Tanulunk. Távoktatás: diáknak, szülőnek, pedagógusnak most egyformán nehéz
Amikor a járvány miatt bezártak az iskolák, fogalmunk sem volt szülőként arról, hogyan fog „kinézni” a távoktatás. Pár nap telt el, és máris rengetegen panaszkodnak – nem számítottak ekkora terhelésre. Kisiskolás a fiam, így „testközelből” át tudom érezni ezt az általánosnak mondható problémát. Új helyzetbe cseppentünk. Hirtelen jött – túl sok mindent kell feldolgozni egyszerre, s ebben a zűrzavarban az otthon tanulás tűnt a legegyszerűbb menetnek. Nem egészen ez a helyzet. Ebben is a konszenzust érdemes keresni, belátva, hogy a pedagógusoknak, a diákoknak, a szülőknek egyformán szokatlan. És nehéz.
Sok tanítóra és tanárra ugyanúgy terhet ró az otthonlét, mint azokra, akik távmunkában (home office-ban) dolgoznak, és eközben a gyermekük távoktatásában is segédkezniük kell. Otthon vannak a iskoláskorú gyerekeikkel, akiket el kell látni étellel, itallal, akiknek segíteni kell a tanulásban, és valahogy megbirkózni a bezártsággal, mert ahogy telnek a napok, egyre nehezebb lehet elviselni a létet a négy fal között, izgő-mozgó gyerekekkel, lakásban. (Kertes házban élőknek van némi mozgásterük.) Ebben a helyzetben kell megfelelniük az új kihívásnak, azt hiszem, átérezhető ennek a nehézsége.
A pedagógusok igyekeznek a folytonosságot fenntartani, hétfőtől péntekig folyamatosan küldik a tanulóknak a megoldandó feladatokat valamelyik digitális platformon (nálunk a Google Classroom-ba). Minden tantárgy digitalizálódott hirtelen. A szülőknek – nekem is – érthetetlennek tűnik, miért kell minden órát „megtartani” az online térben, mondjuk az énekórát vagy a testnevelésórát, amikor ezek nélkül is van elég bajunk. (Átérzem azt is, hogy ezen tantárgyak felelőseinek most milyen a hasznosságérzetük – érthető, hogy féltik az állásukat.) Persze az énekórát el lehetne lógni, sőt, a tesiórát is, de hallom, hogy sok helyen videót kérnek az elvégzendő feladatokról. Sok gyerek belejött már a videózásba így a vlog-korszakban, de nem mindenki tud ügyesen bánni a kamerával…. Hogy néz ki egy digitális énekóra? Egy kisiskolásnál például úgy, hogy néhány dalt el kell énekelnie a tankönyvből kamera előtt. Persze a felvétel nem mindig sikerül elsőre (sőt, általában nem), így aztán el lehet ezzel a feladvánnyal szórakozni akár órákig is… Megy az értékes idő, hisz közben érkeznek sorra a feladatok a komolyabb tantárgyakból (nem lebecsülve a „komoly” jelzővel a zene fontosságát és értékét), melyeket határidőre meg kell oldani, és a pedagógusoknak lefotózva, videózva visszaküldeni. A visszaküldött feladatokat több szempontrendszer szerint pontozzák, értékelik, tehát nem babra megy a játék, hanem érdemjegyre. (Ez azt is jelenti persze, hogy a pedagógusoknak rengeteg feladatot kell átnézniük, javítaniuk, a monitorba bújva…)
Én azt hittem, a távoktatás könnyű lesz, a gyerekek élvezni fogják, szépen tanulgatnak majd a kis biztonságos kis kuckójukban. Idilli kép. Dicséretes, hogy a legtöbb helyen – tudomásom szerint – az iskolabezárás után néhány nappal elindult a távoktatás, különféle digitális platformokon. De betanulási, felkészülési időnk nem nagyon volt – ismerkednünk kell az új szisztémával, minden informatikai tudásunkat bevetve. Ez nem megy mindenkinek könnyen, sokszor még a gyakorlottabb felhasználóknak sem. És nem is várható el, hogy hirtelen otthonosan mozogjunk a webes alkalmazások világában.
Nálunk technikailag eddig mindent sikerült megoldani, de a távoktatás intenzitása olykor rajtam is kitesz. Sok feladat jön, szűkös határidőkkel. Feladathegyeket kell menedzselni, figyelve, hogy a gyerek ne csússzon el a határidőkkel (a késedelmes beküldésért pontlevonás jár). Közben törekedni kell arra, hogy a kisiskolás mielőbb önállóan tudjon boldogulni a digitális iskolában: segítség nélkül meg tudja oldani a feladatok leadását.
Nyilván minden diák szeretné hozni legalább azt a szintet, amit a hagyományos oktatásban produkált. A szülők sem örülnének, ha elkezdenének jönni a rosszabb érdemjegyek, csak azért, mert egyelőre nem tudnak otthonosan mozogni a távoktatás (egyébként izgalmas és színes) világában. Ne feledjük azt sem, hogy mekkora terhet ró sok családra az iskolabezárás! Az idősebb nagyszülők a „karanténhelyzet” miatt nem segíthetnek, és most mindenki nagyon félti a munkahelyét, a munkáját. Valamelyik szülőnek otthon kell(ene) maradnia, ha nincs nagytestvér.
A pedagógusokkal szemben is nagyok az elvárások. Haladniuk kell a tananyaggal, hogy a 2019/20-as tanévet le lehessen zárni. Fontos lenne figyelembe venni, mégis, hogy a távoktatást egy rendkívüli helyzet hívta elő, és ez a rendkívüli helyzet önmagában is nehezen emészthető.
A szülőknek sok mindennel kell most megküzdeniük; sokan vesztették el a munkahelyüket, sokakat fenyeget egzisztenciális bizonytalanság, akik pedig dolgoznak, attól tartanak, hogy a betegség hozzájuk is elér, féltik a szeretteiket.
El kellene érni, hogy a távoktatás ne nyomasztó teher legyen, hanem egy jó lehetőség, amit minden fél élvez. Most még egy hosszú folyamat elején vagyunk – bele fogunk jönni, de ahhoz, hogy ne roppanjunk bele és a gyerekek ne stresszeljenek, partnerként kell figyelembe vennünk szülőknek, pedagógusoknak egymás szempontjait és lehetőségeit.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok. Megoldásfókuszú mediátor képesítéssel rendelkezem.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
