
A 2015-ös évre vonatkozó részben kijelölhetjük legfontosabb céljainkat, életterületekre bontva: család/magánélet, munka/egyetem, körülmények (lakás, tárgyak), pihenés/kikapcsolódás/alkotás, barátok/közösség/szolgálat, fizikai/testi, mentális/szellemi, érzelmi/spirituális, pénzügyi, bakancslista. A listát kinyomtatva mindig szem előtt tarthatjuk.
Az Előttem az év részben hónapról hónapra végiggondolhatjuk céljainkat, megtervezhetjük az évet.
Mágikus hármasok a 2015-ös évre
Ezt a három dolgot fogom magamban szeretni…
Ez a három dolog érett meg arra, hogy elengedjem…
Ezt a három dolgot szeretném a legjobban elérni…
Erre a három emberre tudok majd a nehéz pillanatokban támaszkodni…
Ezt a három újdonságot merem majd fölfedezni…
Erre a három dologra lesz erőm nemet mondani… (folytatás a füzetben)
6 mondat a 2015-ös évről
Ez lesz az év, amikor végre…
Ebben az évben akkor leszek a legbátrabb, amikor…
Erre az évre azt tanácsolom magamnak, hogy… (folytatás a füzetben)
A 2015-ös részben 30 napos kihívásokat is találunk, melyek közül választhatunk – természetesen saját 30 napos kihívásokat is megfogalmazhatunk!

A YearCompass yearcompass néven megtalálható a népszerű mobil eszközös alkalmazáson, az Instagramon. Ha fotót készítünk a füzetről, feltölthetjük, az alábbi hashtagek használatával: #eviranytu #yearcompass #mogottedazev #elottedazev #theyearahead #evrendezes #yearplanning
LETÖLTÉS >>
Készítették a Láthatatlan Kiadó munkatársai és a Láthatatlan Egyetem önkéntesei. Békéssy László, Freisinger Ádám, P. Tóth András, Szarvas Gábor, Vad László Ádám, Varga Emese, Vigh István
hirdetés ▼
hirdetés ▲
Évről évre interaktív napló | Kiadványismertető
Személy szerint nagyon vártam, hogy kézbe vehessem a kiadványt, melyről néhány hete hallottam először. Egy újszerű naplóról van szó, melyet öt éven át vezethetünk. Gyakorlatilag ez azt jelenti, ha komolyan vesszük a naplóírást, 5 x 365 rövidke – három soros – bejegyzésünk, vagyis 1824 válaszunk kerül a naplóba. Minden naphoz egy kérdés tartozik, adott kérdésre kell választ adnunk öt egymást követő évben. Vezethetjük magunknak, de memoárt is írhatunk a gyermekünknek. Bárki is veszi majd kézbe a kitöltött naplót, izgalmas lesz visszaolvasni a lejegyzett gondolatokat, hiszen a vezetett kérdések révén öt év emléke, hangulata, élethelyzete rögzítődik benne.

Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok. Megoldásfókuszú mediátor képesítéssel rendelkezem.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.








