Vekerdy. Az újra kiadott interjúkötet a legendás pszichológusnak állít emléket

Közel húsz év után újra megjelent a Vekerdy Tamással készült egyetlen interjúkötet, melyben a 2019-ben elhunyt gyermekpszichológus, író – sokak számára „csak” tanár úr – az ő utánozhatatlan stílusában vall önmagáról, nagy találkozásairól, élete fordulópontjairól, pályája nehéz és örömteli pillanatairól.

Feltárja családja furcsaságait, kettős származását, élete bonyodalmait, történelemhez, hagyományhoz való viszonyát. Mesél felemelő és gyötrelmes iskolai élményeiről, a sokat bírált és a szerinte gyerekgyilkos magyar állami iskoláról és a Waldorf-iskola mindennapjairól. Megtudhatjuk, mit jelentett számára a művészet, ezen belül is a színház, amelyet különösen szeretett és értett, a hit, a transzcendencia, és hogy milyennek látta az elmúlt évszázad magyar világát.

A Jámbor Judittal folytatott beszélgetés olyan élethűen adja vissza Vekerdy személyiségét, eredeti gondolkodását, mélységes emberségét, hatalmas műveltségét és nagyszerű humorát, hogy olvasás közben szinte hallhatjuk a hangját, és képzeletben ott ülhetünk kettejük között, élvezve a szórakoztató, pompás társaságot. 

***

Vekerdy életének meghatározó mozzanatairól mesél, azzal a nyíltsággal és karakánsággal, amiért nagyon lehetett szeretni őt. Nem kertel, egyenes; meglátásaival még most is könnyen lehet azonosulni. Vele vagyunk olvasás közben. A VI. fejezetben fejti ki véleményét az iskolarendszerről vallott „rendszerkritikus” nézeteiről. A gyermekközpontú pedagógia híve volt haláláig.

Vekerdy gyermekorvosnak készült, jogot végzett, végül pszichológus, író lett. Az irodalom, az írás volt az ő külön bejáratú terápiás „közege”.

„Az iskola engem gyermekorvosi indíttatásomnál fogva rendkívül vonzott, mint egy hely, ahol betegítik a gyerekeket, és ami ellen valamit tenni kéne.”

Pszichológusként eszmélt rá arra, hogy „milyen rémesek az iskolák”. Vehemensen kiállt a nyilvánosság elé a hagyományosnak nevezhető iskolarendszer bírálójaként, pedig sokszor kikapott ezért. Az Iskolafejlesztési Központba a sors különös kegye által került – idézi fel -, első komolyabb tudományos publikációját ekkoriban adta közre „Pszichológiai szempontok érvényesülése az iskolázás alapozó szakaszában” címmel. Magát botcsinálta kutatónak tartotta, ezen elemző munkáját ironikusan véleményezte: „gyönyörű címe van”. Később könyv formájában is megjelent.

Az olvasókönyveket vesézte ki. „Nekiültem, és végigolvastam ezeket az olvasókönyveket, majd kommentáltam a teljesen hülye olvasmányokat. Miért és hogyan hülyék, miért hazudnak, ha klasszikust idéznek, mit hagynak ki belőle, vajon miért hagyják ki, hol van benne elírás, félreértés, sajtóhiba, ami nem túl előnyös egy nyelvre tanító olvasókönyvben…” Kértek tőle még egy tanulmányt, amiben kifejtette, miért kudarcos a magyar iskola, miért nem tanít meg tisztességesen írni, olvasni, miért „gyerek nélkül” elgondoltak a tantervek, melyek címük ellenére csak az oktatásra gondolnak, a nevelésre nem.

Vekerdy Tamás az egyik, embertanilag, fejlődés(lélek)tanilag totálisan kidolgozott és mindmáig jó megoldást a Waldorf-pedagógiában találta meg, amely „tényleg az emberből, a gyerek nagyon gyorsan alakuló fejlődéséből, testi-lelki-szellemi szükségleteiből kiinduló koncepció”. 

A gyerekközpontúság – Vekerdy értelmezésében is – gyerekismeretet jelent, nem csak azt, hogy „szeretem a gyerekeket, bár ez önmagában nem árt”. A szeretet a megismerés útja. 

„Az életben való beválást nem az határozza meg, amit az iskolában megtanultunk, de még csak nem is az értelmi intelligencia. (…) Mi határozza meg? Az érzelmi intelligencia, az EQ. Az érzelmi intelligencia az érzelmi biztonságban gyökerezik, amelyet a család, az óvoda és az alsó tagozat kellene, hogy megadjon a gyerekeknek, és a szabad játékban, a mesehallgatásban, majd a művészetekben fejlődik. (…) A tananyag 75%-át az eminens is garantáltan öt év alatt elfelejti, ha nem használja rendszeresen, míg viszont a művészetek valóban az életre készítenek fel, az érzelmi intelligenciát fejlesztik.” 

Az alternatív iskolák mindig arra kíváncsiak – fejti ki Vekerdy -, hogy mit tud egy gyerek, nem pedig arra, hogy mit nem tud – és ez óriási serkentőerő. A szorongás visszafogja a teljesítményt.

A pedagógusokkal kapcsolatosan pedig azt hangsúlyozza, hogy a pedagógia nem tudomány, hanem művészet, nevelésművészet. A pedagógusnak embertant, fejlődéstant, fejlődéslélektant kell tanulnia, és ezeket meditatív módon kell megforgatnia magában. 

„A magban ott él a növény, ám ahhoz, hogy kibontakozzon belőle, meg kell kapnia az esőt, a napfényt, a talajt, ugyanít kell az ide leszületett vagy megszületett embernek megkapnia a kedvező környezetet, hogy elő tudja hozni magából azt, amit hozott magával.”

 

Az iskoláról, oktatásról vallott gondolatainak egy fejeztet szántak a szerkesztők, a tanár úr ezen kívül még számos (érdekes) témáról fejti ki a meglátásait: hit, művészetek, társadalmi, kulturális tradíciók, transzcendencia stb.

A 272 oldalas, keménytáblás könyv részben korlenyomat, részben pedig méltó memoár egy meghatározó gondolkodó életéről, hitvallásáról. Szerintünk helye van a könyvespolcon.

 

Cikkünk megjelenésének időpontjában – 2021. szeptember 27. – 25%-os kedvezménnyel rendelhető meg a Nyitott Akadémia weboldalán.

 

Ymon

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tíz + 19 =

hirdetés