Tisztának lenni romlott környezetben. Az igazi highlanderekről a Hidegháború szerelmi története kapcsán
Megnéztük az Oscar-várományosnak tartott, Cannesban a legjobb rendezés díjában részesült Hidegháború című lengyel filmet, amely egy tragikus, sebzett szerelem történetét követi végig Európa különböző pontjain, a rendezője, Pawel Pawlikowski pedig az előző, Ida című művéért is megkapta az idegen nyelvű Oscart. Ez az alkotása már elhozta az Európai Filmakadémiától a legjobb film, forgatókönyv, rendezés, vágás és a legjobb női főszereplő díját.
De most nem a filmet boncolgatnánk, hanem egy karaktert: a főhősnővel kapcsolatban kétszer is elhangzik egy szó, amit az angol feliratban úgy fordítottak, highlander. Magyar megfelelője talán a hegyvidéki, hegyi ember lehetne, és a filmben ez az információ a főhősnő alapvető jellemvonásaként jelenik meg – habár egyébként nem egyértelműen onnan származik, egyaránt kilóg a városiak és a hegyvidékiek közül is, kívülálló mindenhol. De a karakterét mégis képes meghatározni talán önmagában ez a szó is. Eszünkbe juthat róla akár A funtinelli boszorkány is, amelynek hasonló jellemű és szintén tragikus sorsú főszereplőjét havasi leányként emlegették.
Nyilván több alakot is fel lehetne sorolni a világirodalomból és a filmművészetből, de most Zula kapcsán csak azt szedtük össze, milyen lehet a highlander ember:
ösztönlény, a szó legjobb értelmében véve, kompromisszumok nélkül cselekszik egy nagyon tiszta, nyers és romlatlan morál szerint, ahol szilárdan egyértelmű, mi a jó és mi a rossz, ez nem változik és nem szürkíti be vagy homályosítja el semmi.
Valahonnan a természet közeléből jött, nem befolyásolja a civilizáció, amit átitatnak az anyagi vágyak vagy a kiskorunktól belénk ivódott elvárások, belülről születnek az indíttatásai, nem kívülről. Nincs benne félelem, amikor át kell gázolni mindenen annak érdekében, hogy helyesen cselekedjen, nem téríti el, hogyan szoktunk valamit csinálni vagy mi mások véleménye, öntörvényű. Ezért sokkal erősebbek a megérzései és jobban is hallgat a belső hangjaira, mint a külsőkre, belülről építkezik. Különbözik másoktól és nem fél különbözni. Nem akarja manipulálni maga körül az embereket, a kapcsolatait, nagyon egyenesen beszél, mindig a szeretet vezérli.
Sorsa talán elkerülhetetlenül tragikussá válik akkor, amikor szeretetkapcsolatba lép egy romlottabb környezettel.
Akár összeütközésbe is kerülhet a törvénnyel, zűrös előélete is lehet, miután a jog nem minden esetben fedi a tiszta morált. Zula egyik legerősebb mondata a film elején hangzik el annak kapcsán, hogy miért volt börtönben: „Apám összetévesztett anyámmal, és egy késsel mutattam meg neki a különbséget.” Ez a típusú, koncentrált kifejezés és kristálytiszta, tömörített mondanivaló is jellemző erre a karakterre: olyan, mint a népdalok, amiket Zula énekel, a legalapvetőbb emberi történetek csontig letisztulva, egyszerre nyers és metaforikus megfogalmazásban. A filmben gyönyörűen érzékelteti a zene alakulása a Zulában végbemenő változásokat is, mintahogy a hóval beborított fagyos tájakat is felváltják a pálmafákkal tarkított mediterrán, városi helyszínek.
A highlander tiszta környezetből jött, vagy megtisztult – talán a természet, talán valamilyen eseménysor hatására, ami kizökkentette a mindennapi létformákból és katarzissal vonta be a szívét – talán valamilyen tragédia, halál vagy szerelem. Ez olyan, mint az anyagi világban a kristályosodási folyamat, amikor egy oldatban lévő molekulák egymással különleges kölcsönhatásba kerülnek, egy-két parányi kristály spontán megjelenik, aztán növekszik és új kristályok keletkezését indítja el: így még erősen szennyezett oldatokból is magas tisztaságú kristályok válthatnak ki.
Ugyanígy mehet végbe valakiben lassan egy tisztulási folyamat, ami aztán hat a környezetére is: a tiszta jellemvonások kiválasztódnak valahogy a belső világ titkos összetevői közötti kölcsönhatások felerősödése révén, és egy új harmónia keletkezik.
A kérdés az, hogy létezik-e ilyen ember a valóságban vagy ez csak fikció?
Bizonyára vannak emberek, akik a világ zajától elzártan nőnek fel (nem feltétlenül fizikailag szeparáltan), kis közösségekben, megőrizve magukban azt az esélyt, hogy tiszta forrásból merítsenek, belülről. De talán a természethez közel kell keresnünk őket, egyszerű környezetben.
Ti ismertek ilyen embereket? Talán eltűnődhetünk néha azon, kik is vagyunk igazán… Az életünkkel a környezetünket szennyezzük vagy kristályként tisztítjuk?
A film előzetese
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.
