„Szorongok, tehát vagyok.” Honnan erednek fóbiáink, félelmeink? Hogyan hatástalaníthatók? Interjú Kuna-Várhelyi Gábor pszichológussal

„Van olyan, hogy már mindent értek, az okát, az eredetét, a történetét is, mégsem múlik el.” A fóbiák és pánikzavarok kezelésében nem segítenek a realitások, a szorongás alapja gyerekkori, akár magzatkori esemény, amelynek során az eredeti biztonságélmény sérült. Kuna-Várhelyi Gábor pszichológussal beszélgettünk.

Mikor érdemes a szorongással pszichológushoz fordulni?

Van a pszichológiának erre egy kulcsfogalma, a szenvedésnyomás. Ez akkor következik el, amikor a beteg belátja, hogy már nem tud a helyzettel megküzdeni. Aki szorong, annak sok esetben vannak módszerei, amelyekkel próbálja nyugtatni magát, de egy ponton túl ezek nem működnek. Sokféle szorongás van, a generalizált szorongás a leggyakoribb eset, amelynek testi és lelki tüneteivel nehéz együtt élni, még komolyabb probléma a pánikbetegség, ami kifejezetten akadályozza az ember normális életvitelét. Akárcsak a specifikusabb fóbiás zavarok, mint az agorafóbia (a nyílt tértől való félelem), a közlekedéssel kapcsolatos vagy a szociális fóbiák. Ezek képesek egy olyan szintet elérni, hogy az illető már nem mer kimozdulni otthonról.

Hogyan alakul ki a félelem tárgya, miért pont a pókoktól, kígyóktól, a nagy terektől fél valaki?

Mindenféle szorongásnak hasonló az oka. Az ember személyiségében kell lennie egy alapvető biztonságélménynek. Ennek léte nem tudatosul, akárcsak a levegőé, teljesen természetesen hozzátartozik az életünkhöz, de ha elfogy, abban a pillanatban feltűnik a hiánya. Ez az élmény azt az érzést takarja, hogy rendben vagyok, és a világ többé vagy kevésbé, de élhető módon biztonságos, engem per pillanat nem fenyeget veszély. Az alapját az anyával megélt biztos és akadálytalan kötődés adja, ha ez a kötődés nem szenved zavart, akkor a gyerekben már a legkorábbi időkben megszületik és a személyiségfejlődés során megerősödik a biztonság megélésére való képesség. Ha viszont az eredeti kötődés sérül magzati vagy gyerekkorban, akkor ezt a sérült biztonságélményt fogja hordozni magában a személyiség, ami később szorongásként nyilvánul meg. A forrás legtöbbször értelemszerűen inkább az anyával van kapcsolat, de lehet az apával való viszony is. Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy az anya alkalmatlan volt, lehet az ok külső tényező is, például egy nagyon szorongó anya átadja ezt az érzést a gyerekének, de lehet az oka egy korai kórházi kezelés, szeparációs zavar is. Mivel nehéz megfogalmazni ezeket az érzéseket önmagunk számára, ezért a negatív érzelmekre és gondolatokra, a belső feszültségre, a bizonytalan érzésre a személyiség mindig keres egy okot, amihez kapcsolhatja. A szorongás így nyilvánul meg pánikzavarban vagy fóbiás tünetegyüttesben, specifikusabb módon.

Az általános szorongás megfoghatatlanabb.

Ez alapvetően a jövőre vonatkozik. Negatív érzéseket és gondolatokat eredményez, az illető valamilyen, nem pontosan definiálható okból veszélyben érzi magát, ő sem tudja megfogalmazni, miért. Van, aki a párkapcsolataiban éli ezt meg, hogy mindig van egyfajta veszteségszorongása, ha jó is a kapcsolat, a párja is szereti, és ezt ki is fejezi, úgy is viselkedik, tehát minden rendben van, a szorongó ember mégis úgy érzi, nemsokára elromlik az egész. Más típusú szorongások a testi és lelki működésre vonatkoznak, az illető a betegségektől fél. De a szorongás megnyilvánulhat abban is, hogy nem vagyok jó szülő és el fogom rontani. Vonatkozhat teljesítményre is a munkában. A szorongás mindig talál valami tárgyat magának, de azért sok esetben minden területen megnyilvánul. Nem jellemző, hogy a szorongó ember a párkapcsolatban biztonytalanul érzi magát, de az élete összes többi területén pedig rendben működik. Aki szorong az tud azon is aggódni egyszerre, hogy elhagyja a partnere és beteg lesz, egy másik időpillanatban pedig azon, hogy kudarcot vall a munkájában. A specifikus szorongási vagy fóbiás tünetek esetében pedig az illető személyiségében egy mélyebben gyökerező szorongás dolgozik, amihez kondicionálódik egy kiváltó inger. Egy implicit, tudattalan tanulási folyamat során hozzákötődik valami egészen konkrét dologhoz, és ez akármi lehet, gomb, cipzár, kutya, macska, zöld fény. Teljesen véletlenszerű a tárgya.

 

Pókokkal azért nem találkozni nagyon gyakran, kígyókkal még kevésbé. Hogyan béníthatja meg az illetőt az, ami nem is igazán reális veszély?

A póktól úgyis lehet félni, hogy nincs jelen. Lehet minden este kitakarítani a szobát és minden zugot, aztán lefeküdni aludni, de mégsem aludni, mert eszünkbe jut, hogy akkor is jöhet a pók. Nem lehet annyira pókmentesíteni egy szobát, hogy egy pókfóbiás biztonságban érezze magát. A kiváltó ingernek ezért nincs jelentősége. Törvényszerűségei lehetnek, mert például a pókhoz, rovarhoz, hüllőhöz kapcsolódó fóbiák elég gyakoriak, mivel evolúciósan rögzített félelmekből erednek, amelyek valaha a túlélésünket segítették. Ezért a szokásosnál is alkalmasabbak arra, hogy a bennünk dolgozó szorongáshoz kötődjenek. Ma már az épített környezetben nincs veszélyes hüllő, Magyarországon nincs olyan pók, ami akár minimális szinten is veszélyt jelentene, de a józan ész szabályai itt nem érvényesek. Tehát a feltáró terápia során sosem a tünettel foglalkozunk, mert az csak a probléma megnyilvánulási módja, nem a lényege. Még szimbolikus jelentősége sincs. Generális zavarok esetében esetleg hordozhat jelentést, mutathat a probléma forrására és történetére, de az is az eredeti biztonsághiány megnyilvánulási formája.

A statisztikák szerint a munkahelyi hiányzások ötven-hatvan százaléka a szorongással hozható összefüggésbe.

Ez elég valószínű, még akkor is, ha nem közvetlenül kötjük össze őket vele. A tartós szorongás annyira megterheli a szervezetet, hogy a migréntől kezdve a gyulladásos betegségeken át az emésztőszervi panaszokig vagy fekélyes betegségekig sokféle módon hathat, ezért az illető gyakran hiányozni fog a munkahelyéről. Ezek klasszikus pszichoszomatikus betegségek, amiket stresszbetegségnek is neveznek, mert egyértelműen a tartósan fennálló belső feszültségből adódnak. De vannak olyan betegségek, amiket nem kapcsolunk közvetlenül a szorongáshoz, mert kórokozók eredményezik. Amikor azonban a psziché tartós feszültségi állapotot generál a szervezetben, az első terület, ami sérül, az immunrendszer. Így az illető egyszer torokgyulladás, másszor középfülgyulladás, harmadszor influenza miatt szenved.

Honnan tudjuk, hogy stressz vagy szorongás gyötör minket?

A félelemnek lehetnek beazonosítható, reális okai is, egy valódi fenyegetés. Azok a testi és pszichés reakciók, amelyek egy ilyen helyzetben beindulnak az illető szervezetében, nagyon jó válaszok, így kell reagálnia, felkészülnie a védekezésre, a támadásra, ez megmentheti az életét. Amikor azonban a kiváltó környezeti inger megszűnik, a szervezetünk és a pszichénk működése rendeződik a nyugalmi állapot felé. A zebrák soha nem pusztulnak el stresszbetegségekben, mert a vészhelyzet elmúltával nyugodtan legelésznek tovább. Ez az állapot az ember egészségére sem káros, mert rövid ideig tart. A stressz esetében szintén van reális ok, ha például a munkámban lehetetlen elvárások elé vagyok állítva, viszont ez nem rövid távon, hanem tartósan áll fent, ami a szervezetet nagyon megterheli. A szorongás esetében szintén, csak ráadásul nincs látható környezeti károsító tényező: stressz esetén kiléphetünk a munkahelyünkről, a szorongók nem tudnak kilépni az állapotukból.

A szorongás gyakran vezet önbeteljesítő jóslathoz? Félek, hogy nem teljesítek jól, de szorongva nem is tudok jól teljesíteni.

A szorongás sokféleképpen gátolja a működésünket, az illető előbb-utóbb a teljesítményében, a mentális kapacitásában, a működésének összetettségében, figyelmében, emlékezetében korlátozást fog megélni. Messze nem közelíti meg a saját képességeinek a szintjét. Így előbb-utóbb be fog következni, amitől fél.

A párkapcsolatban is?

Igen, egy szorongó ember mellett nehéz az élet, mindig támogatni kell, meggyőzni, bizonygatni, hogy szeretjük. Előbb-utóbb a partner türelme véget ér, mert eredménytelen lesz minden próbálkozása, ami frusztrálja őt is. Ha a kapcsolat ezért véget ér, egy veszteségszorongást megélő ember retraumatizáló megerősítést kap, hogy tényleg nem lehet őt egy életen keresztül szeretni.

Mi a megoldás?

Attól függ, milyen mértékű a szorongás. Enyhébb esetben ki is dolgozhatja magából az illető egy organikus személyiségfejlődéssel. Nem kell mindenkinek rögtön pszichológushoz mennie. A működésünkben léteznek tudatos szabályozó eszközök, bizonyos mértékig tudjuk szabályozni az érzelmeinket, gondolkodásunk és a viselkedésünket, és ez tanulható. Például a szorongó ember hajlamos a katasztrófizációra, vagyis arra, hogy a lehetségesen bekövetkező események közül mindig a legrosszabbra készüljön. Ezeket a tipikus gondolkodási hibákat felismerheti, és végezhet realitásvizsgálatot. Persze, van a szorongásnak egy olyan szintje, amikor ez nem működik.

Ha feltárjuk a valódi okokat, az segít?

Az nem elég. Az is lehet, soha nem derül ki az ok, és sokszor nincs is rá szükség. Mert egy érzelmi konfliktust, amit annak idején nem tudott a beteg megoldani, a tudattalanba száműzte elfojtás útján, ezért tudja csak a test nyelvén kommunikálni. Aki szorong, annak a teste és lelke közti kapcsolata sohasem egészséges és békés, túlhasználja a testét és olyanra használja, amire nem lenne szabad. Ez lényegében véve abúzus a saját testünkkel szemben. A relaxáció, például az autogén tréning első körben fontos lépés lehet a terápiában, mert az a célja, hogy a testi szintű feszültséget oldja, a magas vérnyomást, izomfeszültséget, fejfájást, fáradtságot. Ha egy szorongó ember meg tudja tanulni a szervezetét visszaállítani nyugalmi helyzetbe, az egy óriási eredmény, mert nem cipeli magával ezt a terhet tovább. Ilyenkor fellélegeznek a szorongó emberek, mert sokáig természetesnek vették az állapotukat. Akkor jönnek rá, mennyi korlátozást szenvedtek el az életükben a szorongásuk miatt, hogy a döntéseiket ez befolyásolta, és sosem mertek önmaguk lenni. Ez tüneti kezelés, és utána következhet a terápia. De nem feltétlen az oknyomozáson van a hangsúly, ha van is felismerés, tudatos rálátás arra, mi történt, sokkal mélyebb szinten zajlik a személyiségműködés. Van olyan, hogy már mindent értek, az okát, az eredetét és a történetét is, mégsem múlik el. Sőt, van olyan is, amikor az eredeti kötődések rendben voltak, de később történt valami, ami ezt a biztonságélményt megzavarta, például egy szélsőséges felnőttkori esemény, baleset, fizikai támadás vagy nemi erőszak, ami aztán a poszt traumatikus stressz tünetegyütteséhez vezet. Itt biztosan nem vezet gyógyuláshoz az okok feltárása, hiszen azok nyilvánvalóak.

Mi hoz megoldást?

Az oknyomozás eredménye az, hogyan nyilvánul meg a jelenben az eredeti konfliktus, és hogyan ismétli meg az illető az eredeti, diszfunkcionális megküzdési módjait. Ha van egy korai kapcsolati zavar, arra a gyerek elkezd valamilyen módon reagálni. Például görcsösen keresi a biztonságot a szülővel való kapcsolatában, kapaszkodik rá. Az a megküzdési mód, ami ott és akkor eredményes volt, felnőttkorban függő, bizonytalan, szorongó kötődési mintákhoz vezet, ami fojtogatja, szorongatja és lefárasztja a partnert. A jó hír, hogy a helyes felnőttkori kapcsolatokat és kötődési mintákat meg lehet tanulni. Azt is fontos felismerni, hogyan teszem tudattalanul bizonytalanná a kapcsolatomat, mert nekem az az otthonos állapot, arra tudok jól reagálni és arra vannak megküzdési módjaim. Egyébként is mindig ettől félek, ezért meg is valósítom. A terápiás munka tehát sokkal inkább a jelenről szól, arról, hogy a múltban kialakult destruktív megközelítési mód hogyan alakítja az illető életét. Ezt kell felülírni, kijavítani, és akkor megszűnik a probléma állandó ismétlődése.

 

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × 4 =

hirdetés