Az örök város: ízek, színek, Róma

Róma ódon falai rengeteg titkot őriznek. Lazio északi területén az első településeket az etruszkok alapították. A hatalomra kerülő Róma egy világbirodalom fővárosa lett, és a kereszténység központja maradt akkor is, amikor a császárság kettészakadt. Művészek és építészek serege dolgozott a pápáknak és a családtagjaiknak, különösen a reneszánsz és a barokk korszakban. Ekkor születtek a legnagyszerűbb épületek. Róma évezredeken átnyúló folyamatos történelme köszön vissza a város és környéke műemlékeiben.

A Vatikán állam területén 16. században épült Szent Péter-bazilika fenséges és felemelő látvány, a világ legnagyobb keresztény temploma, 60 ezer ember befogadására alkalmas. A 13,5 méter magas kupolát Michelangelo tervezte, de nem érte meg, hogy elkészüljön. 537 lépcső vezet fel a kupola tetejére, a templom 211,5 méter hosszú, magassága 132,5 méter, alapterülete 15 160 négyzetméter. A pápai oltár alatt van a kripta, ahol a hagyomány szerint Szent Pétert i. sz. 64-ben eltemették.

A felbecsülhetetlen értékű műalkotások százainak egy részét a Constantinus által építtetett 4. századi régi bazilikából mentették át, a többit késő reneszánsz és barokk művészek készítették.

A belváros – Az ókori városközpont

A Capitolium volt a Római Birodalom középpontja. A Capitolium alatt fekszik a Forum Romanum, a társadalmi, kereskedelmi, bírósági és politikai élet központja. Amikor Róma kinőtte a Forumot, a császárok, először Julius Caesar, császári fórumokat építtetek. A Colosseum a szórakozást szolgálta. A Forumra néz a Palatinus-domb, ahol a hagyomány szerint i. e. 753-ban Romulus megalapította Rómát, és ahol később a császárok több mint 400 éven át éltek.

Kihagyhatatlan látnivalók: Capitoliumi Múzeum, Piazza del Campidoglio, Constantinus diadalíve, Colosseum, Forum Romanum, Fontana di Trevi, Piazza Navona, Szent Péter tér, Sixtus-kápolna, Spanyol lépcső, Trastevere, Angyalvár, Pantheon

Kilátóhelyek: Gianicolo, Pincio, Testaccio

Piazza di Spagna – Spanyol lépcső

A Piazza di Spagna körüli keskeny utcák hálózata Róma legelegánsabb része. A tér szélén vagy közelében álló kávéházakba járnak régóta, akik számítanak, vagy adnak a látszatra (s persze a turisták is). A 18. században a környék számtalan szállodája tele volt kalandvágyó arisztokratákkal és művészekkel, írókkal, zeneszerzőkkel, akik sokat tettek a város történelmi és kulturális örökségéért.

A fotón a Trinitá dei Monti templom látható, amely a 16. században épül. A Spanyol lépcső vezet fel a templomhoz, előteréről gyönyörű kilátás nyílik Rómára.

Panoráma a Vatikán mellől

Hangulatképek a belvárosi kis utcákról

Róma jellegzetes mediterrán színei

Egyik kedvenc zöldségféléjük, az articsóka

Tarka nyüzsgés, mediterrán élet, múzeumi hangulat – ezt és még sok minden mást kínál az ókori metropolis.

Fotók: Harmath Beáta

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 × kettő =

hirdetés