Szülők vs. nagyszülők. Hogyan nyeljük le a békát, a béke érdekében?

 

Nem fog megfázni ez a gyerek? – Le kéne venni róla a pulóvert, melege van!

Ez a nadrág már túl kicsi. – Folyton lecsúszik róla a gatya!

Nagyon szép ez a pulóver, de nem túl praktikus, azt mondta a gyerek, hogy fázik. – Hogy néz ki ez a gyerek, én mindig kivasaltam a ruháitokat!

Ha az unoka jót mond: Olyan okos ez a gyerek, miket ki nem talál! Ha rosszat: Ezt meg kitől tanultad?

És te érzed kihallani a hangjából, hogy nyilván tőled, ki mástól. Még akkor is, ha nem így gondolja a nagyszülő, sokszor ezt érzed. Ismerős? Te csak ott állsz, és magyarázkodsz, mint egy gyerek, aztán megpróbálod visszavarázsolni a mosolyt, ami a találkozás első öt perce alatt leolvadt az arcodról.

A nagyszülők általában nem akarják különösebben nevelni az unokákat, való igaz a mondás: a szülők arra vannak, hogy neveljék a gyerekeket, a nagyszülők pedig arra, hogy kényeztessék. Csakhogy ez nem a nevelési elvek feladását jelenti, hanem pusztán azt, hogy az unokát már nem akarják nyaggatni, szeretnék, ha a gyerek minél inkább jól érezné magát náluk. Azonban a nevelési elveket továbbra is számon kérik: rajtad, most már szülőként is. És ha a gyerek rosszat csinál, az nem ő hibája, hanem a tiéd.

És érzed is a bűntudatot, még akkor is, ha a párod szüleiről van szó: inkább gyereknek érzed magad velük szemben, akármilyen is a kapcsolatotok, automatikusan tisztelet érzel, legfeljebb az indulatok ezt pillanatok alatt felülírják.

Persze, sokféle szülő-nagyszülő kapcsolat van, és a konfliktusok inkább a párunk szüleivel fordulnak elő, kevésbé a sajátjainkkal, de az ellenkezőjére is bőven akad példa. Most azt vesszük górcső alá, hogyan lehet kezelni azt a helyzetet, amikor azért hellyel-közzel megvan a jó viszony, csak néha nem egyértelműek a határok.

Amikor az ember gyereket nevel, még a legalkalmazkodóbb személyiségből is előtör valamilyen rejtett, domináns oldal, hiszen reggeltől estig irányítania kell valakit, aki sokszor ez ellen tiltakozik, mégis rá kell vennie arra, amit nem akar. Másrészről általában oroszlánként védi másoktól, felvállalva a konfliktusokat.

Valószínű, hogy az a személyiségváltozás, amit a szülőség okoz, nem fejlődik vissza nagyszülőként: különösen talán a nőkben, automatikusan és öntudatlanul is át akarják venni az irányítást, akár egy másik család felett is, és észre sem veszik, hogy a segítő szándék a szülőknek terhére van.

Egyszerűen megszokásból is megtörténik ez, és még erősít rajta, ha a szülők esetleg korán házasodtak, szinte gyerekként ismerkedett meg az egyikük a nagyszülőkkel – másik pedig eleve örök gyerek marad a szemükben.

Ráadásul eleinte szülők kérik ki a tanácsukat, hiszen az első pár hónapban hullafáradtan minden segítséget elfogadnak, még nem tudatosak, aggódnak minden apróság miatt, a környezetükben ezért mindenkit megkérdeznek, többek között a szüleiket is, hogyan is volt ez annak idején.

Így már az elején kialakul a nagyszülőkben az érzés, hogy szükség van a kompetenciájukra. Már akkor vannak apró sértődések és számonkérések, mondván: ha a tanácsomat kértétek, miért nem fogadtátok meg?

De később részben már pont ezért meg sem kérdezik őket, és a nagyszülők nehezen értik és nehezen éli meg a helyzet változását. Ők úgy érzik, felneveltek X gyereket, nyilván ismerik a dörgést.

Csakhogy, ha egy szülő egészséges személyiség, levált a saját szüleiről, akkor nyilvánvalóan saját elképzelései alakulnak ki. Adott esetben kritika is él benne a saját szülei felé a saját neveltetésével kapcsolatban, amit – szintén egészséges esetben, hiszen látja a saját felelősségét is az élete alakulásában – nem ken a szülei fejére, ellenben nem akarja alkalmazni a saját gyerekén. De ha nem is mondják neki, a nagyszülő látja a különbséget és kritikaként éli meg. Nagy lelkierő kell ahhoz, hogy ezt elengedje, nagyszülő szerepben felelevenednek az egykori, le nem zárt szülői konfliktusok, akár bűntudat, ami aztán pro és kontra hathat az unokával való hozzáállásban, attól függően hol ragadt meg a problémák feldolgozása.

Szülőként érdemes engedni kicsit az elveinkből: a gyerek elég hamar pontosan érti és átlátja, hol milyen szabályok vannak, és betartja. Sőt, jót tesz neki, ha minél többféle kommunikációval találja szembe magát és tanulja meg az akaratát érvényesíteni vagy elfogadni a vereséget. Ha azt mondjuk, a nagyinál a nagyi szabályai érvényesek, elkerülhetjük adott esetben a titkolózást, ami – a nagyszülő vagy a gyerek kezdeményezésére – valószínűleg be fog következni.

Érdemes a határokat betartani, mert ha megindul a kompetenciaverseny a gyerek előtt, annak könnyen a gyereken keresztüli manipuláció lehet a vége, miközben idővel ő is felismeri, hogy a maga javára kijátszhatja a családtagokat egymás ellen: hiszen a kisebb ellenállás irányába halad, esetleg érzelmi zsarolásba kezd, mennyivel jobb lenni a nagyinál, sőt, ő akár jobban is szeret…

Gyerek és nagyszülő számára is egyértelműnek kell lennie, hogy a szülő az irányító.

– Akkor szoktak nagy konfliktusok lenni, ha egy család nagyon merev, mert akkor nem tud elfogadni más szokásokat – vázolja a helyzetet dr. Zana Ágnes családterápiás szakértő. A pszichológia doktora szerint a komoly játszmák anyós és meny, anya és lánya között zajlanak, mert ez sokszor a női szerepről szól. Hogy ki is a nő a családban?

– Sok esetben az idősebb nő nem tudja elfogadni a helyzet változását. Ez logikusan egy tudattalan rivalizálás, ha ugyanis felismernék, könnyebb lenne megoldani.

Anya és lánya között kamaszkorban szokott kezdődni, sokszor például a lány öltözködésére, megjelenésére irányuló kritikában. Ha pedig egy fiatal nő érkezik a családba, mindenkit elbűvöl és elvarázsol, ember legyen a talpán, aki nem lesz féltékeny. Ilyenkor az idősebbik nő vissza akarja szerezni a kontrollt, hogy ebben a családban ez a szokás, így főzünk, így takarítunk, én mondom meg a szabályokat. A szakember szerint

sokszor az van a háttérben, különösen manapság, hogy sok szülő nem tudja elengedni a gyerekét. A mamahotel jelenség mögött nemcsak az áll, hogy a gyerekek nehezen kezdik el a saját életüket, hanem sokszor a szülők sem engedik el őket.

Pláne akkor, ha kiüresedik a házasság. Ilyenkor elmosódnak a határok, olyasmit is elmondanak a gyereknek, ami nem tartozik rá, felhasználják a konfliktusokban, szépen érzékelteti ezt, amikor nyitott ajtónál alszanak éjszaka. Nincsenek igazán határok, így ezeket felnőttként sem tartják tiszteletben a felnőtt gyerek személyes dolgaiba is beleszólnak, a személyes terébe lépnek, jelzés nélkül beállítanak a fiatal párhoz, a nők rendet raknak, főznek, mosogatnak, a férfiak megszerelnek ezt-azt.

– Ez eleinte kényelmes is a házaspárnak, a konfliktus a gyerekkel jön, mert akkor kialakul a szülői identitás, ez a felnőtté válás egyik alapvető mérföldköve. Iszonyatos konfliktusok tudnak ilyenkor kialakulni, amiket a generációk közötti különbség is kiélez arról, fel szabad-e venni azonnal a gyereket, amikor sír, le kell-e mérni, igény szerint kell-e szoptatni vagy háromóránként és a többi. A jónak tartott szokások az ember identitásának részei, ha valaki elismerné az ellenkezőjét helyesnek, azzal beismerné, hogy ő mindent rosszul csinált. Ez irreális és nem is elvárható hozzáállás lenne – összegzi a kialakult konfliktusok okait Zana Ágnes.

Ha pedig valakit szeretsz, azzal azonosulsz is: hasonlóan kezdtek el gondolkodni, ezért a legfájdalmasabb érzés lehet, amikor valakitől elvárják a családban, hogy azonosan gondolkodjon, és nem teszi ezt meg: sokan úgy élik meg, mintha nem szeretné őket az illető, akár saját fiúról, lányról vagy menyről, vőről van szó.

A nagyszülők sokszor nem tudják már a másik helyébe képzelni magukat, felismerni a másik érzelmeit. Hajtogatják, hogy én csak jót akarok, a lelkemet tettem ki. Nem veszik észre, hogy az irányításra való törekvés terhes, nem hallják meg, amit a szülők mondanak nekik. Ilyenkor születnek a mártír nagyszülők, mélyül a konfliktus, a szülők távolodnak, a nagyszülők erre szemrehányással reagálnak, ami tovább mélyíti a problémákat.

– Ilyenkor az idősebbik fél részéről érdemes a háttérbe húzódni, elengedni a fiatalokat. Nekik pedig ajánlott meghallgatni a nagyszülőket, ne úgy akarjanak önállóak lenni és az önállóságukat a maguk számára is bizonyítani, hogy dacból, zsigerből elutasítják az összes ötletet, mert biztosan sok jó is van köztük – tanácsolja a családterápiás szakértő.

– Mindkét fél részéről rugalmasságot követel meg a helyzet. Ezenkívül fontos azonnal jelezni, ha valami nem tetszik. Bármit is gondolnak az idősek, a fiatalokat úgy nevelték, hogy tiszteljük az idősebbeket, nem akarnak ellentmondani, hónapokig észrevétlen nyelnek és mosolyognak, mígnem megtelik a pohár és már csak indulatosan tudnak beszélni. Ehelyett azonnal szólni kell, illetve érdemes átvenni a kontrollt. Megkérni a nagymamát erre-arra, így nem ő dönti el, mi a feladata.

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

öt × egy =

hirdetés