Rota Vicentina. 225 kilométer az óceán partján. Túranapló, 0. rész
Két évvel ezelőtt kezdődött az egész.
Akkor elsétáltam Portóból Santiago de Compostelába. Igen, a Camino. Tűnhet közhelyesnek, egy ’40-es nő életközépi válságában / jó dolgában már nem tudja, hogy mit csináljon, naná, hogy a Caminóra megy. First world problemecskékre adott first world reakció. Annyira tipikus. Azon az úton történt, ami történt, tele van a net caminós útleírásokkal és élménybeszámolókkal, nekem is hasonló tapasztalások jutottak, és még valami.
Számomra a Camino volt a kapudrog. Én ott jöttem rá, hogy számomra a világon az egyik legjobb dolog csak menni és menni a nagy víz partján. Egyedül.
Akkor Papp Ádám sorait ragasztottam az úton írt naplóm elejére:
„Ne kutass, ne kergess eszeveszettül semmit.
Se barátot, se szerelmet, se javakat, mert
úgyis megkapod, amikor neked az igazán kell.
Csak az utad van és te; azon járj, azokat
a szeleket szeresd, amik ott fújnak rád.
Azt a Napot szeresd, ami neked ragyog.”
Azóta is velem van ez a hozzáállás; nem kell igazán semmi több, csak az út van, a szél és a Nap, ennyi elég. (Esetleg még az a nagy, sós víz. És persze kávé. Na meg a világbéke.) Azóta időről időre veszem a hátizsákot, és útnak indulok, hogy emlékeztessem magam erre.
Így hát tavaly is összepakoltam a táskám, akkor Olaszországban, a Via Francigenan* sétáltam egyet, de visszavágytam a tengerhez.
Nem kellett hosszan kutatni a neten, hogy rátaláljak a Rota Vicentinára (Fishremen’s Trail) Portugália délnyugati részén, végig az óceán partján. Ez lesz ám csak a nekem való túra!
Térkép forrása: trekkingzone.fr
Ilyenkor van egy kis matekozás, kilométerek, indulási, érkezési idők, látnivalók, szállások, anyagiak, de egy-két este alatt összeáll az excel, megvan a repülőjegy, szállások lefoglalva, nincs más hátra, mint várni az indulást.
Most is ez volt. Még kötöttem egy biztosítást, a hátizsákba bepakoltam két és fél váltás ruhát, plusz az esőszettem, toporzékoltam egy keveset, mert nem találtam meg a legkisebb bicskámat, aminek a pengehossza kompatibilis a légitársaságok előírásaival, aztán eszembe jutott hogy all you need is less, persze hogy elég a kevesebb is, megleszek bicska nélkül, beraktam még az e-bookot luxusnak (mert luxus mindig kell), 6,5 kg, kész vagyok, mehetünk.
Get the party started (Pink)
Reggel úgy ébredek, hogy a fejemben Pink énekel, Get the party started. De jó, ez lesz a hangulatzeném mára. Egész addig, amíg a sofőröm rá nem zendít a Reptérre. Mindegy, hadd szóljon, kezdődjön a party, irány a reptér.
Becsekk, kilépő kávé, víz a kulacsba, felszállás, üdvözöljük kedves utasainkat, Faróban 25 fok van, ott egy Paul, adjunk hát időt a megérkezésnek, belépő kávé. És egy pain au chocolat. Az sem érdekel, hogy másik országban vagyok.
Hol a 16-os busz megállója? Nem baj, akkor legalább a jegyet megveszem, irány vissza az automatához. Az automata csak a 16-os buszt nem írja, vissza a buszmegállóba, majd csak lesz valahogy.
Jön a busz, a sofőrnél lehet jegyet venni, nincsenek kiírva a megállók, így viccesebb lesz, tényleg.
Öt perc séta a hostelig, akkor ma itt alszunk, az alsó ágy az enyém, és a hófehér, vasalt ágynemű. A hostel kellemesen támogatja a középsúlyos kristálycsillár fétisem, jó lesz itt nekem.
Pihenés után felkerekedek, hogy felfedezzem a várost. Kifizetem a 2 eurót, és már bent is vagyok a templom előterében. Nyilak mutatják az utat a fő attrakció, a csontkápolna (Capela dos Ossos) felé. Hangulatos kis templomkert, a bejárat fölé még 1816-ban vésték ezt a kind remindert: Pára aqui a considerar que a este estado hás-de chegar, előbb-utóbb mind így végezzük. Lássuk hát!
Erre a látványra nem voltam felkészülve.
Minden-minden emberi csont. Ötezer emberi holttestet exhumáltak, hogy ide beépítsék. Nem tudok mit kezdeni sem a hellyel, sem a helyzettel, annyira nyomasztó, nincsenek szavaim, menekülök, csak ki innen, vissza a templomtérbe, általában szeretem a templomok időtlen nyugalmát. A barokkot is szeretem, nem baj, hogy sok, hogy túlzó, nekem tetszik, de ez… a sok levágott babafejjel… Mi ez, hová kerültem?
Ismét csak el innen, tovább, ki innen, valami mellék-terem… itt meg ledér Krisztusok „kelletik magukat”, mintha csak Amsterdamban, a piros lámpás negyedben…
Levegőt, friss levegőre van szükségem, ki az utcára, el innen! Tér kell, ki a nagy vízhez, arra mindig lehet számítani. Most nem. A nagy víz most máshol van, apály van, víz sehol, csak az illat, az ígéret, amit itt hagyott. Még ez is jó, egyre jobb, lassan megnyugszom, sétálok, most jó.
Ideje enni valamit, reggel óta csak az az egy pain au chocolat, rendes kajára van szükségem. Végre találok egy éttermet, ami már nyitva van, nem is puccos, műanyag kockás abrosz van az asztalokon, akkor ma itt eszünk. A rendelést nem körülményeskedjük túl, a pincér odahozza az utcai megállítótáblát az asztalhoz, rámutatok, mit kérek, meg is vagyunk.
E uma sangria por favor. Míg a vacsorára várok, azt a Michael Jackson best ofot hallgatom, amit a pincérek, a kellemesnél kicsit hangosabban. Mire megérkezik a grillezett polip, már átnyergeltünk egy teljes ‘80-as évek legjobb dalai lejátszási listára. A Part time lovert viszonylag rezignáltan vesszük tudomásul, de a Bamboleronál már éneklik a refrént a pincérek. Délután öt óra van, gyakorlatilag uzsonnaidő, még van idő két falat közt elmélázni, még messze az esti futószalag, a műsor nem a turistáknak szól, egymással játszanak, hülyéskednek a srácok. Amikor Antonio Banderas belecsap a húrokba, teli torokból zeng fel az ének: Soy un hombre muy honrado. A hangszóróból már javában Lou Bega énekel, de a pincérek még megismétlik a Mariachi refrénjét:
Ay, ay, ay, ay
Ay, ay mi amor
Ay, mi morena
De mi corazón.
Közben arra is van figyelmük, hogy még hangosabban csatlakozzanak Lou Begahoz: And I got a girlfriend everywhere.
Szinte el is felejtettem, hogy ezt is szeretem ezekben a túrákban, hogy minden étkezés eseményszámba megy. Mosolygok.
Lassan megérkezek.
16410 lépés, 10,34 km
*A Via Francigena, más néven Francisca vagy Romea, egy ősi út és zarándokút, amely az angliai Canterbury székesegyház városától Franciaországon és Svájcon keresztül Rómába, majd az olaszországi Pugliába vezet, ahol a Szentföld kikötői voltak. Olaszországban Via Francigena vagy Via Romea Francigena néven ismerték.
A túranapló további részei itt olvashatók >>
Fotók: Tóth Éva
Coach
Néha csak úgy elnézem az embereket. Az apró részletekből, finom kis rezdülésekből, félbehagyott mondatokból próbálom összerakni a történetüket. Néha le is írom ezeket a történeteket.
Szerintem mindenki megérdemli, hogy olyan élete legyen, amiben jól tudja érezni magát. Coachként ezért dolgozom.
A hétköznapokban és a hozzáadott értékben hiszek. Meg a jó kávéban. :)
