Mit tegyünk, mit kerüljünk el szülőként, ha szorong a gyerek? Félelemoldó történetek. Könyvajánló
Anyaként, apaként nagyon rossz érzés megélni, ha a gyermek fél, nem érzi biztonságban magát, elakad, vagy teljesítményét indokolatlan gátlások blokkolják. Fontos, hogy a szülő ilyenkor képes legyen oldani ezt a kellemetlen testi-lelki tünetekkel járó állapotot.
Mit kezdjünk a szorongással?
Pszichológiai útmutató + félelemoldó mesék
A nagy sikerű Mit kezdjünk az akaratossággal? című könyv folytatásában Deliága Éva és Lovász Hajnalka pszichológus-pedagógus szerzőpáros a gyermekkorban jelentkező félelmek és szorongások enyhítéséhez nyújt segítséget. Deliága Éva kidolgozott egy olyan szempontrendszert, mely a különböző személyiségű gyermekek szorongását helyzethez illően más-más módszerrel kezeli.
A pszichológiai útmutatóban a gyermeki szorongás lélektanáról, illetve a mindennapi gyakorlatban jól használható módszerekről olvashatunk. Arra is találhatunk példákat, hogy mi az, ami hosszú távon ártalmas lehet a gyermek egészséges személyiségfejlődésére, még akkor is, ha elsőre hatékonynak tűnik.
A Lovász Hajnalka által írt mesék a felvázolt módszereket csomagolják humoros, kalandos állattörténetekbe, melyekből a gyermek új megoldásokat kaphat félelme, szorongása enyhítésére. A bájos figurancs állatkák történetei észrevétlenül formálják a gyermek mindennapi helyetekhez való nyitott, pozitív hozzáállását, fejlesztik empátiakészségét, bővítik érzelmi szókincsét.
A kötetet Várkonyi Mária illusztrálta.
Részletek a könyvből
„Hároméves kor táján az a kisgyerek is félni kezd a sötétben, aki addig a saját szobájában, egyedül aludt el. (…) a sötéttől való félelem evolúciós örökségünk. A gyerekek tipikus félelmei ebben az életkorban a szülőről való leválásról szólnak, például az első intézménybe való beilleszkedés kapcsán, mely akkor lehet sikeres, ha a gyermek egy ott jelenlevő felnőtthöz elkezd kötődni. Ez segíti őt át azon a szorongásán, amelyet az új helyzet, a szülő távolléte, illetve az idegen személyek okoznak.”
„Először óvodáskorban merül fel a haláltól, balesettől, betegségektől való félelem. Ilyenkor érik a legtöbb gyermeket az első olyan szorongáskeltő élmények.”
„A nagyobb gyerek gyakran tisztában van vele, hogy nincs oka tartani valamitől, mégsem képes úrrá lenni feszültségén, szorongásán, még kevésbé tudja elmagyarázni a felnőtteknek, mi bántja őt. Miért vonakodik a nagymamánál aludni, amikor már sokszor aludt ott? Miért nem akar iskolába menni, noha szereti a tanító nénit, és vannak barátai? Miért nem zongorázik a vendégek előtt, amikor jól tudja a darabot? ‘Nem tudom. Csak’ – hangzik a gyerek válasza. Sokszor több okból összetevődő, diffúz, ‘lebegő’ szorongást élhet meg, amit nagyon nehéz elmagyarázni.
Egyszerre fél mindentől, és tulajdonképpen nem fél konkrétan semmitől sem. A szorongás egyrészt negatív, kritikus, sokszor önostorozó, romboló gondolatokkal jár: ‘Úgysem fog sikerülni!’, ‘Nekem ez nem megy’, ‘Nem lesz jó.’, ‘Rossz lesz ott nekem!’. Másrészt rossz érzésekkel: bizonytalansággal, kétségbeeséssel, tehetetlenséggel, kisebbrendűség érzéssel.”
„Ha a szülő ragaszkodik ahhoz, hogy a gyerek nevezze meg, mitől fél, és kitartóan faggatja, biztos lehet benne, hogy előbb utóbb mondani fog valamit. Például attól fél, hogy betörő jön. Hogy oroszlán van a szobájában. Nem akarja, hogy a szülei meghaljanak. Mindenképpen okot kell mondani, sugallja a felnőtt a gyermeknek, és ezek olyan okok, amelyek a felnőtt számára érthetőek. Holott a gyermeki szorongás lényege sokszor éppen az, hogy maga sem tudja pontosan, mitől bizonytalanodott el, és érzelmi biztonságának elvesztését nem is egy konkrét dolog okozza. Nyilván nem valószínű, hogy a tizedik emeleti panellakásban oroszlánok mászkálnának – de az sem véletlen, hogy ez a magyarázat a gyermeket nem nyugtatja meg, és ugyanúgy fél másnap is.”
„Sok szülő szeretné, ha a gyermeke kedves, odafigyelő, jószívű lenne, és nem szereti őt hevesnek, impulzívnak, indulatosnak látni. Ellenzi, tiltja, bünteti a gyermek agresszív megnyilvánulásait, vagy egyszerűen nem tud ezekkel mit kezdeni.
Erőteljes tiltás esetén a gyermek egy idő után elfogadhatatlannak fogja megélni saját magát, hiszen fel-felbukkanó indulatai mindig lesznek. Ezért én inkább az indulat és az agresszió mederbe terelését, konstruktívabb kifejezési formák felé irányítását javasolom. A gyermek nem üthet meg senkit, ezt következetesen és határozottan érdemes hangsúlyozni – ám az megengedhető, hogy szóban kifejezze haragját, vagy egy lapot összefirkáljon, széttépjen, vagy belebokszoljon egy díszpárnába. Ugyanígy az is, hogy szerepjáték közben csatát, ütközést, karambolt játsszon. Érdemes elfogadni azt a tényt, hogy az agresszió evolúciósan belénk kódolt sajátosság, a gyermekkel pedig sok frusztráló dolog történik egy nap, így ezeknek a feszültségeknek csatornát kell találniuk maguknak.”
„Az övön aluli módszerekkel kapcsolatban az a sokkoló, hogy kiválóan működnek. Nagyon hatékonyak – ugyanakkor lélekrombolóak, ezért kerültek tiltólistára. Tekintélyelvű megalázással, fenyegetéssel alkalmasint lehet hatni egy gyermekre, azonban ez a harmonikus, egymást tiszteletben tartó szülő-gyerek kapcsolat rovására megy. (…) Az a szülő, aki spontán cselekszik, esetleg akaratlanul is továbbviszi azt a mintát, ahogy vele bántak, még akkor is, ha pontosan emlékszik, hogy ez mennyire rosszul esett neki gyermekkorában. Mivel felnőttekkel is dolgozom, tudom, hogy egy-egy bántó mondatot hosszú évekig, ha nem élete végéig cipel az egykori gyermek.”
A könyv a Kulcslyuk Kiadó gondozásában jelent meg, a Nyitott Akadémia weboldalán rendelhető >>
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
