A Földnek csak egy pillanat…? Egy ember, egy nap: egy kiló hulladék. Abból is szemét lesz, amibe a szemetet teszed és még fizetsz is érte

hirdetés

Hetente kétszer kanyarodik felénk a kukásautó, hogy elszállítsa a társasház által kitermelt háztartási hulladékot. A lakásból relatíve hosszú lépcső vezet az udvaron át a bejáratnál elhelyezett három szelektív kukáig, és ki kell vinni a szemetet ha esik, ha fúj, mert kétnaponta megtelik a 60 literes szemetes. Előfordul, hogy megfeledkezünk a kukásautóról és a nyakunkon marad a hulladék a következő fordulóig. Három nap alatt drámaivá képes fajulni a helyzet – négy háztartásnak, két cégnek három 120 literes kültéri kuka nem elég egy hétre. Semmi extra – leképezzük a városi átlagot.

A statisztikák szerint naponta nagyjából egy kiló hulladékot gyűjtünk be azzal, hogy bevásárolunk, eszünk-iszunk, életvitelszerűen ilyen-olyan tevékenységeket folytatunk. És ez még szerény adat – az amerikaiak állítólag két kiló/fő szemetet hoznak össze naponta.

Úgy látom, hogy az emberek – főleg városlakók – nagy részét nem foglalkoztatja különösebben ez a kérdés; amint a hulladék kikerül a látóterükből, amint elgurul vele a kukásautó, nincs vele dolog, felelősség. Majd megoldják azok, akiknek ez a feladatuk, akiket ezért fizetnek.

Mintha a 4,5 milliárd éves Föld nevű bolygó egyéni szociális problémája lenne, hogy az űrből is látszanak a legnagyobb szemétlerakók; amit az emberiség utóbbi 200 éves ténykedésének köszönhet.

Hihetetlen, mivé lettünk – mennyi minden felett vagyunk képesek szemet hunyni a kényelmünk érdekében az anyatermészet kárára. Természettől elidegenedett fogyasztókká avanzsáltunk, s egészen korán „belekényszerülünk”. Egy kisgyerek 2-3 éves koráig napi szinten 4-6 eldobható pelenkát tölt meg az anyagcseretermékeivel  – ha eldobhatót kap. Hova kerülnek az elhasznált pelenkák? (Én is megvettem, én sem vagyok különb.) Tisztában van azzal a kedves szülő, hogy ezek a pelenkák több száz év alatt sem tudnak lebomlani? Lehet, hogy tudja, de a háztartásból kikerül, jön érte a kukásautó, s ezzel a gond le is van tudva. (Vajon mit fognak gondolni rólunk, erről a korról az ükunokák?)

Önmagában nonszensz, hogy a háztartási hulladékot egyszer használatos műanyag szemeteszsákokba gyűjtjük, vagyis abból is szemét lesz, amibe a szemetet tesszük, és még fizetünk is érte.

Érdemes lenne dokumentálni egy hetet, megnézni, hogy csak a napi bevásárlások alkalmával mennyi szemetet viszünk haza csomagolóanyag formájában.

garbage-bag-850874_640

Nagy visszhangja volt a médiában a 2015-ben megnyílt csomagolóanyag-mentes boltnak. A budaörsi noPack egy év működés után 2016 augusztusában bezárt. Országosan egyedülálló, szerethető kezdeményezés volt, fontos üzenettel, ám fogyasztási szokásainkkal, kényszerű (?) rögzültségeinkkel nehezen összeegyeztethető, kvázi életidegen. Már rég nem arra vagyunk kondicionálva, hogy otthonról vitt edénykébe kérjük a sárgaborsót vagy erre rendszeresített palackba, kannába méressük a tejet. Vicces lenne mindez hipermarketszinten. Amikor boltban vásárolunk, konkrétan szemetet is veszünk csomagolóanyag formájában, s ezeknek csak egy része hasznosul újra.

noPack fényképe.

Rob Greenfield környezetvédelmi aktivista 30 napig cipelte a testén az ez idő alatt begyűjtött szemetét, semmit sem dobott ki. Együtt élt, együtt mozgott a hulladékkal, bizarr látványt nyújtott. Nem tudom, hogy ezek az akciók mennyire hatásosak. A kényelemről nehéz lemondani, a szokásokat munkás megváltoztatni, széllel szemben nem lehet… A fogyasztó azt fogyasztja, amit elé tesznek. Fél siker, ha vásárlás előtt környezetvédelmi szempontok szerint is képes mérlegelni.

Érdemes egy kicsit a szemétkérdéssel foglalkozni – végiggondolni az ezzel kapcsolatos attitűdöt. Tudjuk-e okosabban, tudatosabban csinálni? Egy fecske nem csinál nyarat, de sok kicsi sokra megy. Jobban kellene szeretni ezt az öreg Földet; évmilliárdjaihoz képest az életünk csak egy pillanat. Lehetne egy szép pillanat.

Add le, ha felesleges, vidd el, ha kell! Bútorok, játékok, dísztárgyak, konyhai eszközök is gazdát cserélhetnek az újrahasznosítási központokban

Mesterházy Mónika

Életszépítők Magazin alapító-főszerkesztő

Noha írni, olvasni mindig is szerettem, nem készültem az újságírói pályára. Gyerekkoromat a zene töltötte ki (harmóniumon, orgonán játszottam), érdekeltek a művészetek. Kreatív irányultságom ellenére érettségi után úgy döntöttem, hogy hivatásos segítő leszek. A sors azonban más irányba terelt; főiskolásként egy napilap szerkesztőségében kötöttem ki, így lettem végül "médiás". Végzettségeim szerint diplomás szociális munkás, kiadványszerkesztő, újságíró, intézményi kommunikátor vagyok. A munkában igyekszem az érdeklődésemet követni. Sok minden érdekel, ezek esszenciája ölt formát az Életszépítők Magazinban.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés