Sárgabarackos gombóc
Barackszezonban legalább egyszer érdemes rá egy kis időt szánni. Bár nem egy bonyolult étel, az elkészítése sokaknak feladja a leckét, sok múlik a tészta állagán, a zsemlemorzsa minőségén, s azon is, hogy milyen burgonyát, zsiradékot használunk fel hozzá. A töltelékkel lehet kísérletezni, ízesíthető fahéjas cukorral, mákkal, sőt, cukros mákban is megforgatható.
Hozzávalók családi adaghoz
Tésztához
1,5 kg óburgonya
35-40 dkg finomliszt
1 tojás
3 dkg zsiradék (vaj vagy sertés zsír – étolajat ne használjunk!)
csipetnyi só
Töltelékhez
kb. 8 db sárgabarack felezve (ne legyen túl puha a gyümölcs)
cukor
őrölt fahéj
cukorral kevert darált mák
Forgatáshoz
Vajban pirított zsemlemorzsa (1-2 evőkanálnyi vajon pirítsunk aranybarnára kb. 5 dkg morzsát)
cukrozott darált mák
porcukor szóráshoz
Elkészítés
A burgonyát héjastól főzzük puhára. Ha megfőtt, szűrjük le a főzőlevet, öntsük fel hideg vízzel, így azonnal meg tudjuk hámozni. Még melegen törjük át krumplinyomó vagy burgonyatörő segítségével. Az áttört krumplit hagyjuk teljesen kihűlni. Ezután keverjük hozzá a tojást, a lágy zsiradékot, a sót és a lisztet. Gyúrjuk egyneművé, közben folyamatosan lisztezzük. Közepesen lágy tésztát kell kapnunk, ami kissé ragadós. Folyamatosan lisztezzük a munkapultot és a tészta felénk eső részét is, így könnyű vele dolgozni.
A sárgabarackokat mossuk meg, felezzük meg. Forgassuk meg cukorban. Az is jó megoldás, ha a gyümölcsbe kanalazunk fél mokkáskanálnyi cukrot vagy cukrozott darált mákot, majd így göngyöljük be a tésztába – így a gyümölcs kevésbé enged levet, mintha cukorban hagyjuk állni.
A tésztából vágjunk kisebb darabokat, lisztezett felületen nyújtsuk kb. centis vastagságúra, vágjunk belőle téglalapot. A téglalap egyik oldalára fektessük a felezett barackot, hajtsuk rá a tészta másik felét, majd a kezünkkel formáljunk gombócot belőle.
Lisztezett tálra tegyük.
A zsemlemorzsát vajon pirítsuk aranybarnára egy serpenyőben. A legjobb frissen készíteni hozzá morzsát, de ha boltival készül, ügyeljünk arra, hogy a morzsa friss legyen, sokat ronthat az ízélményen, ha avas a prézli.
Egy nagy lábasba forraljunk vizet. Ha már forr, de nem lobog erőteljesen, dobjuk bele a gombócokat. A gombócokat fakanállal kevergessük óvatosan, így nem ragadnak le. Ha feljönnek a víz felszínére, még 2-3 percig főzzük.
A gombócokat egyesével szedjük ki óvatosan a zsemlemorzsára. Rázogassuk a serpenyőt, hogy a morzsából mindenhova elegendő jusson.
Cukrozott darált mákban is megforgatható – ahogy a prézlinél, a máknál is fontos, hogy friss legyen.
Készíthetünk mellé friss gyümölcsből sárgabarack pürét is – kevés cukorral forraljuk össze az apróra vágott barackokat.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.