„Elvetéltél? Biztos nem akartad a gyereket!” Hogyan működik valójában a nőiség lelki háttere? Pszichológust kérdeztünk

Korábban arról írt kolléganőnk, Virág, hogy milyen reakciókkal találkozott az endometriózis kapcsán. Egy alkalommal azt találta neki mondani egy lelki tanácsadó – vagy valami hasonló -, hogy ez „azért van, mert nem szeretsz nő lenni”. Ennek kapcsán merült fel bennem egy emlék. Az első gyerekem ugyanis halva született, pontosabban a kiírt időpont előtt két héttel vesztette életét a hasamban, utána derült ki, hogy nagyon vékony volt a köldökzsinór.

Sok gyerek születik meg így is egészségesen, esetünkben nem így történt. Utána, ahogy bolyongtam sokáig a világban, egy ilyen folyamatos, nemcsak lelki, de fizikai hiányérzettel is, hogy nincs se bennem, se a karomban a gyerek, egy barátnőmmel egy felkapott teázóban találkoztunk, ahol véletlenül éppen ingyenes asztrológiai tanácsadás folyt. Persze, bármivel találkoztam az életben akkoriban, mindig csak arra kérdésre kerestem a választ: miért? Megkérdeztem, a csillagok állása mit mutathatott aznap, mi történhetett, mit ír nekem a sorsom erről az egészről. A válaszra nem igazán emlékszem, az derült ki, hogy semmi különös negatívumra nem számíthattam aznap, de az asztrológus azt mondta nekem:

ha vele történt volna ez, ő elgondolkodna, tényleg akarta-e azt a gyereket, nem volt-e benne valami elutasítás.

Nem maradt bennem rossz érzés ezzel kapcsolatban, ilyenkor nem szoktam vitába szállni, én ilyenkor gyorsan odébbállok. Az illető egy fiatal nő volt, nyilván az elején volt még annak, aminek én a közepén, talán kicsit olyan típusú ember lehetett, aki nagyon sok mindent nem ért az életében, ami körülötte vagy benne zajlik, talán el is utasít egyértelmű magyarázatokat, és ezért a válaszokat valahogy máshogy próbálja meg keresni, ezotériában vagy olyan, sokak által rosszul használt, hiányosan ismert tudományokban, mint az asztrológia vagy a pszichológia.

Félreértés ne essék, ha egy nővel ilyesmi történik, kisebb vagy nagyobb bűntudattal fog küzdeni. Felmerül benne, hogy valamit ő rontott el, nem akarta eléggé vagy túlságosan akarta, és még ezeregy lelki és fizikai okot fel tud sorolni. Ezért jó tanács ilyen helyzetekre: soha nem mondunk semmi hasonlót egy nőnek, akivel ez történt. És tudom, a legtöbb, amit ilyenkor mondhatnánk, és a legjobb, ami vele még történhet az életben, hogy lesz egészséges gyereke, több is, de ne mondjuk ezt se. Ő azt a gyereket megszerette. Legjobb, ha nem mondunk semmit, mert minden szó visszhangot ver, inkább hallgassuk meg, sokszor, hagyjuk sírni, vigyük magunkkal ide-oda, amikor éppen nincs vele a férje, csak az idő segít.

Szóval, az ember feldolgozza az eseményeket, él boldogan, rájön, hogy tud születni gyerek simán is, hogy racionálisan ez az egész biztosan nem lehet az ő hibája, de valójában élete végéig eszébe fognak jutni azok a pontok, amikben másként kellett volna cselekednie. Nem is bűntudatból fakad ez, inkább egy örökké tartó, természetes vágyból, hogy mi lett volna ha másként alakul valami. És mivel benne volt a gyerek, az összes verzió, ami másképp lehetett volna, őhozzá kötődik: ha aznap nem borotválom meg a lábam (biztosan elzártam a köldökzsinórt, ahogy lehajoltam), talán túl sok vegyszert használtunk a nagytakarításhoz, keveset aludtam, nem kellett volna néha kólát innom stb.

Ezer dolog van, és hiába túrja fel a netet az ember, aztán megy egy egész listával az orvoshoz, aki pontról pontra cáfolja meg az ötleteit, szinte kiröhögi, ha lenne kedve röhögni ilyen helyzetben, hiába ismer az ember ezer nőt, aki ezer dolgot csinált vagy nem csinált a terhessége alatt, és a gyerekének semmi baja sem lett, az egésznek a vége úgyis az, hogy ezek a dolgok néha felszínre kerülnek a lent kavargó mélyből. Éjszaka, ha nem tudunk aludni, vagy egy nagyon unalmas megbeszélésen veszünk részt, vagy csak játsszunk a gyerekünkkel és eszünkbe jut a másik, aki máshol van: hogy mégis, tulajdonképpen véve, mit a fenét rontottunk el, hogy ilyen természetes dolog ennyire nem sikerült. S persze benne van ebben a hibakeresésben az is, hogy oké, ha legközelebb mindezt nem teszem meg, akkor biztosan rendben lesz minden. Nehéz elfogadni, hogy ilyen megtörténik néha, és nem lehet ellene tenni a világon semmit.

Ugyanakkor, Lux Elvira híressé vált arról, hogy olyan funkcionálisan meddő nőket gyógyított meg annak idején, akik valójában féltek a gyerekvállalástól. Számít a testi tünetek lelki háttere, az is, ha titokban nem akarod a gyereked, és az is, ha túlságosan rágörcsölsz. S közben mégis születnek nem kívánt gyerekek, akiket aztán árvaházba adnak. Szóval, nehéz ebben a kavalkádban rendet tenni, ezért megkérdeztünk egy szakértőt.

– Erős leegyszerűsítése bonyolult lelki folyamatoknak, ha azt gondoljuk, hogy a vetélés mögött az anyaság elutasítása, a női bajok mögött a nőiség elutasítása áll

– mondja Soponyai Nagy Krisztina, a GyereBaba Program pszichológusa. – Mindig egyedi esetekről és okokról van szó. Van olyan is természetesen, hogy valaki tudatosan szeretne gyereket, de mélyen belül elutasítja. Hathatnak mélyre temetett félelmek is, például egy konkrét páciensemnél a családban többször gyerekhalál történt, és hölgy az érezte valójában, hogy halálra nem akar gyereket szülni a világra. És ha egy várandósság vagy egy élet megszakad, annak környezeti, fiziológiai magyarázata is bőven lehet, érdemes a hátteret komplexitásában nézni. Manapság túlságosan korán tudomást szerzünk a terhességről, amelynek megszakadása lehet természetes kiválasztódási folyamat is például genetikai hiba esetén. A veszteség tudata különösen nem segít azokban a helyzetekben, amikor régóta várnak babára, és újabb sikertelenségként élik meg a ezt a „majdnem” fogantatást. A régebbi időkben sokszor a spontán vetéléseket – a modern képalkotó- és vizsgálati eljárások híján – észre sem vették a nők.

A szakértő szerint az egyértelmű összefüggés, hogy a stressz hat a hormonrendszerre, az pedig közvetlenül hat a termékenységre és a női működésre. Duplán terheli stressz azokat a párokat, akiknél termékenységi probléma van, a mindennapi élet stresszhelyzetein túl a párkapcsolati feszültségeket, a család hozzáállásából és a lombikbébi-programból adódó nehézségeket is kezelniük kell.

– Számos nőgyógyászati betegség vagy termékenységgel kapcsolatos tünet, diagnózis mögött állhatnak lelki folyamatok, például PCOS, korai menopauza. De ez jó hír is, hiszen így lehet változtatni azon, ami véglegesnek tűnik. Van úgy, hogy a terápia során a kimerülőnek hitt petefészkek is elkezdenek másként működni, vagy felszívódik a ciszta, ami egyébként műtétre várt. Volt olyan eset, amikor a bántalmazás állt mint lelki ok a kórkép hátterében, a közös munka során fény derült arra, hogy kliensem tudattalanul nem akarta kitenni a saját gyerekét az abúzus lehetőségének, ezért zárta le idő előtt a női működését, de szerencsére csak időlegesen.

Nagyon fontos mindig holisztikusan vizsgálni az embert, úgy közelíteni a megoldáshoz, hogy a tünetek valójában „üzenetek”. Meg kell nézni, mi állhat a háttérben, és ha a lelki egyensúly helyreállítására törekszünk, a problémák könnyebben kezelhetőek – vallja a szakértő, aki szerint nincsenek egyértelmű és általános érvényű megfeleltetések arra vonatkozóan, hogy adott tünet mit jelent és mi van a testi működés hátterében. A pszichoszomatika jóval bonyolultabb ennél. Éppen ezért óvakodni kell az olyan kijelentésektől, „ha elvetélsz, biztos nem akarsz gyereket”, mert fordított hatást érhetünk el velük, még egy stresszfaktorral terheljük az illetőt.

– Szerintem minimum háromszereplős egy ilyen történet, benne van az apa és a baba is, az ő irányukból nézve is el kell jönnie a születés idejének – állítja Soponyai-Nagy Krisztina.

– A kudarc terhét nem feltétlenül kell az anyára rakni, bár a nők sokszor ezt készséggel magukra vállalják. Gyakran tapasztalom, hogy konokul kutatjuk az okokat, többek között azt is, hogy miért nem érkezik meg a várva várt baba, de ez többnyire évekkel később válik világossá .

Fehérváry Krisztina

Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő

Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.