Rota Vicentina. 225 kilométer az óceán partján. Túranapló, 3. rész
Így kezdődött…
3. nap – Easy like Sunday morning (Lionel Richie)
A reggel lustálkodással telik. Olvasok, internetezek, heverészek. Az izmaim meglepően jól vannak a tegnapi majd 40 kilométer után. Egy laza huszast ma is simán lesétálnék. Persze így, hogy nincs tétje, könnyen jönnek az ilyen nagyszabású kijelentések, ma pihenőnap, így jöttek ki a szállások. Nyolckor összekészülődök, kiülök a padra a napsütésbe, még egy óra reggeliig.
Bevásárolok, préselek narancslevet a közértben, egy széldzseki is van a táskámban, e-book, naptej – elvárások nélkül és mindenre felkészülve vágok neki a napnak.
Leülök a vízparton, hosszan nézem a hullámokat meg a vízen lebegő szörfösöket. Nagyon megy ez nekem is, csak létezni bele a vakvilágba.
Van itt egy (volt) erőd is, Fortaleza de Sagres, stratégiailag elég jó helyen vagyunk itt Európa sarkán, gondolom, kézenfekvő volt építeni valamit, ahol elfér néhány ágyú, aztán persze lett világítótorony is, nahát, ki gondolta volna. Az erőd kapujánál egy molinó hirdeti, hogy A Europa comeca aqui!, Európa itt kezdődik, egy kicsit eltöprengek azon, vajon hány ilyen hely van, hány helyen kezdődik Európa. Talán ez is olyan, mint a világ vége, abból is van jónéhány. Vagy mint amikor a szív megszakad, és úgy érzi az ember, hogy ezt nem lehet kibírni, belepusztul. De kibírja, és a következőt, és az azután következő összes többit is. Egy élet alatt egész szép gyűjteményre lehet szert tenni szívszakajtó helyzetekből.
Kószálok, a tájékoztató táblákat olvasgatom, megtudom, hogy olyan növényeket látok magam körül, amik megélnek ilyen körülmények közt, és olyan madarakat, akik szeretik a tengeri kosztot. Ismét csak nahát, ki gondolta volna.
A horgászok menők. Egyértelmű feliratok vannak mindenhol, hogy ne mássz át a falon, mállik a part, lezuhansz, kinek hiányzik a bonyodalom, de a helyiek szerint az élet ott kezdődik, a fal túloldalán. Ők mindig is ott pecáztak, nehogy már egy tábla mondja meg nekik. Amúgy tényleg izgalmas, a 40 méter magas sziklafal tetején állni egy 2 lábfejnyi nagyjából sík területen és a víz fölé hajolva lesni az örökké csapkodó, hatalmas hullámokban a kapásjelzőt. Én nem is látom. Végignézek néhány fogást, körbesétálok, de vágyom a vízhez, nem innen a magasból, ott akarok lenni lenn, a parton.
Aztán csak ülök, nézem a vizet, és csak vagyok. Talán ez a boldogság, ez a semmi.
Vagy az, hogy itt ülhetek a sós víz mellett (annak ellenére, vagy talán épp azért, mert anno ugye megmondták, hogy úgysem sikerülhet). Vagy csupán annyi az egész, hogy this is my happy place, egy ideje már tudom, hogy én itt érzem magam a legjobban, egy nagy, sós víz partján.
I’m easy, easy like Sunday morning.
Az se számít, hogy már délután van.
„Ha megtanultál tökéletesen haszontalan módon eltölteni egy tökéletesen haszontalan délutánt, megtanultál élni.” Vagy valami ilyesmi.
Megy ez nekem.
I’m easy, easy like Sunday morning.
15021 lépés, 9,46 km
A túranapló további részei itt olvashatók >>
Fotók: Tóth Éva
Coach
Néha csak úgy elnézem az embereket. Az apró részletekből, finom kis rezdülésekből, félbehagyott mondatokból próbálom összerakni a történetüket. Néha le is írom ezeket a történeteket.
Szerintem mindenki megérdemli, hogy olyan élete legyen, amiben jól tudja érezni magát. Coachként ezért dolgozom.
A hétköznapokban és a hozzáadott értékben hiszek. Meg a jó kávéban. :)
