Szeded te rendesen azt a kapszulát? Aminek energiát adsz, azt táplálod! Ami nem érdekel, arra nem pazarolsz időt

Olyan gyakran mondjuk, hogy mára nem csupán szalonképes lett a legtöbb felületen, de még tablettás-kapszulás kiszerelésben is létezik. Kincset érő alapképesség mai világunkban, emlegetjük is naphosszat: leszarom. Bizony, már különleges kiváltó-karakterek nélkül is leírható. Kevés kivétellel bármilyen környezetben hangosan kimondható. És mindannyian, igen, mindannyian vehemensen hivatkozunk rá.

Csakhogy… nem látom a hatást! Mondd, szeded te rendesen azt a kapszulát? Tudod egyáltalán, hogy a szádba vagy a füledbe kell tenni (egyéb lehetőségeket nem is firtatva…)?
Mert én bizony nem látom, nem tapasztalom, épp abból, hogy oly nagyon emlegetjük.

Honnan tudható, hogy valami nem érdekel? Onnan, hogy az szinte nem is létezik a számomra. Nem foglalkozom vele, nem beszélek róla, nem kérdezek róla, ha észre is veszem, a következő pillanatban már túl is léptem rajta, s ezt a tényt sem rögzítem valós vagy virtuális naplómba.

Magánbeszélgetés, fél órája hallgatom, hogy XY mit, miért, hogyan, és mégis milyen ember és mit akar és mit gondol és mi van a lelkében és…stb. Aztán a konklúzió: leszarom. Vagy elegánsabban: „aaaannyiraaa nem érdekeeeel!”. Mennyire nem? Annyira, hogy fél órája mondod, én meg fél órája hallgatom, és XY tölti be mindkettőnk életének ezt az időszakaszát. Tudod, mi minden jobbra lehetett volna használni ezt a fél órát? Miért nem beszélgetünk a kapcsolható difizár előnyeiről-hátrányairól? Ja, mert nem is sejted, mi az. Vagy sejted, sőt, tudod, csak épp nem érdekel. Tényleg, valóban hidegen hagy. Leszarod, nem érint, a te kocsid nem olyan, vagy nincs is autód.

Dugó van a belvárosban. Mármint Budapesten. Bemondják a rádióban. Mit gondolsz, Kiskunnagyonmesszi-Alsón ez mennyire érinti meg az embereket? Mennyit beszélnek róla? Mennyit gondolkodnak Budapest közlekedési nyomorán? Igen, leszarják.
Na de ha találkozol valakivel, valamivel… Ha hozzád súrlódik a külvilág, ha neked küldik az üzenetet az arctalan virtuális világban, vagy épp a nagyon is valós arcodba vág valamit egy másik nagyon is valós arc… Megtörténhet, sőt, fejleszthető a képesség, hogy azonnal helyre tedd, és ha ott a helye, vedd be gyorsan azt a kapszulát. Ezzel persze elmulaszthatsz értékes tanulságot is, de az biztos, hogy rengeteg felesleges negatív érzést spórolhatsz meg magadnak.

Vagy ne kapszulázz, de akkor legalább tudd, hogy nem igaz, ha azt mondod: leszarom. Amíg ezt indulattal mondod – s az indulat lehet düh, szomorúság, akármi – , addig nem igaz. Írásban ugyanez a nagybetű és/vagy a felkiáltójel.

Igazából akkor működik tökéletesen a kapszula, ha elő sem kerül olyan téma, amire ezt mondhatnád. Még ki is kopna ez a kétes szépségű kifejezés a világból, hiszen nem lenne rá szükség.

Még valami: a túladagolás e kapszula esetében is veszélyes. Ha orvosféle volnék, most apátiát, depressziót emlegetnék, de szerencsére nem vagyok. De azért szólok, hogy a leszarom-kapszula nem univerzális gyógymód az élet kínjaira. Sokszor a kínokon keresztül kapjuk a kincset. Csak ki kell kotorni, mint a kiskakas a gyémánt félkrajcárt a szemétdombról. Nem olyan nagy baj az, ha néha-gyakran-sokszor nem szarod le.

Shakespeare szavai erre a kapszulára is érvényesek:

„A természet varázsát ontja bőven.
A fűben, a virágban és a kőben.
Ó nincs a földön oly silány anyag,
Mely így vagy úgy ne szolgálná javad;
De nincs oly jó, melyben ne volna vész,
Ha balga módra véle visszaélsz!”

Tehát csak okosan! Vagy legalább annyi tudatossággal, hogy tisztában légy vele: szeded te azt a kapszulát vagy nem?

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × 1 =

hirdetés