„Megéri keményen dolgozni, mindig meglesz az eredménye.” Rúdtáncvilágbajnok és vízimentő. Interjú Floch Bernadettel
Cyndi Lapuer dalával adja meg a választ az előadásában a 22 éves Floch Bernadett arra, hogy miért is szereti a rúdtáncot. Azért jóval több munkát tett bele puszta mókánál, ugyanis profi világbajnoki címet szerzett, méghozzá a legrangosabb, Pole Theatre nevű, művészi irányzatú versenyrendszerben: a Comedy kategóriában egy színházi előadást adott elő történettel, háttérrel, kellékekkel, szereplőkkel, ami arról szólt, hogyan lett szinkronúszóból rúdtáncos.
Tavaly végzett a Testnevelési Egyetemen aerobicedzőként, rúdtáncoktatóként és szabadidejében vízimentőként is dolgozik. Két világbajnoki címet és két Európa bajnoki aranyat is nyert már.
Az előadásodból az derül ki, hogy már óvodás korodban rúdtáncos akartál lenni. Hogyan született meg benned ez az ötlet ilyen korán?
Ebben van egy pici túlzás, ez akkor nem volt még tudatos döntés. Családi anekdota, hogy anyukám elé álltam és azt mondtam: „Anya, én rúdtáncos leszek!” Nem emlékszik senki, honnan jött az ötlet, valószínűleg láttam egy film- vagy videoklip-jelenetet, és megfogott a csillogás, a tánc, a színpad. Később aztán tizenkét éves korom körül találkoztam egy ilyen videóval, amire már emlékszem. Volt benne egy ismert elem, ahogyan a levegőben lépked a rúdtáncos, ellentmondva a gravitációnak. Akkor azt mondtam, én ilyet tudni akarok, mindegy, hogyan, mikor, meddig kell várni, én rúdtáncolni fogok. Ötéves koromtól szinkronúsztam tíz évig, de egy idő után már nem igazán tett boldoggá és anyukám kereste meg, hol tanulhatnék olyasmit, ami igazán érdekel. Így kezdtem el a rúdtáncot, ma már ez a lelépkedés gyakorlatilag a logómmá vált, nagyon szeretem (A „lelépkedés” koreográfia nagyon látványos, Bernadett honlapjának nyitóoldalán látható róla egy videó.)
– A szüleid ezek szerint nem aggódtak, hogy sztriptíztáncosként végzed. Sokszor ütközöl előítéletekbe? A mostani nyertes előadásodban is többször felmerül ez a téma, a kedvencem, hogy megkérdik: „So, you are teaching girls to be strippers?” „No, I teach them to be motherfucker ninjas!” („Szóval, lányokat tanítasz sztriptízre?” „Nem, arra tanítom őket, hogyan legyenek kib… nindzsák!”)
– Az elején nagyon sokat kellett magyarázkodnom emiatt, hogy ez egy sport, akrobatika, nem erotikus tánc, és nagyon kemény, fizikális terhelést jelent. A családom nagyon támogató, a szüleim büszkék, akárcsak a barátaim. Egyébként kevés ruhában is azért vagyunk, mert muszáj a bőrünkkel tapadnunk a rúdhoz, különben lecsúsznánk. De sokat változott a rúdtánc megítélése, már másképp tekint rá a szélesebb közönség. Mostanában inkább olyan emberekkel találkozom, akik túl nehéznek érzik, attól félnek, nem elég erősek elkezdeni. De teljesen más izmokat mozgat meg, mint egyéb mozgásformák, én például szinkronúszóként úgy éreztem az első rudas órámon, hogy leszakad a karom. Tehát nem kell rá készülni másféle sporttal, csupán neki kell állni csinálni. Olyan széleskörű mozgásanyagot használunk, hogy bárki, bármilyen korban, bármilyen testalkattal elkezdheti. Anyukám is csakúgy bejött az első órájára és nagyon szépen megcsinálta az kezdő elemeket.
Miről szól a Pole Theatre verseny?
A rúdtáncban többféle irányzat van. Nem is biztos, hogy ez a legjobb kifejezés rá, de ez a legelterjedtebb. Lehetne nevezni rúdsportnak, rúdakrobatikának, rúdművészetnek, rúdfitnessnek, attól függően, melyik ágára utalunk. Korábban, junior korosztályban a International Pole Sport Championship-en nyertem kétszer is. A Pole Theater a művészi vonalat képviseli, ebben találtam igazán magamra. Ide az országos versenyt megnyerve lehet bejutni, illetve még azon a szinten is van egy videós előselejtező, így négy kategóriában öt-öt ember jut be, habár az idei olyan erős mezőny volt, hogy hatan versenyeztünk. Az Art, a Drama, a Comedy és a Classic a négy osztály, az utóbbi takarja a magassarkús, nőiesebb vonalat, az Art inkább táncművészeti előadás valamilyen stílusban, a Drama egyértelmű, a Comedy-ben pedig meg kell nevettetni a közönséget. Mind a négy esetben követelmény, hogy legyen valamiféle történet, mondanivaló, ami köré szerveződik a koreográfia. Ez a verseny lefedi gyakorlatilag a művészi irányzat egészét, a rúdtánc legrangosabb megmérettetése. Egyébként lett most még egy magyar győzelem, Molnár Renáta és Prokl Violetta a Drama kategóriában Skizofrénia címmel adtak elő egy páros darabot, ők középhaladó szinten indultak.
Honnan vannak a történetek, amiket felhasználsz? Csak a Comedy érdekel?
Általában a nővérem írja őket, illetve részben ő a rendező, a szövegeket is ő mondja fel. Tavaly a Pole Artistic Hungary-n Dráma kategóriában adtam elő, akkor a zeneszám erre ihletett, ez a gyászról szólt. Ugyanitt volt egy koreográfiám Joker karakterére is a Batman-filmekből. A 2017-es világbajnokságon egy telefonos történettel lépten fel, szintén Comedy kategóriában.
Hogyan működik ez a világ, mint sport? Van edződ? Ki finanszírozza a versenyeket?
Magamat edzem és én finanszírozom a versenyeket. Azt szoktam mondani, rúdtáncolok, hogy rúdtáncolhassak, vagyis oktatok. Van két szponzorom, a Rúdvilág és a Maxnutrition, de én fizetem a nevezési díjtól kezdve az utazást, a szállást, a szereplők belépőjét. Nem nagyon szoktam utánaszámolni egy-egy ilyen versenynek, mert úgy érzem, jobb, ha nem tudom, mennyit költöttem, de ezek az összegek biztosan nem jönnek vissza. A versenyen tárgyi emlékeket, a szponzorok ajándékait kapjuk, pénzdíjat nem.
Eközben vízimentő is vagy. Ez is egy hivatás?
Az egyetem mellett vállaltam nyári munkaként, nagyon szeretem, mert tényleg sok embert ismertem meg, amikor egész nyáron a Balatonon voltam, az meghatározó élmény volt a számomra, jó társaság jött össze. Most akkor tudok menni, amikor az időm engedi. De a nagy szerelmem, a hivatásom, az életem a rúdtánc. Megtanított rá, hogy megéri keményen dolgozni, legyen szó egy versenyről, egy trükkről a rúdon vagy bármi másról: mindig meglesz az eredménye.
Videók
Comedy kategória
Drama kategória
Art versenyre készült koreográfia
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.
