Kell(ene) egy kis áramszünet időnként mindenkinek. Olvasónk története

hirdetés

Hétfő estétől szerda kora délutánig áramszolgáltatás nélkül maradtam. Épp egy Skype-beszélgetés közepébe érkezett a teljes sötétség, és mivel térerő sem volt, illetve csak esetleges, nem tudtam azonnal értesíteni a beszélgetőtársamat a helyzetről. Miután konstatáltam, hogy nem tudok tenni semmit ez ügyben, azért megírtam az SMS-eket a családomnak is, hogy ne aggódjanak, ha nem érnek el, bízva abban, ha van egy kis kósza térerő, akkor eljut hozzájuk.

Ezután elővettem a gyertyáimat, mécseseimet, és meggyújtottam őket, hiszen még túl korai volt, hogy lefeküdjek aludni, és olvastam egy ideig. Meg kellett állapítanom, hogy az ajándékbolti gyertyák ripsz-ropsz leégnek, nem túl praktikusak hosszabb áramszünet esetén. Aztán a lefekvéshez való készülődés közben eszembe jutott az egyik kedvenc könyvem, amely egy regény arról, hogy mi történne egy globális természeti katasztrófa esetén (öko-thriller a műfaja). Ebben van egy gondolat:

a villamosenergia (persze többek között) annyira elkényeztetett minket, hogy egy ilyen katasztrófa esetén nem tudnánk mihez kapni. Ebben a kétnapos áramszünetben rá kellett jönnöm, hogy ez tényleg így van.

Kedden reggel igyekeztem a közeli plázába, hogy egy telefonüzletben feltöltessem a telefonomat (hagytam majdnem teljesen lemerülni), és egy barátnőm, akivel aznap találkozóm volt, ajánlotta fel, hogy nála is tölthetek telefont. Szóval, ha sehol sincs áram, akkor tényleg meg lettem volna lőve… Nem is az volt a probléma, hogy a lámpáim nem működtek, hiszen gyertyával, mécsessel ezen tudtam segíteni, hanem az, hogy elzárva éreztem magam a külvilágtól – pontosabban azoktól, akik nem sétatávolságban voltak tőlem. Az még izgalmas és felettébb romantikus is volt, hogy gyertyafény mellett csináltam mindent.

Azért a második estére beszereztem egy zseblámpát is (amikor vettem, akkor persze még nem tudtam, hogy még aznap lesz második este, csak biztos, ami biztos alapon tettem a kosaramba, hogy legközelebb legyen). Egy csomó mécsest is beszereztem, készülve arra, hogy milyen jó lesz gyertyafényben. Az is bebizonyosodott, hogy tényleg kell a macskának egy minimális fénymennyiség ahhoz, hogy az emberi szem számára vaksötétben lásson, ugyanis szegény leesett a galérialépcsőről, hallottam, hogy nem olyan zajjal ért földet, amilyennel szokott…

Szerda délelőtt kaptam a hírt, hogy éppen a mi házunkkal van valami gikszer, nem lehet tudni, mikor lesz áram. Igen, a hűtőm (azaz a benne lévő ennivalók) érzékeny pont volt nekem is, ekkor már kb. 36 órája volt áram nélkül, ezért nem nagyon nyitogattam, hogy tartsa a hideget. Így most kinyitottam, veszettül nekiálltam sütni-főzni, hogy mentsem, ami menthető (azt hiszem, egy ideig nem kívánom a tököt), és mikor elkészültem, indultam volna a kész ételekkel az öcsémhez, mert nála volt áram. Ekkor pillantottam meg, hogy az udvarban működő autóműhelyben nagy világosság támad. Az első gondolatom mégsem az volt, hogy ujjé, van áram, hanem elcsodálkoztam, hogy micsoda technikai fejlettség van, hogy létezik az elemről működő óriásreflektor (ne kérdezzétek, honnan jött ez a gondolat), és tudnak dolgozni a műhelyben. Aztán észleltem csak, hogy nálam is zakatol a hűtő és zúg a vízmelegítő.

Szerencsére az ilyen eseteket képes vagyok kalandként felfogni. Na jó, azért egy kicsit feszült voltam, de most már van itthon elég gyertyám egy következő esetre. Emlékeim szerint eddig még sosem volt részem több napos áramszünetben – tanultam egyet s mást magamról is.

 

Szerkesztőnk és az áramszünet

Valamelyik délelőtt felrobbant az utcánkban egy trafó, három kilométeres körzetben szünetelt az áramszolgáltatás délután négyig. Az első reakcióm: nincs internet, nem tudok dolgozni, sebaj, elintézem telefonon, amit lehet. Csakhogy a mobilom teljesen le volt merülve… Gondoltam, főzök egy kávét. Mivel az elektromos kávéfőző szóba sem jöhetett, megkerestem a jó öreg kotyogót. Megtöltöttem vízzel, kávéval, s feltettem főni. Akkor esett le a tantusz: villanytűzhelyünk van, a helyzet kávéfronton is reménytelen. (Még egy instant kávét is kihívás lett volna elkészíteni.) Gondoltam, kiszaladok a boltba… Az eladó magába roskadva ül a bejáratnál. Nem tudta kinyitni a kasszát… Nagyjából itt lett vége a (munka)napnak délelőtt 10 órakor.

 

Életszépítők

Hobbiblogként cseppentem a virtuális világba 2012-ben. Sokat változtam azóta. Kitartó kis csapat áll mögöttem.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

Loading...

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás