Többet ér a szavaknál: éltető ölelés, avagy az érintés ereje

Az érintés a párkapcsolat „barométere”, minőségi, mennyiségi változása jó jelzője lehet a kapcsolatbeli eseményeknek. Számos kutatás szól arról, mekkora szerepe van az érintésnek az ember életében és milyen erős hatást gyakorol az érzelmeinkre, ezért terápiás eszközként is alkalmazható. Tudatos használata óriási többletet ad a kapcsolatnak.

– Másodszorra találkoztunk akkor. Túl voltunk egy nehéz beszélgetésen, a szüleimmel egyidős, és valljuk be, ez külsőre is látszik rajta, ami azért nem könnyű helyzet, ráadásul nagyrészt külföldön él, alig van itthon, engem meg a munkám ideköt. Egyszóval nem tartottam jó ötletnek ezt az egészet, az életünk minősége is egészen másnak tűnt akkor, úgy éreztem, nem tudnánk teljes valónkkal kapcsolódni egymáshoz. De nagyon jó volt vele beszélgetni, lődörögni. Hazavitt kocsival, ültem mellette és néztem az arcát oldalról. Óvatosan rátettem a kezem és megsimogattam. A világ legtermészetesebb érzése volt, annyira jólesett a tenyeremnek, simogatni az arcát és a haját, meglepődtem, úgy éreztem, ezt most nem akarom abbahagyni, minden mindegy, ezzel az emberrel valami összeköt nagyon. Egy pillanat alatt eldőlt bennem, hogy ebből kapcsolat lesz – mesél Eszter a szerelméről, és hozzáteszi: nem mindig volt ez ilyen természetes elsőre egy fiúval, ezért úgy gondolta, ennek óriási értéke van, s talán szerelem kérdésében nagyobb hitelt adhat a kezének, mint a szemének. A férfi pedig akkor, a kocsiban azt mondta neki: eddig idegesítette, ha egy nő a hajába túrt, de ha ő teszi, az teljesen más érzés.

– Akkor szakítófélben voltunk a férjemmel – meséli Kata. – Nagyon szeretjük egymást, de az az élethelyzet feloldhatatlannak tűnt, iszonyatos viharok dúltak, nagyon bántottuk egymást, és eldöntöttük, hogy vége, ezt nem lehet folytatni tovább. Amikor pár nap múlva összetalálkoztunk, önkéntelenül összeölelkeztünk, mert hát, rég láttuk a másikat. Akkor már egy ideje hozzászoktam a gondolathoz, hagytuk egymást főni ebben, hogy vége, és hirtelen megcsapott a hiánya, azt éreztem, istenem, pont összeillik a testünk, amikor megölel, az állam pont oda, a kulcscsontjához, a homlokom a vállára, ez addig fel sem tűnt, olyan volt, mintha hazaértem volna. Azt gondoltam, akármi is lesz, néha szükségem van az ölelésére, amíg új életet kezdek. Megbeszéltük, hogy csak úgy tudunk elválni és tovább lépni, ha néha együtt vagyunk közben. Nem is tudom, nagyon fiatalok voltunk és zaklatottak ahhoz, hogy ezen halálra röhögjük magunkat, ilyen válás valószínűleg nem létezik – fejezi be a történetet nevetve Kata, aki azóta is együtt van a férjével, megoldották a konfliktusaikat.

– Amikor az első randink volt, végig azt vártam, hogy végre az a sok rohadt pohár meg tányér elkerüljön kettőnk közül és hozzá érhessek. A neten ismerkedtünk meg, de olyan természetes volt, hogy ott van és velem van, már az elején a nyakamba ugrott, nagyon szerettem a csacsogását és a gondolatait. Minden szabályt felrúgtunk, nem érdekelt, mi lesz éjszaka, de azt tudtam, hogy szeretnék teljes testfelülettel hozzáérni – mesél Péter. – Két-két gyereket hoztunk ebbe a kapcsolatba, sokáig csak heti egy éjszakát töltöttünk együtt, de mindig egymáshoz érve, egymást ölelve aludtunk, folyamatosan bizergáltuk egymást valamilyen szinten. Nem szerettem, ha kimozdult ebből, visszahúztam akkor is, ha emiatt nem aludtunk jól egész éjjel.

Számos kutatás szól arról, mekkora szerepe van az érintésnek az ember életében és milyen erős hatást gyakorol az érzelmeinkre, ezért terápiás eszközként is alkalmazható.

– A bőrünk a legközvetlenebb kommunikációra alkalmas szervünk, rengeteg idegvégződéssel – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus, a Magyar Családterápiás Egyesület Etikai Bizottságának elnöke, egyetemi oktató. – Az érintés olyan intenzitású élményt ad, ami máshogy nem is pótolható, a legközvetlenebb lehetőség két ember találkozására. Javasolni is szoktuk, hogyha egy pár tagjai között fokozott feszültség van, öleljék meg egymást, amikor lehetőséget éreznek rá, mert ez minden dumánál és beszélgetésnél, gesztusnál és odafordulásnál többet ér.

Az érintés a legjobb lehetőség akkor is, ha meg akarunk nyugtatni valakit. A csecsemőkori érintéseknek pedig óriási szerepe van a kötődés kialakulásában, ez az alapja az egyén életében minden későbbi kapcsolatnak.

– Amibe belenövünk, az lesz számunkra a természetes. Vannak nagyon bújós, simogatós családok, amelynek tagjai gyakran megölelik egymást, spontán egymáshoz érnek, mások tartózkodóbbak. Gyerekkorunkban alakul ki bennünk egy természetes igény az érintésre. Ha két hasonló igényű ember lesz szerelmes, az nagyon jól tud működni, de az is nagyon izgalmas, amikor teljesen eltérnek az igényeik, és ezzel együtt szeretnek egymásba – mondja a családterapeuta.

A szakértő szerint mindig van egy szimbiotikus időszaka egy kapcsolatnak, amikor fokozottan jellemző a szerelmesekre, hogy keresik egymás közelségét. Mindkét félnek nagyobb igénye van az érintésre, de később természetesen elkezdenek egy kicsit távolodni egymástól. Ezt sokan úgy fogalmazzák meg, hogy elmúlt a szerelem és átvette a helyét a szeretet.

– Ez a folyamat teljesen normális, a két ember a kapcsolat elején lélektani értelemben eggyé válik, és azután újra ketté kell válnia ahhoz, hogy gyereket tudjanak vállalni, felelősséget. Ilyenkor egy kicsit elkezdünk újra magunkra ismerni, képviselni az érdekeinket, innentől kezdve újra két ember lép kapcsolatba, szövetségre. Ez a távolodás fizikai és érzelmi szinten is megtörténik, fokozatosan és szinkronban, ez analóg azzal, ahogy az anyjáról leválik a gyerek. Az elején ők is egyek, egy csodálatos összeolvadás történik, aztán el kell távolodni, ez szükségszerű – szögezi le Kozma-Vízkeleti Dániel.

Virginia Satir családterapeuta szerint naponta négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz, tizenkettő a fejlődéshez, mások szerint napi tizenhét érintésre van szüksége az embernek, de igazából nem a számok adják a lényeget.

– Az fiziológiailag kimutatható, hogyha naponta néhány percen keresztül érintkezünk azokkal, akik számunkra fontosak, legyen az a párunk, a gyerekünk, a szüleink, akkor az immunrendszerünk dupla intenzitással működik. Az ehhez szükséges mennyiség egyéni jellemző, a baj ott kezdődik, ha hirtelen következik be változás egy párkapcsolatban, vagy ha kevesebb érintést, kisebb intimitást kap valaki, mint amennyit igényel. Ilyenkor ezt meg kell mondani – állítja a szakértő.

Nehéz őszintén és nyíltan beszélni, sokan ilyenkor játszmázni kezdenek, féltékenykedni, indulattal reagálni, de ezek segítségével nem jön meg a másik kedve az öleléshez, inkább eltávolítjuk őt önmagunktól. Ha igényünk van rá, kezdeményezzük mi az érintkezést, vagy fejezzük ki az érzéseinket.

– Egy alkalommal volt nálam egy házaspár, amelynek az egyik tagja éppen az intimitást hiányolta, és megkérdeztem, hogyan adta ezt a másik tudtára. Azt válaszolta, telerakta a lakásukat a közös fényképeikkel – meséli Kozma-Vízkeleti Dániel. – Hát, ember legyen a talpán, aki kitalálja ebből a több ölelgetés igényét. Általános hiedelem, hogyha szólni kell, az régen rossz, az érintés igényének magától kéne jönnie. Ez nem igaz, különbözőek vagyunk. Valójában nem vesz el az ölelés, a simogatás erejéből az, ha jelezzük ezt az igényt a másik felé. Az jelent problémát, ha a másik nem szívesen teszi meg ezt értünk. Kevésbé romantikus ugyan, hogy anyus, ölelj már meg, mintha magától oda illeg-billeg az asszony és lágyan körénk fonódik, de a célozgatás, az utalgatás, a kerülőutas kommunikáció biztosan nem segít.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három × egy =

hirdetés