Virágzó tavasz – színek, illatok, hangulatok
Tavasz van, gyönyörű! c. képes összeállításunk második része. Mert nem lehet betelni a tavasz szépségével.
Tavasszal virágzó díszcserjénk, az orgona illatos virága is ehető. Készítenek belőle zselét, lekvárt. Tímea szörpöt főzött belőle. Itt látható az összeállítás >>
Virágzik az eper is. A földieper ostorindákkal szaporodik, ezek maguktól is legyökereznek a tő körül, de ezt elősegíthetjük úgy is, hogy nyáron még az anyatövön hagyva tejfölös pohárban, vagy a földbe benyomva meggyökereztetjük, vagy levágjuk és árnyékos, párás helyen gyakori öntözés mellett gyökereztetünk. Tőosztással is szaporíthatjuk. (Zsilinszky Pál okl. kertészmérnök)
(Két éve vettünk néhány epertövet, kiültettük – évről évre nagyobb helyet foglal el a konyhakertben. Érdemes ültetni!)
Virágzás
Kapcsolódó összeállításunk

Alapító-főszerkesztő
Több mint két évtizedet töltöttem az írott média világában, szinte minden klasszikus sajtóműfajban kipróbálhattam magam újságíróként, szerkesztőként. 2006-2012 között építészeti szakújságíróként, PR-szakemberként voltam aktív, szakmai kiadványok és rendezvények létrejöttében közreműködtem. Az eletszepitok.hu weboldalt 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszakanyarodtam eredeti hivatásomhoz; gyermekjóléti alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom, prevenciós, edukációs, pályaorientációt támogató foglalkozásokat tartok, érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a szociális kompetenciafejlesztés és a készségfejlesztés áll. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetben szereztem mesterdiplomát, okleveles szociális munkás, felsőfokú intézményi kommunikátor, újságíró és kiadványszerkesztő képesítésekkel rendelkezem.