Kreatív tálalás: faragott zöldségek és gyümölcsök, melyekkel a szem is jól lakik
Angelika szebbnél szebb motívumokat képes kifaragni, ráadásul a konyhájában. A faragványok alapját ugyanis zöldségek – sárgarépa, cukkini stb. – és gyümölcsök, nyáron főleg dinnyefélék képezik. Megkértük, hogy mutassa be néhány alkotását és a technikát.
– Nagyjából két hónappal ezelőtt kezdtem zöldség- és gyümölcsfaragással foglalkozó videókat nézni a You Tube-on. Nagyon megtetszett ez a technika, ami első látásra nagyon nehéznek és bonyolultnak tűnik, de a látszat csal. Persze kell némi kézügyesség hozzá, de kellő gyakorlással elsajátítható akár az interneten keresztül is.
Eszközigénye minimális, hiszen éles kése mindenkinek van a konyhában, s persze vannak speciális kések, melyek erre a célra beszerezhetők. Én kezdésnek elővettem a kedvenc barkács szikémet, és azzal gyakoroltam. Szuper éles, most hogy megérkeztek a megrendelt kések, még mindig inkább azt használom.
A különleges hobbitechnika fenntartásokat ébreszthet, érdemes néhány gondolatban kitérni az ezzel kapcsolatos tévhitekre. Az anyagveszteség minimális, hiszen főleg a héj, illetve az az alatti rész van faragva, amit egyébként sem fogyasztanánk el. A dinnye minden esetben az asztalra kerül és megesszük faragás után.
Készíthetünk dinnyéből gyümölcskosarat, így a kivájt gyümölcshúst más gyümölcsökkel
együtt kínálhatunk a vendégeknek. Családi, baráti összejöveteleken szinte biztos a siker, ha az asztalra kerül egy gyümölcskosár, vagy más faragott gyümölcs, zöldség.
Az első nyilvánosan kitett dinnyém nyugdíjas búcsúztatóra készült a munkahelyemen.
Nekem nagyon tetszik ez a technika, feldobhatjuk vele akár a hétvégi terített asztalt egy jól sikerült darabbal.
Végezetül egy jó tanács: mindig friss alapanyaggal dolgozzunk, mert azoknak jól vágható a héja.
Angelika blogja: http://glutenmenteseniskonnyeden.blogspot.hu
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.