Tanulunk. Távoktatás: diáknak, szülőnek, pedagógusnak most egyformán nehéz

Amikor a járvány miatt bezártak az iskolák, fogalmunk sem volt szülőként arról, hogyan fog „kinézni” a távoktatás. Pár nap telt el, és máris rengetegen panaszkodnak – nem számítottak ekkora terhelésre. Kisiskolás a fiam, így „testközelből” át tudom érezni ezt az általánosnak mondható problémát. Új helyzetbe cseppentünk. Hirtelen jött – túl sok mindent kell feldolgozni egyszerre, s ebben a zűrzavarban az otthon tanulás tűnt a legegyszerűbb menetnek. Nem egészen ez a helyzet. Ebben is a konszenzust érdemes keresni, belátva, hogy a pedagógusoknak, a diákoknak, a szülőknek egyformán szokatlan. És nehéz. 

Sok tanítóra és tanárra ugyanúgy terhet ró az otthonlét, mint azokra, akik távmunkában (home office-ban) dolgoznak, és eközben a gyermekük távoktatásában is segédkezniük kell. Otthon vannak a iskoláskorú gyerekeikkel, akiket el kell látni étellel, itallal, akiknek segíteni kell a tanulásban, és valahogy megbirkózni a bezártsággal, mert ahogy telnek a napok, egyre nehezebb lehet elviselni a létet a négy fal között, izgő-mozgó gyerekekkel, lakásban. (Kertes házban élőknek van némi mozgásterük.) Ebben a helyzetben kell megfelelniük az új kihívásnak, azt hiszem, átérezhető ennek a nehézsége.

A pedagógusok igyekeznek a folytonosságot fenntartani, hétfőtől péntekig folyamatosan küldik a tanulóknak a megoldandó feladatokat valamelyik digitális platformon (nálunk a Google Classroom-ba). Minden tantárgy digitalizálódott hirtelen. A szülőknek – nekem is – érthetetlennek tűnik, miért kell minden órát „megtartani” az online térben, mondjuk az énekórát vagy a testnevelésórát, amikor ezek nélkül is van elég bajunk. (Átérzem azt is, hogy ezen tantárgyak felelőseinek most milyen a hasznosságérzetük – érthető, hogy féltik az állásukat.) Persze az énekórát el lehetne lógni, sőt, a tesiórát is, de hallom, hogy sok helyen videót kérnek az elvégzendő feladatokról. Sok gyerek belejött már a videózásba így a vlog-korszakban, de nem mindenki tud ügyesen bánni a kamerával…. Hogy néz ki egy digitális énekóra? Egy kisiskolásnál például úgy, hogy néhány dalt el kell énekelnie a tankönyvből kamera előtt. Persze a felvétel nem mindig sikerül elsőre (sőt, általában nem), így aztán el lehet ezzel a feladvánnyal szórakozni akár órákig is… Megy az értékes idő, hisz közben érkeznek sorra a feladatok a komolyabb tantárgyakból (nem lebecsülve a „komoly” jelzővel a zene fontosságát és értékét), melyeket határidőre meg kell oldani, és a pedagógusoknak lefotózva, videózva visszaküldeni. A visszaküldött feladatokat több szempontrendszer szerint pontozzák, értékelik, tehát nem babra megy a játék, hanem érdemjegyre. (Ez azt is jelenti persze, hogy a pedagógusoknak rengeteg feladatot kell átnézniük, javítaniuk, a monitorba bújva…)

Én azt hittem, a távoktatás könnyű lesz, a gyerekek élvezni fogják, szépen tanulgatnak majd a kis biztonságos kis kuckójukban. Idilli kép. Dicséretes, hogy a legtöbb helyen – tudomásom szerint – az iskolabezárás után néhány nappal elindult a távoktatás, különféle digitális platformokon. De betanulási, felkészülési időnk nem nagyon volt – ismerkednünk kell az új szisztémával, minden informatikai tudásunkat bevetve. Ez nem megy mindenkinek könnyen, sokszor még a gyakorlottabb felhasználóknak sem. És nem is várható el, hogy hirtelen otthonosan mozogjunk a webes alkalmazások világában.

Nálunk technikailag eddig mindent sikerült megoldani, de a távoktatás intenzitása olykor rajtam is kitesz. Sok feladat jön, szűkös határidőkkel. Feladathegyeket kell menedzselni, figyelve, hogy a gyerek ne csússzon el a határidőkkel (a késedelmes beküldésért pontlevonás jár). Közben törekedni kell arra, hogy a kisiskolás mielőbb önállóan tudjon boldogulni a digitális iskolában: segítség nélkül meg tudja oldani a feladatok leadását.

Nyilván minden diák szeretné hozni legalább azt a szintet, amit a hagyományos oktatásban produkált. A szülők sem örülnének, ha elkezdenének jönni a rosszabb érdemjegyek, csak azért, mert egyelőre nem tudnak otthonosan mozogni a távoktatás (egyébként izgalmas és színes) világában. Ne feledjük azt sem, hogy mekkora terhet ró sok családra az iskolabezárás! Az idősebb nagyszülők a „karanténhelyzet” miatt nem segíthetnek, és most mindenki nagyon félti a munkahelyét, a munkáját. Valamelyik szülőnek otthon kell(ene) maradnia, ha nincs nagytestvér. 

A pedagógusokkal szemben is nagyok az elvárások. Haladniuk kell a tananyaggal, hogy a 2019/20-as tanévet le lehessen zárni. Fontos lenne figyelembe venni, mégis, hogy a távoktatást egy rendkívüli helyzet hívta elő, és ez a rendkívüli helyzet önmagában is nehezen emészthető.

A szülőknek sok mindennel kell most megküzdeniük; sokan vesztették el a munkahelyüket, sokakat fenyeget egzisztenciális bizonytalanság, akik pedig dolgoznak, attól tartanak, hogy a betegség hozzájuk is elér, féltik a szeretteiket. 

El kellene érni, hogy a távoktatás ne nyomasztó teher legyen, hanem egy jó lehetőség, amit minden fél élvez. Most még egy hosszú folyamat elején vagyunk – bele fogunk jönni, de ahhoz, hogy ne roppanjunk bele és a gyerekek ne stresszeljenek, partnerként kell figyelembe vennünk szülőknek, pedagógusoknak egymás szempontjait és lehetőségeit.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

16 + 13 =

hirdetés