Miről szól, mit üzen a tavaszi fáradtság? A természetben minden megújul, neked miben kellene újjászületned? A nézőpontváltás gyógyító ereje

Mikor tör elő belőlünk a tavaszi fáradtság mumusa? Tulajdonképpen mi fáradt el? A test, a szellem, a lélek, vagy egy kicsikét mindhárom? Izgalmas, hogy a köznyelvben nincs őszi fáradtság kifejezésünk, noha látszólag logikusabbnak hatna a borongós napok beköszöntével melankolikus énünket aktiválni.

Ne felejtsük el, hogy a tél átvészelésével a test tartalékai nincsenek a magaslatokban. Különféle vitaminok, hormonok működése szezonálisan alakul és kihat ránk. Mind a melatonin, mind a szerotonin szint máshogy alakul az évszakok változásával, s egy-egy új ciklus beköszöntével idő kell, míg hozzászokunk. Röviden tehát fiziológiai, élettani hatások egyértelműen kihatnak mindennapi hétfőink és keddjeink működésére. Felmerül a kérdés: mi van a lelkünkkel és a hogylétünkkel?

Félelmeink befőttje

Valamikor karácsonykor bizonyos félelmeinket eltettük, elzártuk magunktól, s a tavasz első illatai kegyetlen erővel kezdik feszegetni az elzárt negatív tartalmakat. A gondolatfolyam beindul és bűntudat, szégyen, rettegés sokszor jut osztályrészül, mit kellene, kellett volna megtenni a világgal, családunkkal, a szakmánkkal és végül önmagunkkal kapcsolatban.

A téli időszakban felszedett súlytöbblet mennyiszer okoz elégedetlenséget mind nőkben, mind férfiakban, hogy mi lesz így a jó idő beköszöntével? Ki néz majd rájuk, vagy idén is tetszeni fogunk-e párunknak?

Ilyenkor tavasszal az újévkor tett ígéretek emelkedett pillanata már rég átadta magát a szürke munkaerő-piaci mókuskerék felőrlő forgatagának. A barátoknak tett vállalások pedig csak tornyosulnak az ajtónk előtt, de mivel nem merünk nemet mondani, tovább emésztjük magunkat.

S végül a szellemi és lelki önfejlesztésünkkel kapcsolatos vágyakkal talán idén is meg kell állapítani: majd jövőre, mert már elúszni látszik, annyira „sűrű most ez az időszak. Majd, ha ez lemegy!” De aztán mégsem történik másképp, ahogy az előző 7 vagy 17 évben sem.

A változás elérhető

Seneca mondása jusson eszünkbe:

„Nem azért nem merünk belevágni, mert nehéz, hanem azért nehéz, mert nem merünk belevágni.”

Ha tavasszal minden megújul, nekünk miben kellene újjászületnünk, vagy legalább finomodni, igazodni kicsit? Mire lenne igazán szükségünk?

Tavasszal és nyáron az összehasonlítás könnyebben beindul közöttünk. Nem csoda, hiszen, amíg esik a hó és mindenki nagykabátban szaladgál zömmel sötét tónusú ruhákban, szinte eggyé olvadunk. Mi leszünk a mindenki. De ilyenkor már nem. Rajtam még ott a sál és sapka, de egy-két svéd fiatalember már rövidnadrágban és pólóban szaladgál a Hősök terén.

Újabb és újabb ingerek és hatások, melyek emlékeztetnek – ha épp nem vagyok önbizalom tekintetében életem csúcsán –, hogy én milyen is vagyok. Meglátom a hiányt itt, felfedezem a negatív tulajdonságomat ott és gondolok magamról valami negatívat amott. A kör pedig bezárul és lehet, inkább az alvásba menekülök. A tavaszi fáradtság pedig még „objektív” okot is szolgáltat rá.

Az összehasonlítás tehát csapdahelyzetet teremt. De lehet ezt másképp is.

Legközelebb a határpontokhoz érve, máshogy döntök, kevésbé érzelemvezérelten, mint korábban.

I. Kihez, kikhez hasonlítom magam?

Egy 26 éves fiatalember járt nálam nemrégiben. Ahogy mondani szoktuk: szidta a rendszert rendesen. Főleg a munkaerőpiacra haragudott. Sehogy se volt jó. Puffogás és panaszkodás áradata fröcsögött belőle. Nem tudta, mire megy ki a játék, de kérdezősködtem a felmenőiről. Amikor a nagyszülők, dédszülők környékén jártunk, akkor kiderült, hogy az ő nagypapája a II. világháborúban orosz fogságba került. Aztán hirtelen megállt és elsápadt. Nagyapja ugyanis épp 26 éves volt, amikor étlen, szomjan marhavagonokba került és hetekig vitték keletre. A fiatalember ekkor már könnyeivel küszködött. Abbahagyta a beszédet.

Egy-egy párhuzam magunk és más emberek között kijózanítóan hat. Természetesen nem ez az univerzális csodaszer. Esetünkben is a személyes érintettség és kötődés miatt működött. Ha azt olvasta volna e fiatal egy blogbejegyzésben, hogy Afrikában nagyon sok 26 éves nélkülöz, ő ettől még nem érzi kevésbé rosszabbul magát a saját valóságában.

II. Mikor vágynál a gyűlölt hétfőkre?

Idézzük fel az előző utált hétfői napunkat. A felkelés gyötrelmével. A napközbeni összes nehézséggel, a sok-sok nyaff-állapottal. Ezután pedig őszintén kérdezzük meg, majd 20-30-40 év múlva a halálos ágyunkon kérnénk-e még egy ilyen „borzalmas” hétfőt magunknak?

III. A perspektívaváltás csodája

A Plútóról vagy a Jupiterről miként és hogyan néz ki az a konfliktus, az a nehézség, az gyötrődés, ami épp agyonnyomja belső jóllétünket? Néha egy ilyen perspektívaváltás, akár időben, akár térben, hihetetlen csodákra képes. Sokan szeretnének királyok lenni, de azt elfelejtjük, hogy komfort szempontjából Nagy Lajos királyunknak sem volt annyi kényelme, mint nekünk egy egyszerű albérletben. S mindez azért nem jut eszünkbe, mert folyton arra figyelünk, amink nincs, nem arra, amink van.

Ehhez persze a fogyasztóipari médiamarketing jelentős mértékben hozzájárul. Az érdek az, hogy körön belül maradjunk és vágyakozzunk újabb és újabb kütyük és fejlesztések után. Az életünket pedig áldozzuk végül be a vágyakozás oltárán. Ahogy Márai írta füves könyvében:

„Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben.”

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 × négy =

hirdetés