Szőrmóka. Két gyerekkel az élet

Simon lassan három éves lesz, a kislányunk pedig 7 hónapos. Köztudott, hogy az első gyereknek mindig világösszeomlás, ha konkurenciája érkezik. A kisebbnek ebből a szempontból könnyebb; számukra természetes, és hogy van valaki, aki folyton macerálja, esetleg püföli őket és rendszeresen kicsavarja a játékot a kezükből.

Manka újszülött babaként

A kalapálós műanyag játék gyenge elterelésnek bizonyult, amikor Simon Mankán akarta levezetni a dühét, ezért szakember barátnő tanácsára bevezettük a Dühös Párnát. Hogy azt üsse. A fiam egy hatalmas párnára pisiléssel véleményezte a módszert… Igaza lett: szuttyogósan már nem vártuk el tőle, hogy azt püfölje…

Mióta Manka stabilan ül, és szaporán mászik, Simon kevésbé ellenséges vele.

Kezdi partnernek tekinteni, sőt, ha nagyon sír, még vigasztalja is. Azt hiszem a jég azóta tört meg igazán, amióta Manka „tapsol”. Ül, szélesen vigyorog bármikor, ha Simont megpillantja, és összeütögeti a két pufók kis kezét. A bátyja ennek a rajongásnak már nem tudott ellenállni.
A karcos hónapok csitulni látszanak, ami maradt, az pedig már szerintünk normális.
Ha Manka napközben alszik, Simon odaszambázik az ágyához, bőszen rázni kezdi, majd oroszlánüvöltéssel közli, hogy „felébredt a Mankaaaa. Véletlen Anya!”. Vagy ugyancsak ordítva menekül előle: „Jaj Anya, Manka megjött a záágyhoz. Mindjár’ rámmászik!” „Annnnyaaa, Manka megeszi a vekkert! És a Mazsolámat is!”

Szereti, ragaszkodik hozzá, ő az első kérdése reggel, és leellenőrzi este. Manka pedig a legnyűgösebb napján is elcsitul, ha Simon mórikálja magát neki.

És a nagyfiam elkezdhette az óvodát! Szinte még csak most jött a telefon, hogy érkezik. Épp, hogy hazahoztuk a kórházból… és máris ott találom magam életem első szülői értekezletén! És jelölgetem a ruháit, a gatyijait, az ágyneműjét, váltócipő, benti ruha, kinti nadrág, pizsi, izébigyó megminden. Leírhatatlan. A lombikkal töltött és az örökbefogadásra váró évek után egy külön bejáratú misztérium. Amikor ezek után este még Manka be is cuppogja élete első húslevesét, Csabával csak összeölelkezve sírunk és nevetünk.

Manka és Simon

Simont a megkapó hangulatú Gázgyári óvodába vették fel. Első nap azonnal becsobbant játszani, így nem nagyon reagálta le, hogy elköszönök tőle. Egy órán belül persze zokogó rohamot kapott (holvanannnnya?!, holvanannnnya?!), de meg tudták nyugtatni. Lerajzoltak neki… Telefonos összeköttetésben voltam az óvónéni lánnyal – nem akarta, hogy menjek Simonért. Abban maradtunk, hogy ebéd utánra érkezek. De Fütyőke addigra arccal előre beleájult a levesbe, és a ribillió közepén katatón módon aludt.

A kipihentségi szintünk változatlanul mínuszos tartományban van.

Behozhatatlanul. Igazságtalan, hogy a kisgyerekeknek mennyi energia jut. Elnyűhetetlenek. Mikor nekem már fáj a hajam a fáradtságtól, ők még bírják! Az „Anya, alszok egy pihenést” ügyes taktikai húzás a kakaó kunyerára, és rendszerint ígéret marad. És igen, persze hogy igyekszünk Csabával randevúzni; egymást férfinak és nőnek tekinteni (ha kilátunk a fejünkből az álmosságtól), de ez azért nagy kihívás. A korábbi színvonalon a „lehetetlen küldetés” kategória, viszont több a váratlan fordulat és a kacagás.
Simon esti mesét választott, a Csűrcsavarosdit.
„Rendben van, Szőrmóka után alvás.”
Csaba a párbeszéd elejéről és a meséről lemaradva, aranyosan kiszólt a fürdőszobából, hogy „tudod cicám, hogy nem bánom, ha nem vagy frissen epillálva. Szeretlek így is – jöjjön az a szőrmóka!”
Ilyen két gyerekkel az élet…

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × kettő =

hirdetés