Bombanő, odaadó társ, gondoskodó anya, perfekt háziasszony, a munka hőse. Szerepelvárások fogságában. Hogyan kezelhetők a szerepkonfiktusok?
Mindannyian különféle szerepek szerint éljük az életünket, s ezek a szerepek a nap ébren töltött részének 100%-ban velünk vannak. Mit is jelent ez? A szociális szerep egy adott pozícióban (státusban) lévő személy viselkedésére vonatkozó normák és elvárások összessége, melyre nagy hatása van többek között a társadalmi elvárásoknak is. Szerepeink megélésében segítenek minket az ún. szereppartnerek, akik, mint ellenpólusok, viselkedésükkel sugallják, hogy az adott szerepünkben mit kell tennünk – például az orvosnál az orvos-beteg szerep.
Szerepeink ideális esetben segítenek minket eligazodni a világban, társas kapcsolatainkban. Mindenkinek van fantáziája arról, hogy egyes szerepekhez milyen tulajdonságok társulnak. Próbáljuk csak ki, kedves olvasó, egy játékra invitállak! Milyen 5 tulajdonságot társítanál az alábbi szerepekhez?
Feleség
Férj
Ősanya
Anyós
Nagymama
Após
Kutyagazdi
Karrierépítő
Mi történik, ha valaki a helyzetét nem éli meg ideálisnak, ha úgy érzi, egyszerre túl sok szerepnek kellene megfelelnie? Vagy mondjuk nem tud megfelelni azoknak az elvárásoknak, melyeket ő vagy a környezet támaszt az adott élethelyzet által „megkövetelt” szerephez? Mi van akkor, ha valaki esetlegesen ítélettel, negatív kritikával szembesül azért, mert mondjuk nem teljesíti be kifejezetten azt az elvárást, ami egy adott szerephez tartozik, „tradicionálisan”?
Nőként sokszor kerülhetünk ebbe a helyzetbe – egyszerre kell működnünk édesanyaként, takarítónőként, szakácsnőként, feleségként, barátnőként (és még sorolhatnám). Sokszor találkozom azzal a jelenséggel, a hozzám járó hölgyeknél, hogy túlvállalják magukat. Minden szerepnek 100%-osan meg akarnak felelni, minden elvárást igyekeznek teljesíteni, olyanokat is, melyek egyszerűen nem illenek a személyiségükhöz.
Mi történik azokkal, akik nem érzik komfortosan magukat az egyes szerepeikben? Előfordul, hogy ennek ellenére magukra erőltetik az elvárásokat, és kialakul egyfajta szerepkonfliktus; állandósulhat a belső feszültség, ha az adott szerep jellegénél fogva nem illik az illető személyiségéhez, mentalitásához, s bármennyire is igyekszik, a szerepet nem képes „megfelelően”, vívódások nélkül betölteni. A személy-szerep konfliktus kialakulásában a következő tényezők játszhatnak szerepet.
Túlterheltség. Ilyenkor jellemzően valamelyik szereppel kapcsolatban él meg belső konfliktust az illető. A szerep teljesítése az egyén valamely belső meggyőződésének a feladását követeli – például szembekerülhet egymással az ambiciózus (karrierista) nő és főállású anya (ősanya) szerepe, s az illető úgy éli meg (esetlegesen külső nyomásra is), hogy valamelyikről le kell(ene) mondani.
Az is előfordul, amikor a különféle szerepek között alakul ki konfliktus. Ez akkor áll elő, amikor a sokféle szerepelvárásnak az egyén egyidejűleg nem tud maradéktalanul eleget tenni. Ilyenkor a konfliktus két vagy akár több szerep között áll fenn – „ősanya” vs. „háztartást maradéktalanul ellátó nő” .
A szerepek közötti konfliktus erős feszültséggel jár. Ha nem sikerül a feszültséget csökkenteni vagy túl hosszan fennáll, akár depresszió is kialakulhat. Nem mindig sikerül egyedül kilábalni a szerepválságból; ilyenkor érdemes segítséget kérni, ez nem szégyen.
Egy lehetséges megoldás az egyes szerepek kiiktatása, vagy a terheltség csökkentése. Jó módszer erre az ún. átkeretezés – a szerepnyomás tudatosítása, a szerepekkel (elvárásokkal) kapcsolatos ideológiák tudatos újragondolása, az azokkal való azonosulás mértékének átformálása. Nem könnyű ezt az utat végigjárni, hiszen a társadalom elvárásai nagyon erősek egyes szerepeknél.
Óriási előrelépés, ha ennek kapcsán a fókuszt magunkon tudjuk tartani, és nem foglalkozunk a külső nyomással. Sok esetben saját magunknak állítunk csapdát, benne ragadunk az elvárások fogságában, megfeledkeze a valós igényünkről, a teherbíró képességről.
Egy játékra invitálnálak titeket. A neve: szereptorta. Önismereti kérdéseknél, illetve párterápiában is igen hasznos tud lenni.
Vegyél elő egy üres papírlapot, rajzolj rá egy kört. Ez lesz a torta, már csak „fel kell szeletelni”. Minden egyes szelet egy adott szerepet jelenít meg, és az életünkben betöltött hangsúlya határozza meg a tortaszelet nagyságat. Annyi szeletre osszuk a tortát, ahány szerepet a magunkénak érzünk. A kész torta felett érdemes elidőzni, érdekes tükör. Ha valaki menne tovább, lehet cifrázni is: megrajzolni az ideális tortát! Majd összevetni a jelenlegivel: hol tartunk a vágyott felosztáshoz képest? Mi kellene ahhoz, hogy közelebb kerülhessünk az ideális „tortaszelethez”?
Rajzolhatunk egy tortát a párunkkal is. Kérjük meg, rajzolja meg a tortánkat, majd vessük össze a kétféle ábrát. Van különbség? (Szinte biztos, hogy lesz különbség.) Így elindulhat egy érdekes, építő jellegű beszélgetés annak érdekében, hogy közelítsük az egymás iránti elvárásokat a másik fejében élő képhez.
Persze, ezen konfliktusok feloldásához áltlában nem elégséges a közös rajzolgatás, de látványosan rámutatnak az esetleges ütközőpontokra.
Ne féljünk segítséget kérni, ha úgy érezzük, hogy elhatalmasodnak rajtunk a mindennapok, és ami talán ennél is fontosabb: igyekezzünk rugalmasnak maradni magunkkal is, és másokkal szemben is.
Nyitókép: Anastasia Shuraeva/Pexels
pszichológus, karriertanácsadó, család- és párterapeuta-jelölt
Munkám során különféle élethelyzetekkel, sokféle emberrel találkozom. Mégis egy a közös bennük: foglalkoztatja őket a dinamika, ami szerint működnek, szeretnék magukat egy kicsit jobban érteni.
Azt gondolom, ez egy csodálatos igénye a jelenkornak, és emellett egy nagyon fontos lehetőség is, hogy példát mutassunk egy következő generációnak – a tudatosság fogódzkodó a döcögősebb helyzetekben is. Legyen szó akár életvezetési kérdésről, vagy karrier megakadásról, jól jöhet egy külső tükör, ami egy másfajta szempontot hoz be a képbe, de mégis partnerként végigkísér az úton.
Igyekszem ez lenni a klienseim számára.
