Valóságon innen, szlogenen túl
Másfél méternyi távolságra állunk egymástól az utcán, várjuk, hogy sorra kerüljünk. Kisfiam elkísért a közeli pékségbe, hogy segítsen megvenni a reggeli kakaós csigáját. Finom, krémes, nagyon szereti, néha megengedem neki ezt a kis kilengést. Egy szürreális tavasz után beköszöntött a nyár, június van. A fejemben cikáznak a gondolatok napi, heti teendőkről, a nyári programokról, szinte mindent újra kell tervezni…
Araszolunk a bejárat felé, a kis üzletben legfeljebb két vásárló tartózkodhat. Megkönnyebbülés, amikor végre bejutunk. Vizslatom az árut, látom, hogy az eladó morcos, feszült, csípős megjegyzésekkel traktálja a mellettem álló vevőt. Türelmetlenül türelemre inti: egyszerre csak egy vevőt tud kiszolgálni, különben is, ha nem látná, a csokis croissant elfogyott.
A vásárló erre távozik, de már jön is a következő. Az eladó felcsattan: uram, kötelező a maszk! A férfi valószínűleg otthon felejtette vagy nem veszi már komolyan az egészet. Válaszul a szája elé húzza vörös pólóját, murisan néz ki, kilátszik a hasa, dafke nem hagyja el a helyiséget. Az eladó duzzog – mi mást tehetne?
Kérek egy kakaós csigát, három kiflit, fizetek, távozunk.
Itthon a fiam szertartásosan kicsomagolja a kakaós csigáját. Nézegeti a papírzacskót, amiben kapta. Szótagolva olvasni kezd:
„Szív-vel süt-jük, sze-re-tet-tel ad-juk.”
– Nem igaz, nem szeretettel adják.
C’est la vie. Mindenkinek lehetnek rossz napjai. A szívmelengető szlogenek ritkán csengnek egybe a valósággal.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
