Őrült szerelem, avagy hogyan keveredtem egy pszichopata férfi hálójába? Közkívánatra a negyedik, befejező rész

hirdetés

Az Őrült szerelem, avagy hogyan keveredtem egy pszichopata férfi hálójába? címmel megjelent olvasói történetet hosszúsága miatt három részletben adtuk közre. Többen jelezték a 3. rész után, hogy várják a történet folytatását – nem érzik befejezettnek, többekben felmerültek kérdések, kétségek is. Íme, a folytatás, ami egyúttal a befejezés is.

Továbbra sem szeretném felfedni a kilétemet, azt hiszem, ez érthető, de mindaz, amit leírtam, nem fantázia szüleménye sajnos. Megtörtént eset. Ha felidézem, még mindig megvisel, pedig évekkel ezelőtt történt. Végül csak az állásom ment rá, ami nem túl nagy veszteség ahhoz képest, hogy sokkal rosszabbul is elsülhetett volna. Hosszan tudnék írni arról, hogy az esetet követő heteket hogyan éltem meg. Elég rosszul, beletelt pár hónapba, mire azt éreztem, hogy nincs mitől félnem. (Nem mertem sötétedés után egyedül lenni, az utcán sem, vagy a lakásomba visszamenni, ilyesmik. Elköltöztem onnan a következő héten. Úrrá lett rajtam a paranoia, mi van, ha követ, ha bosszút akar állni…?) Hogy a férfiakhoz való viszonyomat hogyan befolyásolta ez a történet? Bizalmatlanabb, távolságtartóbb lettem, és rögtön felkapom a fejem a gyanúsabb jelekre… Nem mondom, hogy ez így helyes, de így működöm jelenleg.

Az internetes társkeresés nálam például szóba sem jöhetne! A virtuális térből induló románcok még rizikósabbak ilyen szempontból.

Az eset nagy tanulsága szerintem az, hogy nem tudhatjuk, kiben mi lakozik és hogy a látszat valóban sokszor csal.

Rolandnál nagyon-nagyon csalt. Annyira, hogy egy ideig hajlamos voltam az egészet magamra venni, magamat okolni: én voltam rossz lelkiállapotban, én vonzottam be, én hoztam ki belőle az őrültet… Már tudom, hogy bizonyos pszichés kórképek, bizonyos betegségek vagy akár a drogfüggőség is ugyanilyen elrettentő színeváltozásokat, állati viselkedést képesek előhívni valakiből. Roland esetében nem merült fel, hogy alkoholista vagy drogos, valamiért ezeket kizárom. (Lehet, hogy tévesen.)

Visszakanyarodva az ominózus éjszaka eseményeihez, a bécsi ámokfutásból hazaérve éjjel egy óra körül rögtön Zolihoz mentem – fent volt, a kapuban tipródott szegény egy szál fürdőköpenyben, pedig október végefelé jártunk, mint most. Zoli nem értette, hol vagyok, miért nem veszem fel a telefont, miért nem válaszolok az SMS-eire. Abban a tudatban élt, hogy hamarosan érkezem hozzá, mivel pár órával korábban üzentem meg neki SMS-ben (a soproni szálloda parkolójából, titokban), hogy megyek hozzá. Ő azt hitte, hogy Budapesten vagyok, fogalma sem volt arról, hogy este Bécsbe mentem, és onnan hazafelé tartva írtam az SMS-t. Azt hitte, valami történt velem, mert nem reagáltam a telefonjaira. Az üzenetem után gyakorlatilag folyamatosan írt, keresett, és a lakásomra is elment. Azért nem válaszoltam Zoli telefonjaira, mert nem mertem az autóban Roland előtt elővenni a készüléket. Féltékeny lett volna, és talán még nagyobb bajt csinál, hiszen úgy tudta, hogy délután elhoztam a cuccaimat Zolitól. Mint előzőleg írtam, Roland féltékenységében napok óta fúrta Zolit. Gyanút akart ébreszteni bennem (ld. valaki bejelentkezett a Skype-ra a nevedben), feketítette, így próbált rám hatni, nehogy visszamenjek hozzá. Sakkban tart érzelmileg – mondta -, miközben egyéves, valós szenvedélyes szerelem kötött össze bennünket, nem ilyen férfi való neked – mondta -, miközben nem is ismerte…

Miután Roland kitett a kocsiból a lakásom környékén – akkor már mézes-mázas módon viselkedve -, hívtam egy taxit és Zolihoz siettem. A kapuban tipródott. Én még sokkos állapotban voltam, sírni sem voltam képes. Roland mellett az autóban sem sírtam, fegyelmezetten viselkedtem, az ülésbe süppedtem, nem reagáltam semmire, nem sikongattam, amikor őrült mód manőverezett, száguldozott, szlalomozott. Magamban imádkoztam, végig az volt bennem, nem biztos, hogy túlélem ezt az utat. És az, hogy mindezt magamnak köszönhetem…hogy lehettem ennyire hülye?! Az önvád egyébként elég erős volt bennem sokáig. Tudom, mit hibáztam el. Azt viszont nem tudom, mi történt volna, ha következetesen hárítom a közeledéseit. Benne van a pakliban, hogy ellehetetlenített volna a munkahelyen, de ez már sosem derül ki… Azt sem tudom, hogy másokkal ugyanezt eljátszotta-e, többen átéltek hasonlót vagy vagy én hoztam ki belőle. (Bármelyik lehet.)

Zolinak természetesen mindent elmeséltem, mivel ennek a két hétnek az eseményei kimaradtak az életünkből a mosolyszünet miatt. Mondanom se kell, padlót fogott. Mint a felbőszült oroszlán… Azonnal intézkedni akart, de ragaszkodtam ahhoz, hogy ne csináljunk belőle ügyet. A másnapi telefonokat voltaképpen nem is én, hanem ő kezdeményezte, ő akarta megtudni az állítólagos ügyeletes orvos kilétét, és rávilágítani erre a jelzőkkel nehezen minősíthető hazugságra.

Kérdezte egy olvasó, hogy ki hívta fel Erikát ügyeletes orvosi minőségben azzal, hogy Rolandot ki kellett menteni a Velencei-tóból. Ha az egész történetet egy nagy pofonként értelmezzük, hát ez a része volt az igazi kiütés, a KO számunkra. Ugyanis Erikát nem Roland hívta, hanem egy ismeretlen férfi. Nyilvánvalóan Roland beavatottja, akinek kiadta Erika telefonszámát. Elképzelhető, hogy miközben az ál-orvos Erikának a tragikus esetet ecsetelte, Roland ott állt mellette nevetve… Érdemes végiggondolni – én ezerszer végigpörgettem magamban -, hogy miért csinálta ezt? Mi volt a célja? Talán ezen a végkifejleten még nehezebben tettem túl magam, mint az autópályás ámokfutáson. Milyen ember az, aki képes ilyen hazugságot kieszelni? Milyen ismerősei, barátai vannak, akik ehhez lazán asszisztálnak tettestársként? Sok minden kimagyarázható lett volna, még akár az őrült felindultság is, azok a mondatok, amiket kiejtett a száján, de ez a hazugság azt gondolom nem épeszű és tisztességes emberre vall. Ha nem pszichopata módszer, nevezhető egyszerűen szélhámosságnak, csalásnak is. Aki ilyet szemrebbenés nélkül kiötöl és végrehajt, vajon más galádságra is képes?

Nem tudom ezt a történetet kívülállóként megítélni. Nem csak azért nem volt könnyű megírni, mert mélyen magamban őrzöm, talán öt ember ismeri rajtam kívül, hanem azért is, mert annyira szövevényes…ezáltal hihetetlen. És számomra sok részlete máig kibogozhatatlan és zavaros, így nem csodálkozhatom azon, ha az olvasók közül akadnak, akik megkérdőjelezik a valóságtartalmát. Leírva a történet úgy tűnhet, mintha egy írópalántának meglódult volna a fantáziája, valami nagyon fordulatos pszichót akart volna kerekíteni, de nem elég tehetséges hozzá. (True story, lehetne belőle egy jó könyvet vagy filmet csinálni…)

Szakemberek azt mondják, az írás terápiás hatású, és érdemes kihelyeznünk magunkból ily módon a rossz élményeket. Évek távlatából végigfuttattam magamban a történetet, azért is, mert tanulságosnak tartom, olyan esetnek, amiből mások okulhatnak. Vagy másoknak erőt ad, akik hasonló dolgot éltek át. Nem feltétlenül bennük van a hiba – az élethez nem árt egy kis óvatosság.

Vannak persze még izgalmas részletek… és van csattanó is, ettől a korábbi írásban el akartam tekinteni, de leírom, mert így kerek. Roland nemcsak sikeres, de a munkája folytán bizonyos értelemben ismert ember is (nem celeb!), ezért különösen figyelnem kellett arra, mit mondok el róla. Ha valaki beütné a Google-ba a nevét (a Roland ebben a történetben csak a fantázianeve), jönnének rendesen a találatok…csak ismételni tudom magam: a látszat sokszor csal, és nem tudhatjuk, kiben mi lakozik.

Nem nyomoztam Roland után, de időnként segítségül hívtam a Google-t. Szerintem ez vállalható és normális dolog – más is megtette volna a helyemben. Kíváncsi voltam, milyen hírek szivárognak róla az éterben, mivel foglalkozik aktuálisan. A Facebookon is fent volt… Egy-egy képen feltűnt hírességek oldalán. Ilyenkor mindig elbizonytalanodtam: én vagyok a hülye? Olyan népszerű, olyan jól mennek a dolgai… Más nem látja, hogy baj van vele? Aki választ keres, javaslom, tegye, amit én: érdemes utánaolvasni a nárcisztikus személyiség jellemzőinek és a pszichopata kórképnek. Bizonyos személyekkel kapcsolatos megfoghatatlan, rossz előérzetekre és megérzésekre, a kaméleontípusokról megkaphatja a magyarázatot.

Mielőtt a csattanóval befejezném a történetet, szeretném elmondani, hogy bennem jó ideje nincs harag, vagy más negatív érzés Rolanddal kapcsolatban. Nem tudtuk megbeszélni a történteket, nem is volt igényem, nem tudtam volna találkozni, kapcsolatba lépni vele újra. Nem is próbálkozott ezzel szerencsére. Ugyanakkor valószínűleg ezt a történetet nem tudtam volna megírni, ha Roland még élne. Ennyi idő távlatából sem lett volna hozzá merszem… Nem olyan rég egy gyors lefolyású betegség vitte el. Nekrológjai futótűzként terjedtek az interneten. Fiatalon ment el és gyorsan. Isten nyugosztalja.

Aki nem olvasta, itt találja a történetet >>

Életszépítők

Hobbiblogként cseppentem a virtuális világba 2012-ben. Sokat változtam azóta. Kitartó kis csapat áll mögöttem.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

Loading...

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás