Nézzük az internet jó oldalát! Tanulást segítő weboldalak, mobil alkalmazások kicsiknek, nagyoknak
Számítógép, táblagép, okostelefon. Sokszor hallunk, olvasunk arról, hogy a gyerekekre nézve mennyire káros a kontroll nélküli kütyühasználat. A veszély nem feltétlenül abban áll, hogy a fiatal korosztály számára is elérhetők az ún. nemkívánatos tartalmak (ezt ki lehet védeni), hanem abban, hogy teljesen átállnak a kütyük nyújtotta élményekre, s ennek következményeként a készségeik másként fejlődnek vagy nem is bontakoznak ki.
Régebben azt mondták: elvan a gyerek, ha játszik… Manapság pedig: elvan a gyerek, ha gépezik. Addig is csend van. Szülőként nagyon kell ezekre a csendekre figyelni, főleg ha a gyerkőc még kisiskolás. A net sajnos idejekorán függőséget okozhat…
Megjelentek már olyan hangok is, hogy belátható időn belül feleslegessé válik a kézírás, s bár ez eltúlzott aggodalomnak tűnhet, belátható, mennyivel gyakrabban használjuk az ujjbegyünket vagy a számítógép billentyűzetet, mint a tollat vagy a ceruzát – kézzel már csak akkor írunk, ha nagyon muszáj, ha elengedhetetlen a napi munkához. A változás alig egy évtized alatt következett be, az okoskészülékek térhódításával.
Azt is gyakran halljuk nevelési tanácsként szakavatottaktól, hogy a tiltás nem vezet semmi jóra – a gyerekek előbb-utóbb megtalálják a kerülőutakat. A gyerekközösségek hatását sem lehet kivédeni… A kutatások nem igazolják, hogy a számítógépes játékok nem fejlesztik a kreativitást. Sőt, állítólag jótékony hatással vannak a vizuális érzékelésre, a reakcióidőre, a stratégiai gondolkodásra, a használatuk során megszerzett gyorsaság, információfeldolgozási és döntéshozási jártasság a valós életben is előnyösen kamatoztatható.
Tiltás helyett célravezetőbb, ha a géphasználat szabályait pontosan meghatározzuk és következetesen betartjuk: mit nézhet, mit nem, mennyi időt tölthet a gépezéssel…
Rengeteg tanulást segítő weboldal, mobil alkalmazás létezik. Minden tantárgyhoz találhatunk a gyerek életkora szerint megfelelő oktatási segédanyagot, köztük kifejezetten szórakoztatóakat. Érdemes ezek felkutatására időt szánni!
Teljesség igénye nélkül mutatunk néhány lehetőséget, az alsó tagozatos korosztályra fókuszálva.
Versike.hu
Verstanuláshoz nagyon jól használható a versike.hu adatbázis, amely közel 300 verset tartalmaz. Pereházy Dóra, az oldal fejlesztője 3. osztályos kortól ajánlja – szerkesztőnk tapasztalata szerint 2. osztályosokat is megismertethetünk az oldallal. A Versike a számítógépes játékok alapelveit alkalmazza: Flow-élményt biztosít, különböző nehézségi szintekkel, folyamatos visszajelzéssel. A játék magja egy fejtörő: az egyre fogyó szöveget látva kell kiegészíteni az adott verset.
Gyakorolj.hu
Az oldal az általános iskola 1-8. évfolyamának tananyagát fedi le, osztályok és tantárgyak szerint is lehet feladatokat választani – a játékos feladatokon kívül videókat és hanganyagokat is. A második osztályos matematika feladatok között találunk például: számolási készség fejlesztő játékot, ötleteket százas számtáblához, fejtörőket, szorzást-osztást segítő feladatokat, alapműveletek (összeadás, kivonás) gyakorlásához feladatokat stb.
Okosdoboz.hu
Ezt korábban már bemutattuk, itt olvasható a cikk
Portal.nkp.hu
A tudás megszerzésének új lehetőségét hirdeti digitális tananyag gyűjteményével a Nemzeti Köznevelési Portál is. Alsó tagozatosok számára is számtalan – hagyományos, nyomtatható – feladatgyűjtemény érhető el az oldalon >>
Helyesírás.mta.hu
Másodikban tanulják a gyerekek a szavak elválasztását, ehhez és a helyesírás gyakorlásához is nagyon jól használható a helyesiras.mta.hu oldal.
Matika.in
A matika.in weboldalon online oldhatók meg matek feladatok.
Duolingo – nyelvtanuláshoz
Népszerű mobil alkalmazás, amelynek segítségével szórakozva ismerkedhetnek meg a nyelvekkel a gyerekek is, kisiskolásoknak is használhatják. Android, iOS és Windows Phone operációs rendszerekre egyaránt letölthető az ingyenes applikáció. A különböző szintű, tematikus feladatok segítik a helyes kiejtés elsajátítását, a hallás utáni szövegértést, a feladatok között található fordítás és feleletválasztás is – mindenki személyre szabottan haladhat a leckékkel.
Okos Szótár
A nyelvtanulás újszerű élményét adja az ún. Smart Dictionary (Okos Szótár), amely könyv alapú szótár, de csak a Pilgrim Education mobil alkalmazással használható teljes értékűen. Az 1500 szót tartalmazó Okos Szótár minden oldalán látható egy QR-kód, amit az ingyenes mobil applikációval lehet beolvasni. Ekkor a készüléken megjelennek a könyv adott oldalán látható szavak – minden szó meghallgatható angol és magyar nyelven (gyerekektől), és mindegyikhez tartozik egy magyarázó videó is.
Etanar.blog.hu
Érdemes körülnézni az etanar.blog.hu oldalon is, Hülber László hasznos, tanulást segítő gyűjteménye.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.