Jön a vakáció. Két és fél hónap zsonglőrködés az idővel. Szülői dilemmák a pszichológus szemével
Hová tegyem nyáron a gyerekemet? – kedves szülőtársam eljött az ideje, hogy őszintén átgondoljuk ezt a kérdést. Két és fél hónap – akár a kötélen táncolás, zsonglőrködés az idővel. Lássuk be, ha nincs falusi nagymama, akkor kész logisztika és pénztárca-nyitogatás a nyár.
Nagyon nehéz átállni a nyári időszámításra, hiszen szeptembertől elsejétől június 15-éig, ha éppen nem beteg a gyerek, működőképes az életünk, de a nyár, minden szempontból speciális időszak. Ugyebár nekünk, szülőknek mégis csak van egy felnőtt, dolgozó énünk, ha csak nem lettünk pedagógusok, és van egy hosszú nyári szünetünk. Ez van.
A táborok, mint gyerekmegőrzők, pedig drágák, hiszen ilyen-olyan, kézműves, lovagolós, ügyeskedős, nyelvi táborokról van szó. Az pedig nem olcsó mulatság. Egész iparág épült a gyermekek nyári elhelyezésére. Régen is voltak táborok, de most mindegyik az élménycentrikusságot hirdeti. És igen, a legtöbb meg is adja. Van, amit az önkormányzat biztosít, de van olyan nyelvi tábor anyanyelvi környezetben, amiért félmillió forintot is fizethetünk. A táborokban a mozgásra, sportra nagy figyelmet fektetnek a szervezők és talán az is pozitív érv lehet, hogy a gyerkőc addig sem otthon ül a tévé vagy számítógép előtt és tolja magába a chipset.
Azt azért szeretném kihangsúlyozni, hogy a gyereknek igénye van a társaságra és programokra. Ezt a táborok természetesen a megőrzésen kívül biztosítják. Ezen belül persze ún. ott alvós és napközis tábor.
A kisebb, óvodáskorú gyereknek azonban mégis csak arra van szüksége, hogy velünk legyen minél többet. A kisiskolásnál, kötődési igényétől függően, már meg lehet próbálni az ott alvós táborokat, de még nekik is igényük van arra, hogy odabújjanak a szüleikhez esténként. Jó gyakorlóterep mindannyiunk számára, hogyan boldogulnak nélkülünk, de amíg nem bírnak ki így egy teljes hetet, ideálisabb megoldás a hazajárós, napközis tábor, ahol nem kell ott aludni, mégis az egész napot kellemesen tölthetik el.
A nagyoknak természetes igénye már az ott alvós, anyáékról leválós tábor. Az aggódó szülőknek és bizonytalan gyermekeiknek kifejezetten jót tehet egy lelki mélyvízként is felfogható tábor. Jó edzés tud lenni, az önállóság érzését bontja ki a gyermekben. Itt többet tapasztalhat, tudhat meg saját magáról és a társairól, a társas viselkedés szabályairól és hogyanjáról.
Ezen felül érdemes megfontolni, hogy nagy spektrumú-e a korosztály vagy inkább heterogén. Én úgy vélem, hogy az azonos korosztályt egy táborvezetőnek is könnyebb koordinálni, az esetleges konfliktusokat kezelni. Ha túl nagy a korosztályi eltérés, előfordulhat, hogy a nagyobbak cikizik, terrorizálják a kisebbeket.
Ismeretlen táborba pedig megnyugtatóbb a gyermeket nem egyedül, hanem a testvérével vagy egy jó barátjával küldeni: hogy legyen a közelében valaki, akiben megbízhat, aki ismerős neki.
Ha az egész nyarát betáblázzuk, azzal élményt adunk, de együttlétet nem. Pedig erre minden gyereknek szüksége van. Sőt, a táborok közötti hetekben pedig hadd szeressen otthon, együtt lenni. Nem győzőm hangsúlyozni, hogy
mi tanítjuk meg a gyerekeinknek az otthon szeretetét. Az otthon nem csak egy hely, ahová esténként aludni megyünk! Az együttlét később hozza meg a gyümölcsét: minket igazol, ha nagy gyerekként szeret hozzánk hazajönni. Illetve megtanítja majd a saját gyerekének is az otthon szeretetét.
Ha mégis ki tudunk akár több részletben szakítani a munkás életünkből közös nyaralást, az legyen mindenkinek jó. Ne csak egy megoldás legyen az idő eltöltésére, hanem olyan helyszínt válasszunk lehetőleg, ahol és amiben mindenki megtalálja a maga érdeklődési körének megfelelő programokat. Ha csak horgásztó partjára megyünk, ugye az csak esetleg apának jó. Egy hét, tíz nap együtt töltött idő, ha nem vagyunk egymáshoz szokva és nem vágyunk eléggé egymásra, akár katasztrofálisan is elsülhet.
Nem túlélnünk kell a nyaralást, hanem megélni! Próbáljunk meg mindet megtenni annak érdekében, hogy ne csak nyaraltassuk a gyerekünket, hanem magunk is nyaraljunk, töltődjünk.
Kalandos felnőtté válásomat színészként kezdtem, majd pedig az élet szelíd terelgetései mentén tanultam természetgyógyászatot, feng shui-t, reikit, pszichológiát, gyermek- és felnőtt drámát , schüssler só- és homeopátiás tudományokat… sok mindent. Leginkább megtanított az úton levésre, és hogy segítőnek születtem le ebben az életben. Tanulni és átadni ami bennem összeállt . Mindenben a holisztikus személetet keresem, az összefüggéseket. Hermész triszmegisztosz szavaival élve: ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd. Ez életem vezérfonala. Keresni a kapcsolatot az égiekhez, az Istenhez. Isten nem köthető valláshoz, számomra mindennek az eredője és működtetője. Szakmaiságomon túl édesanyaként is az intuícióm és hitem vezet el a megoldásokhoz.
