Szerelemről józan nappalon. Válogatás Popper Péter (pár)kapcsolati előadásaiból. Könyvajánló

Élményszerű, rendkívül érdekes, szórakoztató kötet, amely garantáltan nem fog csalódást okozni sem Popper Péter kedvelőinek, sem azoknak, akik a pszichológus, a vallásokban és a keleti bölcseletben járatos tudós és az ördög ügyvédjének szemével is ránéznének a párkapcsolatok nagy kérdéseire. Ez a Szerelemről józan nappalon c. kötet rövid ismertetője, a könyv Popper Péter (pár)kapcsolati előadásaiból nyújt ízelítőt.

A válogatáskötetben a szerző életművét jól ismerők is sok csemegét találhatnak, hiszen olyan (pár)kapcsolati témájú előadásokat gyűjt egy csokorba, amelyek kisebb közösségek előtt hangzottak el: a bensőséges légkörben Popper Péter ritkábban tárgyalt kérdésekről is megszólalt, és bátran fogalmazott. Mesélt empátiáról és tapintatról, durvaságról, szeméremről és intimitásról, szakításról és újrakezdésről, férfi- és női szerepekről, hűtlenségről és illúziókról, kompromisszumos kapcsolatokról, elmérgesedett viszonyokról – és nagyon őszintén a szexről. Vagyis a párkapcsolatról, a szerelemről úgy, ahogy józan nappalon nézi az ember: realistán, önbecsapások nélkül, de azért szem előtt tartva a valódi értékeket, és sohasem feladva a reményt.

Részletek a könyvből

Rengeteg szenvedés és baj származik az érzelmi extázisokból

„Fiatalkoromban volt egy barátom, aki az akkori társaságunkhoz képest meglepően hűségesnek bizonyult a feleségéhez. Feltűnt, mert az egy lazább társaság volt ilyen szempontból. Egyszer megkérdeztük tőle, hogy is van ő tulajdonképpen a hűséggel – ennyire szerelmes a feleségébe? Azt mondta, nem, hanem ő rájött arra, hogy a férfi-nő kapcsolatoknak három fázisa van. Az első a megszerzés izgalma, feszültsége. Aztán jön egy második fázis, a beteljesülés extázisa, öröme. A harmadik pedig az unalom. Ő már végigjárta a feleségével mindhárom fázist – miért kezdje el ugyanezt megint egy másik nővel? Így most már értettük, helyére került a dolog. Aztán egy idő után kiderült, hogy még imádkozik is, és azt a régi fohászt mondja, amelyet a kalandozó magyarok idején mondtak a nyugati keresztények, hogy a magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket. Ő azonban némi variációval azt imádkozta, hogy a szerelem nyilaitól ments meg, Uram, engem. Nagyokat mosolyogtam rajta, hogy finoman fejezzem ki magam. De ahogy teltek-múltak az évek, és idősödtem, én is kedvet kaptam ehhez az imához. Tulajdonképpen sok igazság van abban, hogy rengeteg szenvedés és baj származik az érzelmi extázisokból.”

Minden szélsőség megtermi a maga kóros következményeit

„A hatvanas években egy darabig egy svéd kisváros kórházában dolgoztam, így valamelyest betekintést nyerhettem a svéd ifjúság szexuális szokásrendjébe. Ott akkoriban valóban nagyon lazák voltak a szabályok – ha voltak egyáltalán. Egészen másképp ítélték meg például a meztelenséget. Egy tizennégy éves kislány nyugodtan bemutathatta társaságban a tizenöt éves srácot a barátjaként, és mindenki tudta, hogy szexuális értelemben is párként működnek. Elképesztően nagy volt a szabadság – és mire ez a fiatal generáció a harminc felé közeledett, elkezdte mutatni a szexuális kiégés jeleit. Már nemigen hatott rá egy átlagos erotikus helyzet feszültsége, hanem plusz izgatókhoz kellett folyamodnia: csoportszexet, drogok által szított szexuális izgalmat keresett, perverziókra vált nyitottá. Eszelősen igyekezett valami újat bedobni a szexuális életébe, hogy visszanyerje azt az erotikus feszültséget, ami időközben teljesen lekopott róla a nagy szabadságban. Ez pedig aztán súlyos problémák melegágya lett. Éppen ezért a húszas évek végétől a harmincas évek végéig tartó időszakot veszélyes életkornak nevezték Svédországban. De a hippimozgalom is ugyanide jutott: végül mindenféle extrém izgatókra lett már szükség ahhoz, hogy a dolog egyáltalán működjön. A túlméretezett szabadosság a szexuális érzékenység eltompulásához vezet. Ha tehát van terület, ahol látványosan megmutatkozik a homo mensura (’az ember a mérték’) bölcsessége, akkor az a szexualitás, mert amennyi patológiát szült a tabusítás, a tilalomrengeteg, az ’erről nem beszélünk’ attitűd, ugyanannyi szexuális zavart hozott az eldobott gyeplő, a kritikátlan szex is. Minden szélsőség megtermi a maga kóros következményeit.”

Soha nem lesz béke a világon

„Hajdan egy kísérlet szíven ütött. Adva van egy ketrec, a közepén egy alacsony sövénnyel. A jobb oldalon áramütést kap egy patkány, aki nagyon okos, és hamar megtanulja, hogy a sövényt átugorva el tud menekülni a túloldalra, ahol már biztonságban van. Ha egy patkány kondicionálva van erre, abban a pillanatban ugrik, amikor áramütést kap. Ha azonban két patkány él együtt a ketrecben, és jön az áramütés, akkor egyik sem ugrik, hanem helyette egymásnak esnek. Egymást tépik, mert mindketten biztosak abban, hogy a rossz a másiktól jön. Ezt látva értettem meg, hogy soha nem lesz béke a világon, mert mi, emberek, ugyanezt csináljuk.”

A férfiakban van egy mélyről feltörő, évezredes félelem a nőktől

„Mi lehet az oka annak, hogy a férfi évezredek óta rettenetes erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy korlátozza a nőt szabad cselekvésében? Háremekbe zsuppolja, megfosztja jogaitól, vagyoni önrendelkezésétől, körmönfont vallási és társadalmi szabályok által hozza függő helyzetbe, akár fizikailag is terrorizálja. Közben előszeretettel hangsúlyozza az erős férfi és a gyönge nő sztereotípiáját, de nem nehéz észrevenni, hogy itt bűzlik valami. Ugyanis aki elmegy az állatkertbe, láthatja, hogy a páva szabadon sétálgat, míg a tigris vasrácsok mögött él. Nem kell nagy pszichológusnak lenni ahhoz, hogy valaki rájöjjön: ez azért van így, mert az ember fél a tigristől, de nem fél a pávától. Ha lehetek kicsit vulgáris – és miért is ne, egy vulgáris világban szabad vulgárisnak lenni – gyanúm szerint a férfiakban van egy mélyről feltörő, évezredes félelem a nőktől. Az az eszelős törekvés, amellyel társadalmi, sőt vallási konvenciók segítségével igyekeznek a nőket háttérbe szorítani, jogilag gúzsba kötni, gazdaságilag legyengíteni, a férfinak alárendelni a család szerkezetében, ebből a félelemből fakad.”

A pokol nem lesz olyan nagy meglepetés

„A mindennapi élet tulajdonképpen vándorlás két pokoli, de mindenképpen ijesztő végpont között. Az emberben ugyanis él egy hatalmas vágy, hogy tartozzon valakihez, ne legyen magányos. A MI élményére vágyik, és ez persze nemcsak szerelem lehet, hanem vallás, politikai fanatizmus és sok egyéb is. De ha ez a MI nagyon közel jön, és sikerül beépülni egy közösségbe vagy egy másik emberbe, akkor jön a rémület, hogy jaj, mi lesz velem!? Énvelem, az ÉN-emmel?! Meg lehet figyelni, hogy az ember az ilyen nagy beolvadási kísérletek után elkezd távolodni és a másik végpont felé menni, ahol a magány, az egyedüllét, a semmi található. Annak a hidegsége viszont annyira megcsapja, hogy elindul visszafelé, és megint azt keresi, hova tartozhatna. Az egész lét egy ilyen ingajárat: ha már nagyon forró, kihúzódni egy hidegebb szférába, ha pedig nagyon hideg, akkor a melegebbe. Thomas Mann Doktor Faustusában nem véletlenül mondja a Sátán a zeneszerzőnek, akit megkísért, hogy a Pokol nem lesz olyan nagy meglepetés, mert az valójában nem más, mint az elviselhetetlen forróság és az elviselhetetlen hidegség közötti kétségbeesett menekülés – egyikből a másikba, a másikból az egyikbe. A legtöbben pedig már a földi életükben is ezt élik, csak kisebb intenzitással.

Egészséges ember nem beszél állandóan a szeretetről

Persze gyanús, hogy ez leginkább azokra igaz, akiknek az életében valami baj van a szeretet körül. Én ugyanis azt gondolom, hogy a szeretet az érzelmi élet levegője. Egészséges ember nem foglalkozik folyton azzal, hogy van-e levegője, vagy nincs: egyszerűen lélegzik. Egészséges ember nem beszél állandóan a szeretetről, nem fontolgatja, méricskéli, hiszen benne él. Ha elkezd azzal foglalkozni, hogy van-e elég levegője, vagyis, hogy kap-e elég szeretetet, akkor már biztos, hogy valami baj van.”

Az élet beszűkülése nagyon meg tud viselni egy kapcsolatot

„Bár előre kevesen gondolnak rá, önmagában az is nagyon megviselhet egy kapcsolatot, hogy az ember megöregszik. Ez az, amiről mindenki azt hiszi, hogy csak másokkal történik meg. Én is sokáig azt hittem. Egy idő után el sem mentem az érettségi meg az egyetemi találkozókra, mert borzasztó volt számomra, ahogy jöttek az egykori tündérléptű leányok hatalmas, rengő fenékkel, elnagymamásodva, az egykori élsportoló fiúk pedig kopaszon, kövéren, meghajlottan, pápaszemmel. És ott álltam közöttük én, sugárzó fiatalságomban! Rögtön el is mentem, ne legyen már kellemetlen nekik, hogy én nem öregszem! Ilyen az ember: nem veszi észre, hogy eljárt felette az idő – de azt igen, hogy beszűkült a világ. A tinédzserből még bármi lehet: űrhajós, tengerész, feltaláló… Bármi! Aztán ahogy öregszik, ezek a lehetőségek elkezdenek szűkülni, és a végén elérik a testének a felszínét. Ekkor már csak az érdekli, hogy tud-e pisilni. Hogy fel tud-e állni, vagy annyira fáj a dereka, hogy képtelen rá. Ez a beszűkülési folyamat elveszi az embernek majdnem minden külső lehetőségét. Tudomásul kell vennie, hogy amit addig nem valósított meg életében, arról már le kell mondania. Ezt nagyon nehéz tudomásul venni, rengeteg indulat keletkezik az emberben, és az élet beszűkülése nagyon meg tud viselni egy kapcsolatot. Mert az érzelmi helyzet változásával megváltoznak a reakciók is.”

Mikor jön el a szakítás ideje?

„Egykori mesterem, a később világhírűvé vált mozgásterapeuta, Pető András mondta nekem: Péter, amin az ember még töprengeni tud, azt ne tegye meg. Ha te vacillálsz azon, hogy megnősülj-e, vagy se, akkor ne nősülj meg. Ha tépelődsz, megfelelő-e az idő arra, hogy gyereket vállalj, akkor ne vállalj. Ha bizonytalan vagy abban, hogy otthagyd-e az állásodat, akkor ne hagyd ott. Akkor még nem érett meg a helyzet arra, hogy cselekedj. A sorsot lényegesen befolyásoló lépéseket csak akkor szabad megtenni, amikor egyértelművé tisztultak az emberben. Persze még így is rosszra fordulhatnak a dolgok, de legalább a döntés legyen határozott. Az jobb sanszot ad, mint ha az ember már a cselekvés előtt tele van ellenmondással. Ha tehát valaki még zavarodott, bizonytalan, akkor ne szakítson. Akkor lépjen, amikor már nincs kétsége, és érzelmileg hitelesen tudja kimondani, hogy vége van.”

A 202 oldalas kötet a Kulcslyuk Kiadó gondozásában jelent meg

Nyitókép: Cottonbro/Pexels

Szépítők Magazin

2011-ben kezdődött a történetem a Facebookon. Online magazinként 2013 óta létezem. Független vagyok. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.