Évek óta nem láthattam a saját fiamat. Hogyan tovább válás után?
„Menj a picsába!!!!! Elegem van belőled, hülye seggfej!! A fiad már nem is emleget! Elégettük az összes fényképedet! Nem jelentesz a számunkra semmit!! Vedd végre tudomásul, hogy én, mint az Anyja vagyok jogosult Ágostont bárhová elvinni, és neked semmi beleszólásod nincs ezekbe a dolgokba! Húzz a francba!!!! Nem fogom odaadni, csak csendben lehetsz és pont!!!!!!!!!!!!!! Elegem van az elszámoltatásokból, régen nincs semmihez jogod és közöd sem!!!”
Válás utáni hangnem, egy jónak induló kapcsolat végén…
Zsolt kisfia egy három hónapja tartó viszonyban fogant, de ha már jött, Zsolt szeretettel fogadta. 35 éves volt ekkor, természetesen elvette Ágit és teljes lelki békével készülődött az apaságra. Azt érezte, hogy szereti a vele egyidős lányt, aki tanult volt, intelligens, és egy biztosító társaság munkatársaként dolgozott.
A történetük innentől kezdve (sajnos) tipikus fordulatot vett. Két ember, „aki benne van a korban, és már nem kapkodhat”, nincs idejük valóban megismerni egymást, és jön a gyerek. És jött a rideg felébredés is. Hogy Ági közel sem az a kedves lány, akinek eleinte tűnt, hanem házsártos, lusta, konok, és imád gyűlölködni. És Zsolt nem az a béketűrő, mindenre rávehető papucs, akivé az asszony formálni akarta őt. Négy éven át gyötörték egymást, azután elváltak.
A szétköltözés után kezdődött Zsolt pokoljárása: egyszerűen nem láthatta a kisfiát. Eleinte el sem hitte, hogy hányféle módon tudja Ági kijátszani a megbeszélt találkozókat, és az is megrendítette, hogy ez a valaha értelmesnek látszó nő milyen primitív gyűlölethadjáratot indít ellene. Végül ügyvédhez fordult, hogy papírforma szerint rendezhesse a láthatást. Ági „ellenlépése” erre az volt, hogy bírósági eljárást kezdett: kizárólagos felügyeletet akart. Zsolt kapkodta a levegőt, mikor rájött, hogy egy gyerek elhelyezési per kellős közepébe csöppent, és hogy harcolnia kell azért az alapvető jogáért, hogy megölelhesse a vér szerinti gyerekét.
Az ügyvéd nyitókérdése Zsolt felé az volt, hogy milyen erős gyomra van az eljáráshoz. Mert ha nem hajlandó a fiáért az Ági féle gusztustalan eszközökkel harcolni, akkor nincs semmi esélye. A rideg magyar valóság az, hogy vagy belemegy „a ragacsos, nyúlós, undorító iszapbirkózásba, vagy sosem jut hozzá a fiához”. Merthogy az ilyen háborúban nem a jobbik fél, hanem az elszántabb harcos győz…
Mire szánta el magát Zsolt? Kész-e arra, hogy lejárassa Ágit? Kész-e a bíróság elé vinni a váláshoz vezető tényeket? Hogy Ági a terhessége legelején felmondott, és semmivel nem járult hozzá a háztartáshoz. Hogy úgy ráncigálta magával a csecsemő Ágostont, mint egy csomagot, és volt olyan, hogy a hordozóban fekvő babát beadta a ruhatárba. Hogy barátnőjének kuncogva lobogtatta a kifizetetlen számlákat, majd elment egy 20 ezres kabátot venni. Hogy a kudarcos, soha be nem fejezett multilevel marketinges kísérletei miatt Zsolttal újabb és újabb kölcsönt vetetett fel, és hogy amíg a férfi két állásban gürcölt a pénz miatt, ő gyakorlatilag a nappaliban élte az életét a tv előtt, mellén Ágostonnal.
Zsolt gyomra forgott ettől a műfajtól, de mivel több, mint fél éve nem látta a kisfiát, igent mondott bármire. Arra gondolt, hogyha passzolná az eljárást, akkor hogy nézne a fia szemébe. Mit fog Ágostonnak mondani? Hogy nem volt kedve megoldani a sorsát, mert hányingere volt az anyjától?
A kétely akkor zárult le Zsoltban végleg, amikor Ágoston óvónője hajlandó volt egyszer találkozni vele, és mesélt a kicsiről. A hallottak sokkolták a férfit… Ágoston az óvodában szorongó, zárkózott, megközelíthetetlen, megnyithatatlan, harap, verekszik, és elképesztő mértékű szorulásos problémái vannak. „A válás után orvost és pszichológust igénylő mértékű testi és viselkedési zavarai lettek.”
A bírósági eljárás a következő évben sehogy nem haladt, mivel a magyar jogszolgáltatás „úgy lelketlen és vacak, ahogy van.” Volt, hogy 9 hónap is eltelt két tárgyalás között, mert Ági ügyesen el-elcsúsztatgatta az elrendelt környezettanulmány és a pszichológiai vizsgálat időpontjait. Vagy a kitűzött tárgyalási napon, „az idézés ellenére sem jelent meg”.
A neki szánt kérdésekre – hogy miért tartja teljesen elzárva Ágostont Zsolttól, hogy miért hazudja azt, hogy nem kapja meg a gyerektartást, miért állítja, hogy volt férje indulatos, veszélyes ember, kőszívű apa, aki sosem szerette a gyermekét, sosem látogatja, és valójában már a foganásakor megtagadta őt – az ügyvédje persze nem tudott az asszony helyett válaszolni. Majd kénytelen volt jegyzőkönyvbe mondani azt is: hisztériás és irracionális viselkedése miatt nem tud Ágival ő maga sem beszélni.
Zsolt ügyvédje csak azzal tudta biztatni ilyenkor a kliensét, hogy őrizze meg a hivatali eljárás valamennyi dokumentumát, hogyha felnőtt korában Ágoston esetleg előkerül, akkor meg tudja neki mutatni, hogy apaként a végsőkig harcolt érte…
Végül Zsolt nyomozót fogadott. Minden lehető módon fel akart készülni a bírósági eljárás lezárására.
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.