Szinglihelyzet: egyre többen élnek egyedül, és nem azért, mert így jó nekik

A magyar háztartások közel harmadában csak egy személy él. Kevés hazai szociológiai tanulmány szól ezeknek az egyedülállóknak egy szűkebb csoportjáról, a szinglikről (önálló háztartásban élnek, nincs házas- vagy élettársuk, sem gyerekük, nem özvegyek, nem elváltak), de ezek adatai teljesen más képet mutatnak róluk, mint amit a média sugall.

Egy közelmúltban végzett kutatás is azt támasztja alá, hogy több köztük a férfi, és csak negyven százalékuk diplomás. Azt pedig már régóta tudjuk, hogy nem választották ez életformát, hanem kényszerszinglik. Az egyedüllét egyébként sem jó: annyira ártalmas az egészségre, hogy Angliában január óta miniszter dolgozik a magányosokért.

Rövid Irén szociológus munkájából (Pillanatfelvétel a szinglikről – A szinglik általános és területi jellemzői a népszámlálási adatok alapján) az derül ki, hogy az 1970 és 2011 közötti népszámlálások alapján évtizedről évtizedre egyre többen élnek egyszemélyes háztartásban, miközben a házasságon vagy élettársi kapcsolaton alapuló háztartások száma csökken. A 2016. évi mikrocenzus adatai szerint (ez egyfajta kis népszámlálás, amelyre két teljes körű népszámlálás között kerül sor, 2016-ban a népesség tíz százalékát kérdezték meg) 2011-hez képest ugyan minimális mértékben csökkent az egyedülállók száma, 32,1 százalékról 30,3 százalékra, de még így is tízből három háztartásban csak egy személy él. A szinglik száma pedig tovább nőtt.

Egy ilyen tanulmány első nagy kérdése, hogy egyáltalán kiket tekintsen a vizsgálat tárgyának, vagyis hogyan határozza meg a szingli fogalmát.

Persze, a Szex és New York-típusú sorozatok és filmek hatására egy öntudatos, karrierista, magasan képzett, jól kereső nővel azonosítjuk a szinglit, aki folyton keresi a nagy Ő-t, de nem találja, részben a silány választéknak köszönhetően (sok gazfickóba botlanak ezek a hősnők). Sokszor felmerült ennek kapcsán az a tévképzet, mintha ez egy választott életforma volna.

Talán azért gondolják ezt sokan, mert ezek a nők közben nem halnak bele ebbe az állapotba, élvezik az életet, amennyire lehet (utaznak, ruhákat vesznek, buliznak, sportolnak, „önmegvalósítanak”), továbbá nem alkusznak meg pusztán azért, hogy legyen társuk. De a valóság azonban az – és ez talán már lassan mindenkinek világos -, hogy nem választották ezt, hanem „így alakult” az életük, kényszerszinglik (ezt az első hazai, 2003-as tanulmány készítője, Utasi Ágnes szociológus nem győzi hangsúlyozni, akárcsak azt, hogy több köztük a férfi, mint a nő), továbbá szó sincs arról, hogy ne vágynának családra, gyerekre.

De a valódi kép még ennél is sokkal árnyaltabb. Rövid Irén a 20 és 39 év közötti, önálló háztartásban élő, gyermektelen, nem elvált, nem özvegy férfiakat és nőket vette számba. A nemzetközi kutatások közül van, amelyik inkább az idősebb, 30 és 49 év közötti korosztályt veszi górcső alá, illetve Utasi Ágnes felmérése is róluk szólt, de őket talán érthető okokból azok az egyedülállók érdekelték, akik már házasok lehetnének, mégsem azok.

– Én az alapján választottam korcsportot, hogy melyikben a legnagyobb a szinglik aránya – mondja Rövid Irén. – Az a réteg érdekelt, amelyik már önálló háztartásban él, még nincs gyereke, nincs élet- vagy házastársa, nem elvált és nem is özvegy. Mivel körülbelül a hatvan százalékuk 20 és 39 év közötti, ezért ezt a korosztályt vizsgáltam.

Eszerint a szinglik aránya ma 44 és 56 százalék a férfiak javára, és az összesen 201 ezer ember nem mind magasan kvalifikált, a szinglik 40 százaléka legfeljebb érettségivel, 40 százaléka egyetemi, főiskolai diplomával rendelkezik. A szinglik hetven százaléka nagyobb településen él, a kisebb településeken élők közül arányaiban a legtöbben Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád megyében, valamint Zalában, a legkevesebben Komárom-Esztergom megyében laknak. A nő szingli jellemzően nagyvárosokban lakik és diplomája van, a férfi szingli viszont sokszor kistelepülés lakosa, gyakran rosszabb anyagi mutatókkal.

A szinglik számának növekedéséért általánosságban az életforma megváltozását okolják, modern társadalomban alapvetően megváltozott a családszerkezet, csökkent a vallásosság. Európán belül például Cipruson alacsony a szinglik száma, ahol erősebb a tradicionális családmodell, míg Finnországban a legmagasabb. Fügedi Petra szexuálpszichológus további okokra is rávilágít:

– Megváltoztak a megküzdési stratégiáink. Pont ez a korosztály az, amelyiknek a szülei nagyobb arányban kezdtek elválni. Sok fiatal tehát nem látott mintákat a párkapcsolati problémák megoldására, illetve a saját, huszonéves, harmincas pácienseimnél azt tapasztalom, hogy hiányzik nekik az apai háttér, az az előkép, hogyan is kell szeretni a másik nemet. Ugyanígy nem láttak a szüleik közt intimitást, ahogyan apa és anya megöleli, megérinti egymást. Ezenkívül megváltoztak a hagyományos férfi és női szerepek, ami a férfiak helyzetét nehezíti, a nők némely esetben többet keresnek, de még mindig megvan az az igényük, ami talán evolúciós gyökerű is lehet, hogy magasabb társadalmi státuszú férfit válasszanak maguknak.

A pszichológus szerint ezenkívül nemcsak a szinglik száma, de a személyiségzavarok gyakorisága is nőtt az elmúlt időszakban, ami összefüggésben lehet a párkeresés nehézségeivel. Ilyen probléma a nárcisztikus és a borderline személyiségzavar: mindkettő részben a stabilitás problémáiról és az intimitás hiányáról szól.

Ezenkívül megnőttek az elvárások a nők részéről, de a férfiak elvárásai és életformája is más, kérdés, hogy tudnak-e a nők olyat kínálni a számukra, ami többet jelent számukra egyedüllét előnyeinél. Továbbá túl gyorsan is élünk, aki egyedül él, sokat dolgozik és gyakran nincs ideje a párkeresésre. A társkeresők ugyan megkönnyíthetnék a magányosok dolgát, de ez egy virtuális forma, ami az érzékelés nélkül kihagyja a konkrét fizikai vonzódást, a háromdimenziós látvánnyal együtt, ezenkívül az emberek sokszor nem jól keresnek: nem feltétlenül a diplomájuk és a hobbijuk köti össze a szerelmeseket.

Egyedül lenni azonban az egészségre is veszélyes, például egy hazai kutatásból is az derült ki, hogy a házas férfiak tovább élnek, és ez még akkor is igaz, ha nem annyira jó házasságuk. Ugyanis a magányos férfiak zárkózottak, nem tudják kiadni az érzelmeiket, a nők pedig gondoskodnak róluk, még így is ellátják őket, főznek nekik. Viszont az is tény, hogy azok a nők, akik rossz házasságban élnek, hamarabb meghalnak.

De azt számos nemzetközi és hazai kutatás is alátámasztja, hogy a jó, stabil érzelmi kapcsolat egészségvédő, a magány pedig növeli a pszichés betegségek kockázatát, ez pedig a fizikai állapotra is hatással van.

Nagy-Britanniában mindezért a kulturális minisztériumon belül posztot hoztak létre a magányossággal kapcsolatos kérdések kezelésére. Tracey Crouch lett a Minister for Loneliness (miniszter a magányosokért). A becslések szerint nagyjából 9 millió magányos ember él a szigetországban, köztük legalább 200 ezer időskorú. A brit kormány tervezi, hogy kidolgoz egy szélesebb körű stratégiát is a magányosság problémájának leküzdésére, kutatásuk szerint az idősek közül sokan legalább egy hónapja nem beszélgettek senkivel, sem rokonokkal, sem barátokkal, míg a mozgássérült fiatalok 85 százaléka érzi magát magányosnak.

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

18 + 13 =

hirdetés