A gyerekek szabadabbak, kevesebb energiabefektetéssel, stresszel érik el ugyanazt az eredményt. Szülők által szervezett magántanuló csoportok
Egyre több helyről hallani a magántanuló csoportokról. Egy vidéki és egy budapesti szervezetet kerestünk fel azzal kapcsolatban, hogyan működnek, az alapítók miért választották ezt a megoldást és milyen eredményeik vannak.
Az ilyen tanulócsoportokra általában jellemző, hogy nem profitorientáltak, a fenntartásukat a szülők fizetik és igyekeznek még támogatásokat szerezni hozzá. Ennek sikerétől függően sok helyen még a tandíj is változhat évről évre. Alapvetően általában a helyiség bérlését és a tanárok fizetését kell összehozni, ez havonta nagyjából hatvan ezer forintot jelent egy főre, fél napra, délutánnal együtt a duplája. Az is gyakori, hogy délutánonként különórákat tartanak, ahová iskolán kívüli gyerekek is járnak.
Az egész napos magántanulók hivatalosan különböző közintézményekhez tartoznak, a tanáraikkal szorosan tartja a kapcsolatot a tanulócsoport, rendszeresen egyeztetnek a tananyaggal való haladásról. A befogadó közintézmények alapvetően támogatóak, nem ellenségesek.
Van tanuló, aki csak vizsgázni jár be, vannak, akik egy-két napot az iskolában töltenek egy héten: ez a szülő és a befogadó intézmény közötti megegyezés tárgya. A tanulócsoportok is a Nemzeti Alaptanterv szerint haladnak, de nem ez a fő csapásirány.
Az értékük leginkább abban van, hogy a gyerekekre egyénileg figyelnek, követik a saját tempójukat és érdeklődési körüket. Ha valamit nem értenek, visszatérnek rá, ha valami jól megy, akkor ott viszont nem kell tovább időzni a kelleténél. Az elvárásokat is a gyerekekhez igazítják, van, akitől többet lehet és szükséges is kérni, másoktól kevesebbet. Úgy tűnik, mind a tehetségeseket, mind az SNI-s vagy ahhoz közelítő gyerekeket jobban tudják kezelni.
Ez a módszer az egyéni képességek figyelembe vétele mellett erősen támogatja a gyerekek önálló tanulását, hiszen többen is vannak egy csoportban, sokszor különböző életkorúak, de általában véve különböző tananyagot is vesznek, tehát sokszor kell önállóan tanulniuk. A különböző életkorú gyerekek tananyaga azonban sokszor összekapcsolódik.
A gyerekek jellemzően szabadabbak, kevesebb energiabefektetéssel és stresszel érik el ugyanazt az eredményt. Rengeteg idejük van arra, hogy elmélyedjenek abban, ami érdekli őket és megismerjék önmagukat. Általában is jellemző – legalábbis az általunk megismert tanulócsoportok alapján – hogy nagyon sok játékeszközt alkalmaznak, problémamegoldó- és társasjátékokat.
A Másik iskola Kaposvárban elnevezésű intézményt hét kaposvári szülő alapította még 2016-ban,
egy létező, Mondj igent a gyermekkorra! nevű egyesületbe csatlakozva, amelyik már egyébként is fejlesztéssel, tehetséggondozással foglalkozott. Az idei tanévük már a harmadik. Programjuk tevékenységközpontú és projektalapú, egységbe fűzik fel a tananyagot, és mindig összekapcsolják valamilyen megoldandó gyakorlati problémával, illetve igyekeznek a mindennapi életre nevelni a gyerekeket. Fontosnak tartják, hogy a tananyag és a módszerek alakításában egyaránt részt vehessen a pedagógus mellett a gyerek és a szülő is.
– A gyerekek a félévi és év végi vizsgákon négyes-ötös jegyeket kapnak, illetve a kompetenciaméréseken is jó eredményeket érnek el. Úgy látom, bizonyos esetekben többet is tudnak, mint amit a NAT megkövetel – mondja Ágoston Kata fejlesztőpedagógus, az egyik tanító és alapító, aki egyébként saját két, felnőtt gyerekével is otthon foglalkozott valaha: magántanulóként fejezték be az általános iskolát és a gimnáziumot. Mindketten egyetemet végeztek és jelenleg vezető beosztásban dolgoznak, tehát a módszer eredményesnek tűnik. Kata most a harmadik, hétéves gyerekének már eleve ilyen körülményeket akart biztosítani.
A csoportba járnak ötéves óvodások iskolaelőkészítő gyanánt, illetve alsósok, a legnagyobb most negyedikes. Két tanítónő van és két csoport, amelynek tagjai között legfeljebb két-három év különbség van. A felső tagozatra is készülnek, jövőre több, óraadó tanárt foglalkoztatnak majd, akik nem feltétlenül mind pedagógusok.
– Az ötévesek pár hét alatt megtanulnak olvasni, anélkül, hogy lenne hagyományos értelemben vett olvasóórájuk. Egyszerűen a nagyobbaktól ellesik, hogyan kell – meséli Ágoston Kata. – Az óvoda és az iskola között nagyon nagy a különbség, ami egyáltalán nem biztos, hogy áthidalható egy nyár alatt, hiszen az előzőben már játszanak egész nap, az utóbbiban pedig negyvenöt perces blokkokban kell egy helyben ülniük. Ezt az átmeneten mi kitoljuk mindkét irányba. Sokszor az óvoda sem tudja kezelni az egyéni képességeket, például jár hozzánk egy kislány, aki szinte frusztrálódott a közintézmény vegyes csoportjában, mert csak a nagyok mehettek korcsolyázni, zeneórára, ő még nem.
Nagy munkát fektetnek abba, hogy jó kapcsolatuk legyen a tanulókat befogadó iskolákkal, és azok ne érezzék se ellenségnek, se konkurenciának a tanulócsoportot. Általában két időpontban szokott nagyobb számú érdeklődő megjelenni Ágoston Kata szerint: egyrészt a félévi bizonyítvány után, amiről sok szülő úgy gondolja, nem tükrözi a gyereke képességeit, aki alulteljesít a személyes figyelem hiánya okán. Másrészt októberben, akkor ugyanis kezd kiderülni, hogy a választott iskola mégsem az, amit kommunikált magáról, vagy nehezen találja benne a helyét a gyerek. Az is jellemző ezekre a tanulócsoportokra, hogy hozzájuk bármikor és többször is el lehet menni nyílt napra, nem tartanak kifejezetten bemutató jellegű órát, ami a közintézmények esetében sokszor igencsak félrevezető és nem takarja az iskola valódi szellemét.
– Általában két véglet szokott jönni hozzánk. Vagy megtapasztalják a nagyobb gyerek révén a közoktatást és nem elégedettek, vagy eleve Y generációs szülők, akik annyit olvastak a nevelésről, oktatásról, hogy tudatosan, eleve valami mást szeretnének nyújtani a gyerekeiknek, mint a közoktatás – vázolja Ágoston Kata.
Van, akinek az a vonzó, hogy helyben vannak a délután különórák, illetve tehetséggondozó vagy kompenzációs jellegű foglalkozások, így nem kell öt helyre hurcolászni a gyereket. Tanulnak nyelveket, informatikát kémiát, zenét. Másoknak a közösség tetszik: a kis létszám okán hamar összekovácsolódnak gyerekek, szülők, a pedagógus pedig eleve erős kommunikációt folytat a szülőkkel.
A zuglói Égigérő Fa tanulócsoportot alapvetően két szülő alapította.
Az egyikük egy magániskolában tanít, és szeretné a saját gyerekeit is részesíteni az ott megismert, korszerű módszereken alapuló oktatásban: így született a tanulócsoport.
Egy nagyon hangulatos, kreatívan díszített, három helyiségből álló irodában rendezkedtek be, ahol vannak székek is asztalokkal, meg egy hatalmas szőnyeg, körülötte a polcokon rengeteg játék: logikai fejtörők, Naprendszer-modell, társasjátékok, ceruzák, filctollak, a szőnyegen babzsákok, rengeteg mese- és ismeretterjesztő könyv. 2018 őszén indultak, egyelőre öt gyerekkel.
– Végül az alapítványi forma mellett döntöttünk, ez tűnik a legjobb megoldásnak – meséli Simon Kata, a másik alapító. – Bölcsészek vagyunk, egyszóval nem kis feladat és szervezői munka számunkra ez az egész. Igyekszünk pályázati úton is pénzt gyűjteni, és lehetőséget adunk a szülőknek, hogy a tandíj egészét vagy egy részét munkával váltsák ki, például különórák megtartásával.
Két gyerek iskolai előkészítőbe jár ide, három pedig iskolás, egy elsős, egy másodikos és egy harmadikos. Ezenkívül itt is vannak délután foglalkozások, többek között szolfézs és pszichodráma. De terveznek angolórát és barkács tanfolyamot.
– Azt tudtuk, hogy nem szeretnénk a gyerekeink számára szokványos oktatást biztosítani – meséli Kata, akinek a kislánya azonban egyelőre állami általános iskolába jár, mert nincs családi egyetértés ebben a kérdéskörben.
– Látom, hogy a közoktatás olyan, mint egy tömeggyár, ahol erőszak van, nyomják le a gyerekek torkán azt, amiről régóta tudjuk: haldoklik. Nem tudnak személyre szabottan foglalkozni velük, ha valaki nem ért valamit, lemarad, és esélye sincs arra, hogy segítséget kérjen. Az, hogy mennyit ért a tananyagból, mennyire tudja követni, egyáltalán nem számít, és a szülők véleménye sem. A válasz mindenre az, hogy majd beletörik, majd megszokja. Ez nekem nagyon nem tetszik, sok konfliktus van ebből.
Itt viszont jól tudnak alkalmazkodni a gyerekekhez, akár ahhoz is, ha éppen rossz napjuk van, de ahhoz is, ha nagyon belelendültek valamibe, és még szívesen benne maradnának egy témában. Egyelőre egy tanító van, aki szintén szoros kapcsolatot ápol a bázisiskola tanáraival, a gyerekek a tankönyveiket is onnan hozzák. A szülőkkel napi szinten tartják a kapcsolatot, a közreműködésüket nemcsak elfogadják, hanem számítanak is rá. Fontosnak tartják, hogy minél több anyagot a meséken, beszélgetésen és a játékokon keresztül adjanak át, megmozgatva a gyerekek fantáziáját, ezért is lett a nevük Égigérő Fa. Napi szinten drámapedagógia elemeket, kooperatív tanulási technikákat használnak, fontosnak tartják a természet közelségét, a tudatos gondolkodás és a felelősségérzet kialakítását egymás iránt, illetve a környezetünk iránt. Úgy gondolják, a fejlesztő módszerek alkalmazása később is jó mankó lehet a gyerekek számára, mint az imaginációs gyakorlatok, a relaxálás, a kreatív technikák.
Néhány gyereket ismerünk innen: azt lehet mondani, hogy boldogok, kiegyensúlyozottak, okosak. Azt nem tudjuk, hogy felnőttként hogyan boldogulnak majd, vagy melyik a jobb megoldás, mindenesetre érdekes kezdeményezések ezek, amiken érdemes elgondolkodni.
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.
