Belém égett, hogy nem vagyok jó. Szorongó szülő: szorongó gyerek? Dóri története

Dóri 37 éves, kisfia, Áron 9. Dóri 13 éve van együtt Áron édesapjával, élettársi kapcsolatban élnek. Van egy közös, sikeres vállalkozásuk, Dóri azt csinálhatja, amit szeret s amihez a legjobban ért. Dóri kifejezetten csinos nő, kisportolt, jó alakú, megjelenésére és a környezetére igényes. Barátságai hosszú életűek, akit megszeret, ahhoz sokáig ragaszkodik. Csak a hozzá legközelebb állók és a volt iskolatársai tudják, hogy Dóri mennyire szorongó gyerek volt. A szülők nagy elvárásokat támasztottak vele szemben. Édesanyja burokban nevelte, túlontúl óvta mindentől, édesapja pedig kifejezetten szigorúan fogta; elvárta, hogy a tanulmányaiban jeleskedjen. Ő volt az elsőszülött, akinek jó példát kell mutatnia a többi testvérnek.

Dóri ezzel a háttérrel magyaráz sok mindent; azt, hogy hiába ért el eredményeket, hiába sikeres a hivatásában, még ma sem biztos teljesen önmagában és nagyon erős benne a megfelelési kényszer. Teljesen más elvek szerint neveli a fiát, ezért különösen nehezen viseli, hogy Áron is a szorongó alkat. Dóri mesél az életéről.

***

Gyerekként szorongtam az iskolában. Nem elsősorban tanulás miatt, hanem mert kiközösítettek, csúfoltak. Nem értettem miért. Vékony voltam. De nemcsak emiatt. Jó tanuló voltam, szorgalmas, ez is zavaró volt számukra. Meg akartam felelni (Mérleg vagyok), de igazából sosem sikerült.

Minden nap úgy mentem, hogy jaj, vajon ma miért leszek kipécézve?! Ha nem súgtam, vagy nem segítettem, azért, ha jobban sikerült a dolgozatom, azért…

Volt egy főkolompos lány, mindenki az ő kegyeit kereste. Az volt, amit ő mondott. Ha azt mondta, ne beszéljenek velem, akkor nem beszéltek. Még a legjobb barátnőm sem!

Én voltam a „gyenge”, akit lehetett bántani. Nagyon rossz emlékeim vannak az általános iskoláról. Belém égett, hogy nem vagyok jó.

Otthon azt mondták, hogy ne foglalkozzak velük! Nem értették meg, hogy ez mekkora trauma. Az jöhetett le a szüleimnek, hogy én dramatizálom és érzékenykedem túl a dolgokat. Ha hasonló történne a gyerekemmel, nem hagynám. Sokat törődnék a gyerekem lelkével, hogy ne sérüljön. Így is ezt teszem egyébként, mert a fiam nagyon érzékeny, a lelkére vesz mindent, de szerencsére őt nem bántják az iskolában.

A tanulás kapcsán apu sokat várt tőlem, ez is frusztrált. A négyesért már ejnye járt. A hármast féltem megmondani, de ez ritkán fordult elő. Ma már tudom, hogy jót akart… Azt szerette volna, hogy sokra vigyem. Nem gondolta, hogy ez a teljesítménykényszer felnőttként is kísérni fog minden téren. Ami valahol nem baj, de szorongáshoz vezet. Elég jó vagyok? Menni fog? Hiába igazolt vissza az élet, mégis megkérdőjelezem magam szinte mindig, mindenben. Persze nem gondolom, hogy ez apu miatt van. Szerintem ez benne van a csomagomban. Ilyen vagyok. A hatások csak rátettek erre.

A fiam a tanulás miatt szorong. Hogy menni fog-e, tudni fogom-e, mi van, ha fekete pontot kapok, ha rám szólnak…? Próbálom lazítani, hogy nincs ekkora jelentősége ezeknek. Terelgetem. Kérem, hogy figyeljen oda, tegyen meg mindent, de ha nem sikerül, fogadja el. Ha nagyon zavarja, javíthat. Nem vagyunk tökéletesek. Hibázunk néha. Ez természetes. Szóval nála kissé más jellegű a szorongás, de valamiféle teljesítménykényszer benne is van. Nyilván minta is, ezt adom át akarva, akaratlanul, mert ilyen vagyok. Mindegy, mit mondok…

Nála is alkati dolog lehet, ilyen a természete. Érdekes módon az iskolába jött elő nála. Korábban nem volt ilyen. Azóta van az is, ha rászólok valamiért, egyből azt mondja: sajnálom. Számít neki, hogy ne legyek mérges. Kisebb korában ez nem volt jellemző. Jobban ki is mutatja az érzéseit. Megölel és azt mondja: szeretlek. Hiányozni fogsz. Anyutól és az apukájától is így köszön el, ha reggelente iskolába megy. Nagyon érzelmes, érzékeny lélek. Szép lelkű. (Halak, Rák aszcendenssel). Kicsit féltem is az élettől, de majd sokat beszélgetünk és lelkizünk…

Zeneiskolába jár, jót tesz neki, de kevés ideje van a gyakorlásra a sok lecke miatt. Sikerélménye abból van, ha valamibe odateszi magát. Nehezen kezd el mindent, a sok iskolai követelmény miatt nem nagyon férnek bele külön foglalkozások.

Az iskolában kis különcnek látom. Nehezen értik meg. Más az érdeklődési köre, mint a többségnek. Nem könnyű… Talán az apukájával sokat segítünk neki azzal, hogy beszélgetünk. Nálunk gyerekkoromban ez nem volt meg, pedig sokat jelentett volna.

***

A következő részben Judit mesél – állandósult szorongására zsarnoki édesanya mellett tett szert.

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenegy − 3 =

hirdetés