Ez volna a világ legjobb kalandmotorja?
A motorozás sokak számára egyet jelent a szabadsággal. Semmihez sem fogható élmény két keréken szelni a kilométereket csodás tájakon keresztül.
A CRF1100L Africa Twin és a CRF1100L Africa Twin Adventure Sports olyan motorbiciklik, amelyek minden eddiginél nagyobb forgatónyomatékkal és igencsak tetszetős megjelenéssel a kalandmotorok etalonjainak tekinthetők. Aki szert tesz egy ilyen kétkerekűre, annak már csak a Szallerbeck Motor XRC motoros ruházatát kell magára öltenie ahhoz, hogy páratlan élményekkel gazdagodjon.
Mitől olyan nagyszerű ez a kalandmotor?
A nyomatékcsúcs már alacsonyabb fordulatszámon jelentkezik, ami egyúttal hét százalékkal megnövelésre került. Ennek hála alsó, valamint középső fordulatszámon is erősebb a CRF1100L.
Aki szeretné, akár elektronikus szabályozású felfüggesztéssel is kérheti a motorkerékpárt. Az első kereke 19 colos, a futómű pedig rövidebb rugóúton jár. A két modellváltozat egyaránt nagyobb fejidommal rendelkezik, a szélvédőjük pedig öt fokozatban állítható. Az érdeklődők négy felszereltségi csomagból választhatják ki azt, amelyik a legmegfelelőbb a számukra.
Milyen eredményeket hoztak a modellfrissítések?
A szóban forgó két motor a frissítéseknek köszönhetően erősebbek és modernebbek lettek. 1084 köbcentiméteres, kéthengeres erőforrásuk ereje és forgatónyomatéka is megnövelésre került. Csúcsteljesítményük továbbra is eléri a 102 lóerőt, miközben a legnagyobb forgatónyomatékuk immáron 112 Nm. Ez már nem 6250-es fordulaton jelentkezik, hanem 5500-as értéknél.
A sűrítési viszonyt illetően is történtek változások. 10,1-ről 10,5:1-re emelték, ezenfelül finomhangolták a motorvezérlő modult és a szelepvezérlést is. Nem feledkeztek el a szívó- és kipufogóoldal optimalizálásáról sem. Ennek betudhatóan minden égésből maximális teljesítményt lehet kipréselni.
A kipufogórendszer is jobb lett
Az emlegetett motorkerékpárok kipufógórendszerét is kezelésbe vették. Átdolgozták őket, így most már hatékonyabbak. Az új kiufogódob eredményeként alsó fordulatszám-tartományban szebben pulzál, a felső tartományokban pedig mélyebb a motor hangja.
Mindenki az elképzeléseinek megfelelő motort rendelheti meg
A kalandmotorok szerelmesei az Africa Twin modellváltozatait megrendelhetik hagyományos vagy dupla kuplungos automatikus váltóval is. Ez utóbbi változat még 2009-ben vált elérhetővé, és sokak kedvence lett. Európában több mint 240 ezer ilyen váltóval rendelkező Hondát adtak el.
A legutóbbi modellfrissítés alkalmával a váltó vezérlőegységének fejlesztésén dolgoztak a szakemberek. A hangolásakor arra törekedtek, hogy hamarabb visszaváltson, így sokkal hatékonyabban kihasználható a motorbicikli forgatónyomatéka. A vezérlőegysége a motor dőlésszögét is figyelembe veszi a kapcsolások időzítésekor.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.