Új lecke „civilizációs kicsapongásainkért”. Muszáj globálisan gondolkodni, mert ami most zajlik, mindenkit érint

Sokat gondolkodom azon, vajon pár év, évtized, netán évszázad múlva hogyan tekint vissza az akkor élő emberiség erre a 2020-as időszakra. Persze rengeteg minden múlik azon, hogy mit kezdünk ezzel a különleges helyzettel, amilyenre eddig nem volt példa, így nincs recept, amit követhetnénk. Valószínűleg, ha lesz irodalomoktatás, külön fejezet lesz a „karantén-irodalom”, amelyet most hozunk létre – rengetegen. Hiszen az is újdonság, a korábbi időkkel szemben, hogy ma lényegében bárki írhat, nem csupán néhány kivételezett.

A fent nevezett „karantén-irodalom” egyik válfaja az arról való elmélkedés, hogy mi mindent van lehetőségünk most megtanulni. Pontosabban – és őszintébben – mi mindent nincs többé lehetőségünk figyelmen kívül hagyni. Ha jól megnézzük az eddig összefoglalt, és számos írásban közzétett „oktatási anyagot”, nem sok meglepetést találunk benne.

Kézmosás, személyes és társas higiénia, egészséges távolságtartás egymástól, kölcsönös segítségnyújtás, a gyengék és sérülékenyek fokozott védelme, a valódi személyes kapcsolatok (családon belül) megerősítése, lassítás, önmagunk felé fordulás, énidő, új készségek elsajátítása, a bolygó védelme érdekében a „civilizációs kicsapongás” csökkentése, a valódi értékek felszínre kerülése (avagy az ápolóra van-e nagyobb szükség vagy a focistára, hogy kicsit demagóg legyek), a prevenció előtérbe kerülése egészségünk tekintetében… Mondtam valami újat? Dehogy!

Ami új, az a lecke elkerülhetetlensége. Az alap ugyanis az, hogy ez a helyzet (részletkérdés, hogy vírus éppen vagy valami egészen más van mögötte) rákényszerít, hogy végre igazán globálisan gondolkodjunk. A szó a „globus”-ból származik, ami gömböt jelent, és a Föld nevű bolygót is értjük alatta. A Földet, amely mindannyiunk otthona. Ezen a szinten közös a sorsunk. Közös a felfoghatatlan vagyonnal és hatalommal bírók, az éhhalál küszöbén állók, keletiek, nyugatiak, férfiak, nők, keresztények, muszlimok, buddhisták, és mindenki más sorsa. Még – ha létezik ilyen – az ún. „háttérhatalom” emberbőrben élő képviselői sem kivételek.

Eddig mindig megúsztuk. Mindig sikerült úgy intézni, hogy voltunk „mi” és voltak „mások”. Mindig sikerült elkülönülni. Kis és nagy léptékben egyaránt hamvába holt minden olyan kezdeményezés, amitől távol lehetett maradni. „Engem nem érint” – hangzott el milliószám szerte a világban – és már le is lett söpörve a dolog az asztalról.

A nem-globális gondolkodás eredménye a kettős mérce – természetesen a szentek keze hajlása szerint: nekünk legyen jobb. A globális nézőpont teoretikus szinten maradt: „elvben” tudjuk, hogy… na de a saját bőrünket nem visszük vásárra! Globálisan borzasztó a légszennyezés – de „nekem” kell a kocsi, kell a civilizáció minden „áldása”, mondjon le a kényelemről más! Túlnépesedés is van – de „nekem” igenis kell az a gyerek, meg még egy, meg különben is, ez nem a mi bajunk, mi szeretjük azt a gyereket és a „mi fajtánkra” (bizony, nem tévedés, nagyon is létező szemlélet!) szükség van. Borzalmas az a kizsákmányolás, amit kapitalizmus címén művelnek, de hát élni kell, ügyesnek kell lenni, arra kell törekedni, hogy annak a szervnek a boldogabbik végére kerüljünk. Tudatlan és megfélemlített tömegek kezében a demokrácia is pusztító lehet – de hát ki tud jobbat?

Az ezoterikus „dimenzióváltás” és „felemelkedés” hívei sem óhajtanak belegondolni, hogy amit várnak, az – többek között – a 3D-s test letételével jár. Mert ugye legyen változás, de változtatni ne kelljen! Holott a vágyva vágyott 5D-s világba értelemszerűen nem fogjuk ezt a jó kis 3D-s testet vinni. Fizika, nem hit kérdése.

Most viszont itt a lecke. Egyszerűen muszáj globálisan gondolkodni, mert ami most zajlik, mindenkit érint. Nincs az a pénz, hatalom, privilégium, ami kiemelne az érintettek köréből (nem véletlen, hogy már az első időszakban híre kelt számos nagy vagyonnal, hatalommal, királyi hercegi címmel és egyéb VIP-faktorokkal bíró ember vírus-érintettségének). Nem kerülhetjük el a szemléletváltást. Mondhatni, beleverik az orrunkat a tananyagba.

Meg kell tehát tanulnunk olyan megoldásokat keresni, találni, kidolgozni, amelyek nem csupán egy-egy csoport számára kínálnak megoldást – adott esetben mások kárára –, hanem össz-emberiség szintjén is működőképesnek bizonyulnak. Ez valami teljesen új… de nincs más út. Eddig játszottuk a „minden más”-t, most már „vége a gyereknapnak” és az emberiség beült egy nagy, közös érettségi vizsgára. Ja, részeredmények sem lesznek, csak egy nagy közös eredmény. Együtt bukhatunk el – vagy együtt léphetünk magasabb osztályba. Ne feledjük: akkor is képesnek kell maradni az „együtt”-re, amikor a vizsgának vége!

 

Nyitókép: Jordan_Singh, Pixabay

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

13 − 2 =

hirdetés