Teljesítmény: kényszer? Amikor a szülő elvárásai miatt szorong a gyerek
Sok szülő – bár még csak elsős, másodikos a gyereke – szorongva várja az év végi szöveges értékelést. A gyerekek is szoronganak, mert tisztában vannak a szülők elvárásaival.
Kedves szülőtársam!
Emlékszel még a szamárfüles, halványzöld ellenőrzőkönyvedre? És a napra, amikor a szüleidnek haza kellett vinned, hogy megmutasd a félévi eredményeidet? Ha nem voltál csupa négyes, ötös, talán még elő is adtál egy generációkon átívelő mesét, hogy tulajdonképpen nem is az van az ellenőrzőbe beleírva, amit a szemeikkel látnak, vagy nem úgy, ahogy kellene… szóval anya, apa ne is higgyen a látottaknak – inkább neked higgyen! Izzadtál, pironkodtál, utolsó mentségként esetleg bevetettél egy nyomós érvet: a Julcsinak is ilyen lett a bizonyítványa!
Kedves szülőtársam!
Ha még csak elsős, másodikos a gyereked, kérlek, ne tekintsd egy tizenkét évre determináló borzalomnak, ha Ági néni nem csak szuperlatívuszokban ír a gyerekedről! Vedd visszajelzésnek, hogy ebben és ebben még fejlődnie kell. Bármilyen furcsa, segítő szándékú pedagógusok is léteznek.
Ha pedig már harmadikos vagy negyedikes az a gyerek, és esetlegesen kriminális a félévi bizonyítványa, az sem bizonyít semmit. Ez esetben el kellene gondolkodni, hogy ez az értékelés valóban csak a gyerekednek szól? Leültél vele tanulni, segítettél neki? Türelmes voltál, ha kérdezett? Az ő szintjén magyaráztad el a feladatokat, vagy csak azt kapta, hogy hát még most sem érted?!
Milyen elvárásokat támasztottál szegény gyerek elé? A szomszédék szuper gyereke a mérce, a te kitűnő bizonyítványaid vagy a gyereked képességei? Ha túlzó elvárásokat támasztasz, az rólad állít ki bizonyítvány. Rólad is. Ezt bizony együtt hoztátok össze.
Persze az is lehet, hogy Zsuzsikád már harmadik éve osztályelső, és egy négyese sem volt év közben. De mondjuk felriad éjszakánként, fáradt, esetleg néha bepisil és gyomorfájdalmai vannak. Ilyen áron megéri osztályelsőnek lenni, csak azért, mert te is az voltál? Ő érted, miattad osztályelső. Boldog Zsuzsika? Ha igen, ne is olvasd tovább, de ha egy kicsit is ráismertél a lányodra (gyerekedre), kérlek, ismerd meg őt. Foglalkozz vele, gyűjtsetek közös élményeket, ne csak a lecke legyen!
Ha arra tanítod, hogy mindig mindenben meg kell felelnie, jól kell teljesítenie, nem megélni fogja az életét, hanem túlélésre rendezkedik be.
Élni jó. A legjobb, a legnagyobb kaland. Nem az évszámok bemagolásától lesz boldog ember. Nem attól, hogy csupa ötöst hoz az iskolából – neked. A félévi bizonyítvány épp az átmenetisége miatt erőt adhatna a további munkához – jelzés, iránymutató a pedagógustól arról, hogy hogyan, merre kellene tovább haladni.
A mai felnőttek nagy része teljesítménykényszeres – tisztelet a kivételnek. Ha a szülő-gyerek kapcsolatban túl sok figyelmet kap a teljesítmény, a kapcsolat eltolódik ebbe az irányba. A gyerek ennek függvényében fogja felmérni a saját értékét, s ő maga is teljesítménykényszeres lesz.
Teljesíteni kell az életben, értem, de otthon édesapa és édesanya vagy. Érd el, hogy motivált legyen! Ne zsebpénzzel, tárgyakkal. Segítsd, hogy megérthesse, az eredményei elsősorban neki szólnak, ő dolgozik meg érte, így lesz önbecsülése, önértékelése. Motiváld úgy, hogy ne szorongjon, s ne szigorú elvárásoknak kell megfelelnie. Neveld a tanulás szeretetére, találjátok meg együtt az egyensúlyt.
S ami a legfontosabb: érezze, tudja, hallja tőled, hogy feltételek nélkül szereted, és bízol benne.
Kalandos felnőtté válásomat színészként kezdtem, majd pedig az élet szelíd terelgetései mentén tanultam természetgyógyászatot, feng shui-t, reikit, pszichológiát, gyermek- és felnőtt drámát , schüssler só- és homeopátiás tudományokat… sok mindent. Leginkább megtanított az úton levésre, és hogy segítőnek születtem le ebben az életben. Tanulni és átadni ami bennem összeállt . Mindenben a holisztikus személetet keresem, az összefüggéseket. Hermész triszmegisztosz szavaival élve: ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd. Ez életem vezérfonala. Keresni a kapcsolatot az égiekhez, az Istenhez. Isten nem köthető valláshoz, számomra mindennek az eredője és működtetője. Szakmaiságomon túl édesanyaként is az intuícióm és hitem vezet el a megoldásokhoz.