Viszlát 2018, helló 2019! Vállald, aki vagy. Lásd, aki vagy. Értsd, miért tartasz ott, ahol. Tudd, hogy hova szeretnél eljutni
2018 számmisztikai értelemben 2-es év volt, az új kezdeteket jelölő 1-es (2017 év) után az „együttműködés és egyensúly” időszaka. Vagyis ez az év szolgált arra, hogy a „magányos” 1-es után észrevegyük, hogy mások is vannak körülöttünk, hogy megtanuljunk „többes számban ragozni”. Ha bővebben érdekel, Major Virág rövid numerológiai évelemzését itt találod >>
Pár nap, és elbúcsúzunk 2018-tól. Mit adott, mit vett el? Hullámhegyek, hullámvölgyek jellemezték? Bizonytalanság vagy stabilitás, fejlődés vagy stagnálás, visszaesés vagy növekedés? Mit változtatott meg benned? Egyáltalán: történt-e valami érdemleges az előző évekhez képest?
Érdemes végiggondolnod ezt – minden év hagy lenyomatot bennünk, egy-egy meghatározó, sorsfordító esemény szintjén bizonyosan. Mi magunk is változunk évről évre; van, hogy ezek a változások kevésbé szembeötlőek, nem évzáráskor, évkezdéskor válnak nyilvánvalóvá, esetleg évek is eltelnek a felismerésig:
„nem az az ember vagyok, aki voltam”.
Kívánom, hogy minden ilyen jellegű felismerés hálát hívjon elő belőled – ez azt jelenti, hogy pozitív előjellel meghaladtad korábbi önmagad. Hiszem, hogy ez az egyik fontos feladatunk és célunk az életben: (szellemi) szinteket ugrani, ledönteni a saját korlátainkat. Azokat, amelyeket gyengeségek, rossz tapasztalatok, meghatározóan külső hatások növesztenek bennünk. A belső korlátok feszegetése mindig együtt jár a külső korlátok feszegetésével, elszántság, vasakarat, kitartás kell hozzá… Ezek olyan minőségek, melyeket nem kapunk készen, meg kell dolgoznunk értük.
Bárminemű érdemi változás önmagad megerősítésével kezdődhet el. Vállalnod kell azt, aki vagy. Látnod kell, azt, aki vagy. Értened kell, miért tartasz ott, ahol. Tudnod kell, hova szeretnél eljutni, mit akarsz kihozni magadból.
Ezen az úton mindenkivel épp csak annyira kell foglalkoznod, hogy ne sértsd a határait. Épp csak annyira legyél megalkuvó, amennyire az adott közösségben, helyzetben szükséges és főleg mások érdekében – ez fontos kitétel. Egyébként pedig jogod van önmagad lenni. Az egyetlen morális törvény, amire figyelni kell: ne árts senkinek! Sem szóval, sem tettel. Haladó szinten: még gondolattal sem!
Legyél boldog, egészséges, hozd ki magadból a legjobbat 2019-ben!

Alapító-főszerkesztő
Több mint két évtizedet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként. 2006-2012 között leginkább építészeti szakújságíróként, PR-szakemberként voltam aktív, szakmai kiadványok és rendezvények létrejöttében közreműködtem.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz: gyermekjóléti alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom. Prevenciós, edukációs foglalkozásokat tartok, érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetenciafejlesztés és készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát.