Nem vállalok boldogabb életet, mint ami az anyámnak jutott! Linda története
Linda 36 éves, szép, tanult és okos nő. Három éve tartó párkapcsolata tele volt harcokkal, feszültségekkel, látványos jelenetekkel, és Linda az érzelmei tisztázásához kért segítséget. Miközben a lány boldog, bizalmon alapuló párkapcsolatra vágyott, ami erősítette volna az önbecsülését, mégis engedte, hogy ennek ízenként eltűnjön a maradéka is. Barátja már túl volt két házasságon, 3 gyerektartást fizetett, tanulatlan, anyagilag lecsúszott, kiszámíthatatlan munkaidejű férfi volt – és mindemellett utalást sem tett arra, hogy el szerette volna venni a lányt.
Linda barátai sem voltak jó véleménnyel róla, és valójában ő is szégyellte, megvetette a férfit, és nem érzett tiszteletet iránta. Ezt ki is mutatta; nem vállalta őt a kollégái előtt, megszégyenítette, kiabált vele, kirúgta a lakásából, majd egy héten belül visszafogadta.
Ilyenkor azt mondogatta magának, hogy ő a férfi utolsó esélye: ha sikerül őt tanulásra és állásváltásra bírnia, akkor megváltozik minden.
Varázsszemüvegén keresztül időnként úgy látta, hogy a férfi jó szívű és értékes, csak ezt más nem veszi észre. A vállán cipelte a férfi szüleinek elvárást is, akik szerint egy ilyen „kedves, jól kereső és tanult nő” fogja helyes útra terelni a fiuk életét.
A közös munka során felszínre került, hogy Linda gyermekkori tapasztalatai olyan „hitként” élnek benne tovább, melyek alapvetően meghatározták a jelenét.
Egészen kicsi volt még, amikor édesapjának szeretője lett. Édesanyja szívbeteg; már az is kockázatos volt, hogy Lindát megszülte. Csodálatos módon a terhesség volt az egyetlen olyan szakasz az életében, amikor semmi gond nem volt az egészségével. Mikor férje végül elhagyta, életveszélyes állapotban vitték kórházba.
Linda 4 évesen nézte végig, ahogy apja kilép az ajtón, az anyja pedig szinte belehal. Édesanyja rohamai innentől kezdve kiszámíthatatlan rendszerességgel követték egymást és a kislány sosem tudta, hogy viszont látja-e még, miután elszáguldott vele a mentő.
A betegség miatt sokat nélkülöztek, Linda már iskola mellett is munkát vállalt, szinte ő lett a családfenntartó. Édesanyjával a mai napig nem váltak le egymásról és nem húzták meg a felnőtt léttel járó egészséges határokat.
Az apja drasztikus távozása és anyja rendszeres kórházi tartózkodásai Lindát megtanították mélyen rettegni az elhagyatottságtól és a veszteségtől. Emiatt fél kötődni. És átvette anyja hitét is, miszerint a férfiak megbízhatatlanok és csak fájdalmat okoznak.
A támaszadást ismeri, de az egyenrangúságot nem. Alulról választ, hogy ne csalódhasson, miközben megveti magát ezért.
Lindának nem sikerült feldolgozni a múltját. A fiúval való „se veled, se nélküled” kapcsolatba tette az energiáit, mert ez biztonságosabb volt a számára, mint kézbe venni a kislányként átélt fájdalmait és félelmeit. Sok megdolgoznivaló téma várna még rá: a párkapcsolati mintája, az apa-és férfiképe, az édesanyjával való szerepcseréje…
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.