Évek óta nem láthattam a saját fiamat. Zsolt történetének második része

Zsolt a válását követő szétköltözés óta nem láthatta a kisfiát. Történetét az előző héten ott fejeztem be, hogy a férfi az elhúzódó bírósági eljárás második évében nyomozót fogadott, hátha sikerül kimozdulni a holtpontról. A nyomozó anyagát olvasva az eddig tudottakhoz képest is rémdráma bontakozott ki az apa lelki szemei előtt.

„A gyermek édesanyja képtelen egy pillanatra is meglenni egyedül, folyton lohol, vásárlókörutazik, vagy szomszédol. A gyermek halálosan el van hanyagolva, mert anyja rendszeresen lepasszolja, vagy a lakásba bezárja… A közvetlen szomszédok között beszédtéma, hogy egy ilyen nőnek nem való gyerek! Albérletében dobozokból él, a gyerekneveléshez a legkevésbé sem méltó módon, és büszkén meséli, hogy az 5 éves fiát még mindig szoptatja, és a mellén altatja el. Rendezetlen adósságai, és folyton megromló emberi kapcsolatai miatt az asszony 3-4 havonta vált albérletet és óvodát. Fontosabb neki az, hogy volt férje ne bukkanhasson rájuk, minthogy a kis fiú életébe állandóságot, és érzelmi biztonságot teremtsen.”

Zsolt ép ésszel nem tudta felfogni, hogy az a nő, aki hozzáment feleségül, aki ölelkezett vele, aki gyermeket szült neki, hogy válhatott olyan szörnyeteggé, akinek a gyűlölködés az életcélja. Nem gondol bele, hogy milyen jövőt ágyaz meg a fiának ezzel a légkörrel?! Hisz Ágostonnak is komoly feladatot jelenthetett túljutni a váláson! Hogy képes ezt Ági megnehezíteni a kicsi számára azzal, hogy még el is tiltja az apjától?! Ágoston gyerekkorának nem arról kéne szólnia, hogy az anyja érzelmi támasza és háborújának eszköze legyen.

Sajnos, a bíróság minden felsorakoztatott tény ellenére az anyánál hagyta a kisfiút. Még a közös felügyeletet sem szavazta meg (azaz óvoda, iskola, orvos, költözés témában minden Ági hatáskörében maradt úgy, hogy Zsolt bele sem szólhatott). A szakértő pszichiáter egy 20 perces beszélgetés alapján megállapította, hogy „Ági teátrális megnyilvánulásokra hajlamos, de az indulatai a válás természetes következményei. Van még rajta kívül sok ilyen…” A bíró nő pedig szóban utasította az anyát, hogy legyen nagyobb felelősséggel a gyereke sorsa iránt, tegye lehetővé a láthatást, és tájékoztassa az apát is az életük változásairól. Pont.

Zsolt összetört, és az ügyvédje sem biztatta: „a gyerekvédelmi rendszer egy kalap szar, bár van néhány megszállott gyerekvédő, akik ha jelzést kapnának a kisfiú ovijából, hogy gond van, talán megmozdulnának. És van néhány olyan alapítvány, ahol harcos amazonok védik a gyerekek jogait, őket is az anyára lehetne uszítani. És végül van a legdurvább megoldás, a média ereje – amikor már semmi nem használ. Meg kellene szólalnia Zsoltnak, az óvó néniknek, a szomszédoknak, meg persze Ágostont is meg kellene mutatni. Ez elég gyomorkavaró, de erre a hiú, hisztériás nőre talán hatással lehetne.”

A férfi ezt nem vállalta, és még egy évig meddő harcot folytatott a gyermekvédelemnél. Tanúkkal bizonyította, hogy a megbeszélt időpontokban sem láthatja Ágostont – erre Ági vagy virított egy orvosi igazolást, vagy benyelte a kirótt pénzbírságot. Nem változott semmi.

Aztán jött egy e-mail Ágitól: elment Angliába dolgozni, és vitte Ágostont is. Ennek négy éve…

Amikor Zsolt eljött hozzám, bele volt dermedve a gyászba, és a bűntudatba. Nem volt életkedve, életereje, nem találta a helyét. El sem tudta képzelni, hogy ki tudná nyitni a szívét egy újabb kapcsolatra és családra.

„Sajnos létezik diszkrimináció a férfiakkal szemben. A hazai gyakorlat az, hogy igazi mérlegelés nélkül az anyánál helyezik el a gyerekeket. Egy nő lehet kudarcos a házasságában, mégsem kérdőjelezik meg az anyai képességeit, az apáknak viszont aránytalanul sokat kell küzdenie a gyerekért. Ha az egyik szülő megnehezíti a gyerek kapcsolattartását a másik szülővel, akkor nemcsak a másik szülő jogait sérti meg, hanem a gyerekét is. A különélő szülővel való kapcsolattartás joga olyan gyerekjog, amit az ENSZ Gyermekjogi egyezménye a válással kapcsolatban külön is nevesít.” (Idézet Dr. Gyurkó Szilviától, a Rám is gondoljatok – a gyermekközpontú válás lépései című könyv szerzőjétől.)

 

Bíró Rita

1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.

Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.